A Frontiers már a tizenhetedik frissítése a No Man's Sky-nak, azonban nem kevésbé fontos, mint az eddigiek: az első számú újdonsága az, hogy procedurálisan generált településeket hoz magával.
A Mos Eisley-ra hajazó, NPC-kkel tömött városkák egyedi épületekből állnak, amelyeket egyedi módon rendez el és dekorál ki kívül-belül a program - ehhez több mint 250 különféle alkotóelemet tud felhasználni. A helységek azonban nem csak látnivalóul szolgálnak, ugyanis átvehetjük felettük az irányítást, hogy továbbfejlesszük és -építsük, illetve természetesen megvédjük őket, ha úgy adódik.
A Frontiers ezenkívül más apróságokat is ígér, így például szebbek lesznek a romboláskor és robbanásokkor látott effektek, valamint több és az eddigieknél nagyobb mentésünk lehet majd. A frissítés már az összes célplatformon elérhető.
Ha a való életben is olyan tevékenységet végzel ami kiváltja ezt akkor rögtön céltalannak és üresnek tűnnek az ilyenfajta programok.
https://coub.com/view/1f1cp0
(Sagittarius A)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.