A XCOM: Enemy Unknown 2012-ben nem csak egy halott franchise-nak, de gyakorlatilag egy teljes zsánernek adott új életet, amit később a második epizód vitt tökélyre. Ma el sem tudnánk máshogy képzelni az idegen megszállás ellen harcoló ügynökség történetét, volt azonban egy igen határozott pont a múltban, amikor úgy tűnt, hogy egy hagyományos RTS-ben hajkurászhatjuk majd a sectoidokat.
Jake Solomon, a régi és modern XCOM-játékok tervezője a minap közzétett egy dokumentumot, amellyel még 2005 környékén házalt a Firaxis vezérkaránál. A tervezet sok szempontból hasonlít a végleges alkotásra, egy nagy különbség azonban akad: Solomon valósidejű stratégiai játékként képzelte el a rebootot. Az idegen invázióra reagálva különféle bázisokat építhettünk volna a taktikailag kulcsfontosságú helyeken, majd innen indíthattuk volna a véletlenszerűen generált küldetéseinket. A játékmenet már a kezdeti ötletelés alapján is a kisebb osztagokra fókuszált volna, úgy tűnik azonban, hogy az eredeti koncepció szerint nagyobb hangsúly kerülhetett volna a környezet pusztítására és az idegenekkel együttműködő emberi összeesküvők felkutatására.
Szerintem.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.