Szavazz 2021 legjobb játékaira!

Link másolása
Idén is megtartjuk a szavazásunkat, amelynek a keretei között az év legjobb játékaira adhatjátok le a voksaitokat. Tizenöt különböző kategóriában teljesedhettek ki, kereken egy hetetek van rá!

A szavazásunkat a már szokásos keretek között tartjuk, számos kategóriában adhatjátok le a voksaitokat, erre pedig egy hetetek lesz: az alábbi űrlapot január 6-án, 22 órakor fogjuk lezárni, utána pedig igyekszünk mihamarabb jelentkezni az eredményekkel.


A szavazáshoz most is a Google-t hívtuk segítségül, annyi megkötés pedig ezúttal is van, hogy csak a Gmail-fiókotokkal bejelentkezve tudtok szavazni - így tudjuk kiszűrni a visszaéléseket. A feleletválasztós kategóriákban több jelöltetek is lehet, ott viszont, ahol egy játék címét kérjük, csak az első jelöltet vesszük figyelembe. A szavazás egyik kategóriában sem kötelező, ha valamelyikben nem vagytok jártasak, nyugodtan ugorjátok át!

Habár igyekeztünk minél több játékot beletenni a szavazásba, természetesen előfordulhat, hogy egy-két cím kimaradt - ezeket az egyes kategóriák "Egyéb" mezőjében adhatjátok meg. Előtte persze érdemes egy keresést elereszteni az oldalon (Ctrl+F), lehet, hogy a kiszemelt anyag elbújt egy másik kategóriában. Hajrá!

Update! A szavazást lezártuk.

26.
26.
Grabowsky30+
It takes two, nálam mindent vitt idén! Szórakoztató zseniális játék! Bár lenne több ilyen!
25.
25.
Chdz
#22: Phantasy Star Online: New Genesis, ha bejön a grindfest féle MMO. Februárban a Lost Ark, az baszottul ott lesz a szeren.
23.
23.
#22: Az a baj már elég régiek amik futnak, sokkal nehezebben eladható téma, mint a fantasy...
Szerintem tegyél egy próbát a Warframe-mel (úgyis ingyenes), eleje kicsit szenvedős, de ismerősökkel eléggé bele lehet feledkezni. Csak hát grind-olni kell, mint állat (vagy fizetni).

Klasszikus sci-fi mmo témában meg SWTOR vagy Star Trek online.

22.
22.
Aanash
Nem ide tartozik de..
Tudnátok ajánlani sci-fi mmo vagy hasonló játékot?
Szeretem ha van általam készített karakter és szeretem a sci-fi témát.
A Destiny első részét imádtam, de a másodikból szinte mindent kivettek amitől jó volt az első és már egyre rosszabb lesz számomra.
Akár tps is lehet és az se hátrány ha nem kell rohanni ész nélkül meg végtelen mennyiségben grindelni.
Válaszokat köszönöm.
21.
21.
Chdz
Szerintem a 21-es év elég karcsú volt. Így én nem díjaznék semmit szívem szerint. A rezso 8 jó volt, de oszt annyi.
17.
17.
dcba
Iden a Resi 8 nalam mindent vitt, imadtam, aztan az ev hatralevo resze kb semmi jot nem hozott. Csupa regebbi jatekkal jatszom csak, most nyomtam ki a Mafia Remake-t es a Miles Morales-t, es most jelenleg a God of War-t jatszom PS5-n. Utana tervben van a Shadow of the Colossus remake is, meg Januar vegen tervezem beszerezni a Jedi Fallen Order PS5 lemezet, mert a PS4-es alap PS4en igen gyatran futott, remelem a PS5 verzio mar jo lesz, mert a jatekot imadtam.

