Újrahasznosított anyagokból készít kontrollert az Xbox

  • Írta: pandaril
  • 2023. április 5.
  • Hardver
Link másolása
A Föld Napja alkalmából adják ki az új eszközt, amit használt CD-ből, vizes palackból, illetve használt kontroller-alkatrészekből fognak készíteni. A kontroller április 18-tól lesz elérhető.

Az Xbox már jó ideje igyekszik a legzöldebb konzol lenni, évek óta minimális szén-dioxidot termelnek a konzolok gyártása és forgalmazása során. Az év elején pedig először az Insider program résztvevői, majd a szélesebb játékostábor is megkapta a frissítést, amely optimalizálja a frissítések idejét, hogy a lehetős legtöbb megújuló energiát használja a konzol, illetve lehetővé teszi a játékosoknak az eszköz teljes kikapcsolását. Ettől függetlenül rendszeresen adnak ki újabb és újabb színvariánsú kontrollereket, hogy a játékosok minél jobban személyre tudják szabni a konzoljukat.

Most a kettő az Xbox Remix Edition kontrollerében találkozik, amelyet teljes egészében újrahasznosított anyagokból készítenek. Ezek az anyagok lehetnek CD-k, vagy vizes palackok, sőt más kontrollerek alkatrészei is. A környezettudatosság érdekében pedig már alapból jár hozzá egy újratölthető akkupakk is. A cég elmondása szerint az eszköz ugyan olyan tartós lesz, mint a fehér vagy fekete társai.

A kontrollert a Föld Napja alkalmából készítik majd, és április 18-tól lesz elérhető, az ára 85 dollár lesz, és első sorban a környezettudatos gamereket célozza meg vele a cég.

5.
5.
Doomsayer
#4: Értem én és amúgy is a papírzsebkendőből is az újrahasznosítottat veszem (de amúgy az is drágább, mint a tisztán fából készült, viszont erről könyvet lehetne írni). Ennek a kontrollernek még tetszik a színe is, szóval az sem para. Van otthon két ilyen kontrolerem is, 1 a boxhoz 1 meg a PC-hez, de van ez a 4 elemet töltő töltő és akksi halmaz is otthon. Szóval rá lehet mondani, hogy azért adják hozzá az akksit, hogy ezzel kapacitáljanak téged a használatára, de ha van már akksid, akkor jóval drágább a dolog, ha meg nincs, akkor meg még mindig csak egy akksid van annyi pénzért, mint egy energizer töltő + 8 energizi akksi. Szóval nekem drágábbnak tűnik.

Amúgy meg ott van a Dualsense kontroller, ami beépített akksival van és nincs 85 dollár és ott a Nintendo Switch Pro kontroller, ami ismét beépített akksis, 40-50 órát bírja és még motion szenzor is van benne, na de az sincs 85$. És bár magában az Xbox kontrollert tartom a valaha volt egyik, ha nem a legjobb kontrollernek, azért az is, mint a többi is max 3-4 év után nekiáll driftelni, szóval bőven elég rá a 60€.
Bezzeg a millió éves Gamecube meg N64 meg hasonló kontrollerek nem driftelnek.

Szerintem azzal jobban védenék a környezetet, ha nem kéne sűrün cserélni a kontrollereket stick drift miatt (rád is nézek Nintendo joy-con), mint hogy erre elkezdenek drágában árulni újrahsznosítottakat.
4.
4.
negyven2
#2: Az alap kontrollerek hivatalos ára $59.99, a Special Edition kontrollereket pedig $69.99-ért árulják. És ez bár $84.99, de alapból jár mellé a külön $24.99-ért megvehető akkumulátor pack is (ahogy a hírben is van).
2.
2.
Doomsayer
50%-al drágább, mint egy kontroller. Hogy megmentsed a Föld helyett azoknak a pénztárcáját az elkövetkező összeomlásban, amit ők okoztak azzal, hogy 50 éve is tudták, hogy mi lesz, ha véges rendszerben végtelen növekedést irányoznak elő.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...