Augusztus 31-ig van lehetőségünk bezsebelni egy igazán remek stratégiai játékot az Epic platformján. A Homeworld: Deserts of Kharak során átéljük Rachel S’jet történetét, ahogy csapatával együtt nagyobbnál nagyobb kihívásokkal találja szembe magát a sivatag déli részén.
A Blackbird Interactive és a Gearbox Software koprodukciójából megszületett valós idejű stratégia a gyökerekhez nyúl vissza mind sztoriban, mind játékmenetben. Történet szempontjából az eredeti, 1999-es Homeworldnek az előzményéről beszélhetünk, játékmenet felől pedig nem csak csapatainkat kell igazgatnunk a halálos homoktengerek és kanyonok forróságában, de a nyersanyag gazdálkodást is el kell sajátítanunk, ha túl akarjuk élni a történéseket.
A 2016-ban megjelent játékot vétek lenne kihagyni, főleg ennyire jó áron. RTS fanoknak már-már kötelező darab, és azoknak is megérhet egy próbát, akik még nem, vagy csak nagyon óvatosan kóstoltak bele ebbe a műfajba.
Augusztus 31-én délután 5 órától már nem lesz lehetőségünk ingyenes beszerezni, mert forog tovább a megállíthatatlan rosta és a Cave Story + váltja a helyét. Ha kedvet kaptatok hozzá, itt le tudjátok tölteni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.