Uj jatekok kozul kb semmit nem varok, egyedul a Poki-t majd de az asszem 2023 (?), minden mas kb hidegen hagy. Evrol evre egyre kevesebb a jatek ami erdekel.
16.
16.
Ps fanboy
Ps5 hiànyában nálam a Resident 8 nagyjából mindent vitt. Akció-lövölde, kaland, horror, AAA kategóriában ennél kielégítöbb játék nem is volt idén. A Doom-ot nem említem, a mész azt lôsz kategóriában biztos helyet kapna nálam is, de az kevés ahhoz, hogy bármilyen mélyrehatóbb élményt váltson ki, hiába minőségi cucc.
15.
15.
manderel
#11: Én ugyan a Starfieldet írtam be, mint legjobban várt címem 2022-ben, de gyanítok annál egy erőteljes csúszást. Nem lepne meg ha csak 2023-ban lenne belőle valami.
14.
14.
TrishtanAG
#13: A Disco Elysiumot én kalandjátéknak tartom RPG-nek álcázva ugyanúgy, mint pl. a To the Moon szériánál is van.

A Tales of.. játékok között szerintem a Berseria-t érdemes kipróbálni, ha nem ismered annyira a szériát, mert annak van a legpörgősebb harcmenete, elviselhető a humora, kedvelhetők a szereplői és tök menő, hogy egy gonosz(nak beállított) karaktert irányítunk benne.
13.
13.
norbi27
#8: Igazad van, de a jrpgket sokak gyomra nem veszi be, én is küzdök velük erősen :). Mondjuk a Scarlet Nexus az kifejezetten tetszett, a Tales of Arise-ba viszont belekukkantottam másnál, az annyira nem jött be, bár a kritikusok egybehangzóan jobbra értékelték. Talán majd egyszer.
A mostani szavazáson is részt vevő Disco Elysium The Final Cut verziójával jól jártam, hogy megvártam, mert parádés lett. Az év rgp élménye nekem az lett, igazi kihívó nélkül.
11.
11.
hedzsooo
#7: Jövőre ha kikerül a késznek mondható verzió, akkor az elég ütős lesz, igen.

BG3, ELEX II, Starfield, el leszünk majd valahogyan, jaja. :)))
10.
10.
hedzsooo
...+ 1ébként ha még az előző 2 címhez hozzá vesszük csak pl. a szintén idén megjelent, Chernobylite c. játékot, akkor elmondható hogy a nagy AAA-s játék kiadókat és fejlesztőket idén lefőzték az indie, kis független játékfejlesztők, meg modderek! :D

Hát ennyit erről az évről, röviden! :D
9.
9.
hedzsooo
Év játéka + az év szerepjátéka: The Chronicles Of Myrtana Team by The Chronicles Of Myrtana Team.

Igen, 1 mod vitte az idei évet, toronymagasan. Igaz erről a hazai oldalak nem is nagyon írnak, hát ennyit erről. :D

Nálam a 2. év játéka is 1 modból nőtte ki magát egyébként, az első a GOTHIC 2-ből, míg ez utóbbi a TES V: Skyrim-ből. A játék címe: The Forgotten City.

Mindkettő megtalálható a Steamen is. Ezt az utóbbit legalább a GK listáján is megtalálni 1ébként. :)
8.
8.
TrishtanAG
#7: Azért idén rogyásig voltunk jobbnál jobb J-RPG-ékkel, meg jött ugye egy Nier másfél is.
7.
7.
norbi27
Lehet, hogy a gyenge felhozatal miatt volt szüksége a kategóriának egy kis tehetségimportra :).
Jövőre jobb RPG év lesz remélhetőleg. Rád sandítok, Baldur's Gate 3.
6.
6.
norbi27
Mindig is tudtam, hogy művészek a szerkesztők, mert a The Ascentet lövölde helyett rpg-be sorolni az művészet
5.
5.
Aanash
Csak a subnautica: below zero-val játszottam egy kicsit, az összes többivel egy másodpercet sem.
Az meg nem sok a szavazáshoz
4.
4.
Viktor_The_Best
En akarhogyan is van sracok, meg tudom hogy rengeteg jo jatek fog kijonni jovore, de en a Scorn jatekot varom a legjobban, nagyon kivancsi vagyok arra. A grafikatol be fogok fosni! XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...