Komoly utóforgatás vár a Doctor Strange 2-re

  • Írta: fojesz
  • 2021. november 14.
  • Cooltúra
Link másolása
Lapértesülések szerint komoly utóforgatási munkálatok várnak a Doctor Strange-film folytatására, aminek a premierjét épp a hetekben halasztották el. A forrásoknak azonban megoszlik a véleményük arról, hogy ez mit jelent a gyakorlatban.

A The Hollywood Reporter számolt be róla, hogy komoly utóforgatási munkálatok várnak a Doctor Strange in the Multiverse of Madnessre, aminek a premierjét durván egy hónappal ezelőtt halasztották el: a film 2022. március 25. helyett 2022. május 6-án érkezik, emiatt pedig csúszott a többi Marvel-mozi debütálása is.

A lap informátorai szerint az utóforgatás az év végéig tart, a főszerepet játszó Benedict Cumberbatch és Sam Raimi rendező pedig heti hat napot fog dolgozni a következő hat hétben. Arról már megoszlanak a vélemények, hogy mennyire súlyos a helyzet a gyakorlatban: az egyik forrás szerint voltak már hosszabb utóforgatások is a Marvel filmes univerzumának történetében, míg egy másik azt mondta, hogy ennyi idő alatt lényegében egy teljesen új filmet fel lehet venni.

Noha úgy tudni, hogy az utómunka új jelenetek rögzítését is magába foglalja, azt a The Hollywood Reporter forrásai cáfolták, hogy a sztorit átírták volna, és ez követel extra munkát a stábtól. Az egyik bennfentes szerint a hat hétből legalább kettő olyan jelenetek pótlására szolgál, amiket első körben a színészek eltérő beosztása miatt nem tudtak felvenni, továbbá a COVID miatt bekövetkezett csúszások kapcsán is most érné utol magát a stáb.

A Marvel minden bizonnyal komolyan veszi az új, rendezőváltáson is átesett Doctor Strange-filmet, hiszen már a címe is sejteti, hogy az univerzum szempontjából kritikus szerepe lesz majd. Nem ez az egyetlen Marvel-mozi, amely küszködik mostanában: az új Fekete Párduc munkálatait a jövő év elejéig szüneteltetni kellett, miután a Shurit alakító Letitia Wright megsérült a forgatáson.

1.
1.
Shao Kahn
Csak könyörgöm ne késsen tovább, már így is túl kevés mozifilmem van jövőre.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...