Idén ismét megrendezték Németországban a Demoscene egyik legrangosabb eseményét a 4 napos Breakpoint 2007 party-t.
Idén ismét megrendezték Németországban a Demoscene egyik legrangosabb eseményét a 4 napos Breakpoint 2007 party-t. Azt a nemzetközi, lényegében számítógépes animációs találkozót és versenyt, ahol fiatal, hobbista programozók, grafikusok és zenészek mellett időnként feltűnnek a játékipar elismert fejlesztői is. A cél adott: minden csapat el akarja kápráztatni a közönséget, szigorúan szabadidőben készített, látványos, realtime animációkkal, azaz demókkal.
Rengeteg érdekes produkció született a party-n. Kihagyhatatlan az Fr-041: Debris, a Kkrieger alkotóinak új demója, mely szokásukhoz híven mindössze 180 kilobyte-ban produkál játékprogramokat megszégyenítő látványvilágot. Számos kiváló konzol produkció is született. Itt mutatták be a világ első Xbox 360-as demóját. A The Black Lotus nevű csapat (mely nagyrészt a Battlefield sorozat fejlesztőiből áll) Suicide Barbie című demójával PSP-n produkált olyan grafikát, amit még nem igen láthattunk. Több magyar siker is született, például a játékprogram kategóriában győztes, rendkívül mókás robotszumó szimulátor. Ezt mindenképp érdemes kipróbálni, ráadásul mérete kevesebb, mint 100 kilobyte.
A versenyek mellett érdekes előadások is zajlottak, melyek témája elsősorban játékok, programozás, és grafika volt. Az idei meghívottak között szerepelt a minden játékrajongó által rettegett filmrendező, Uwe Boll is, aki igen szabadszájú előadással és még sehol nem látott filmjelenetekkel készült.
Az ezernél is több főt vonzó rendezvényről, és a produkciók utóéletéről részletesen beszámolt a http://www.scene.hu
Ezzel összefüggésben a Scene.hu stábja 2007. április 21-én demóvetítést és kötetlen találkozót tart. A vetítés 19:00-kor kezdődik, és előreláthatólag 21:00-ig tart. Az élménybeszámolóval tarkított vetítés fő témája a Breakpoint termése, de emellett klasszikus és kevésbé ismert produkciókat is megnézhetnek az érdeklődők.

Helyszín:
Angyalföldi József Attila Művelődési központ
XIII. József Attila tér 4.
II. emelet, Smaragd terem.
További információ:
http://www.scene.hu
Email:
demoshow@scene.hu

http://www.scene.hu/news.php?extend.170
De.....mégis mi a... keresett ott Uwe Boll. Hogy nem kergették meg....grrr
http://www.scene.hu/news.php?extend.167
illetve itt:
http://www.scene.hu/news.php?extend.178
A szumós játékot pedig itt:
http://web.t-online.hu/archee83/sumotori/
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.