A Sony idén februárban kezdte el hangoztatni először, hogy belehúzna a live service-játékok piacán, később pedig azt is világossá tette, hogy tizenkét ilyen projekt készül nála jelenleg.
És bár a legtöbb ilyen fejlesztésről még nincsen túl sok információnk, a Sony londoni stúdiója egy, a GamesIndustry.biznek adott interjúban elárulta, hogy ők is egy online anyagon dolgoznak, amiről meg is osztotta az első részleteket.
A London Studio ugye igazi különcnek számít a PlayStation-csapatok között, hiszen mindig lehet rá számítani, ha egy új technológiát kell kipróbálni: korábban aktívan támogatták az EyeToyt is a fejlesztéseikkel, legutóbb pedig több PlayStation VR-címet is szállítottak.
A stúdió szerint ezzel a kísérletezőkedvvel ugrottak neki a live service-anyaguknak is, amely egy kooperatív akciójáték lesz kizárólag PlayStation 5-re. Habár a címét még nem ismerjük, az biztos, hogy a fantasy körítéssel felütött London ad majd neki helyet - az atmoszférát a fenti artwork segít elképzelni.
A csapat elmondása szerint számos ötlet eszükbe jutott a fejlesztés megkezdése előtt, végül a többi PlayStation-csapattal történt egyeztetés és a játékosok kikérdezése után ütötték le a fenti koncepciót. A munkálatokhoz a saját fejlesztésű Soho Engine-t használják, amelyet kifejezetten az új generációra készülve építettek fel.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.