Tízmillióan játszottak a Controllal

  • Írta: szlav
  • 2021. augusztus 14.
  • Biznisz
Link másolása
A Remedy Entertainment a 2019-es Control óta nem dobott piacra új játékot, a stúdió legutóbbi üzleti jelentése azonban ennek ellenére is szép adatokat mutat. Jesse Faden paranormális kalandja komoly úttörő lehet a jövő projektjei előtt.

A Remedy Entertainment is zárta a legutóbbi üzleti negyedévét, a befektetőknek szánt üzleti jelentésből pedig megtudhattuk, hogy mára több mint tízmillió játékos vette át az irányítást az FBC felett. Ez az adat azonban nem jelenti azt, hogy tízmillió példány el is kelt a játékból, hiszen számos akcióban találkozhattunk már a Controllal - a játék volt már az Epic Games Store és a PS Plus ajándéka, ráadásul elérhető az Xbox Game Pass kínálatából is.

Mindezek ellenére továbbra is komoly anyagi siker a játék, és gyakorlatilag a stúdió egyetlen jelenlegi haszonforrása. A legutóbbi, június 30-ig számolt üzleti negyedévét több mint 11 millió dolláros bevétellel és 2,7 millió dolláros üzemi eredménnyel zárta a finn csapat. Ezeket a számokat nyilvánvalóan az Xbox Game Pass rendszerén lévő jelenlétnek, illetve az újgenerációs portoknak köszönheti a játék.

A Control átütő sikerei meghatározó erővel lehetnek a Remedy Entertainment további működésére. A stúdió vezérigazgatója, Tero Virtala elárulta, hogy a Control nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy a csapat továbbra is képes új és kimagasló, kategóriájában is különálló játékok fejlesztésére. Ennek hála a jövőben a csapat egyszerre több projekten is dolgozhat majd, melynek eredményeképp gyakrabban láthatunk tőlük új játékot.

No, de miféle játékokról lehet szó? Nos, az elsőként biztosnak tűnik, hogy a finnek a paranormális történetekre fókuszáló játékuniverzumot bővítik majd. Régóta pletykálják, de a Control: AWE megjelenése óta szinte biztosnak tűnik, hogy hamarosan visszatér majd mindenki kedvenc zseblámpás írója, Alan Wake, mindeközben pedig javában készül már a Control kooperatív többjátékos módra fókuszáló mellékága, a Project Condor is.

10.
10.
Drazhar
Nemrég maxoltam ki az Ultimate kiadást, minden pillanatát imádtam, szenzációsan jó cucc lett <3
9.
9.
Őrnagy
Nem tudom, hogy engem beleszámoltak-e. 27 percet fektettem ebbe az igen szép, ám számomra unalmas játékba. Úgyhogy szerintem ezt az adatot módosítsák 999999-re! Köszi
8.
8.
Zelgadis187
7.
7.
6.
6.
Norbiii
Iszonyat nagy jatek nekem tetszett.
5.
5.
Oresko
Sztori az nagyon elvont, játékmenet elfogadható. A grafika és a fizika nagyon jó, le a kalappal.
2.
2.
markoci555
egy olyan játéknál ahol ajándék volt több helyen és pass-ban van, nincs értelme egy összesített számnak, adjanak mellé statisztikát
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...