Minden platformra megjelenik a Tomb Raider I-III Remastered

  • Írta: szlav
  • 2023. szeptember 15.
  • Hír
Link másolása
A Nintendo Directen mutatkozott be, de mint később kiderült, nem lesz Switch-exkluzív Lara Croft első három felújított kalandja. A kicsinosított, extrákkal tömött csomag minden fő platformra eltalál.

A tegnap délutáni Nintendo Directen érkezett az örömteli hír, hogy jövő február 24-én (Valentin-napon, illetve Lara Croft szülinapján) érkezik a Tomb Raider I-III Remastered, mivel azonban ekkor csupán azt tudtuk meg, hogy Nintendo Switchre érkezik a csomag, könnyen hihettük azt, hogy a trilógia újrázása a Nintendo exluzívja lesz.

Ez azonban nem így van, a Crystal Dynamics és a felújítást végző Aspyr később bejelentette, hogy a remaster-trilógia PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re és Nintendo Switchre, vagyis lényegében minden releváns platformra megjelenik. Csakis örülni tudunk annak a hírnek, hogy egyetlen nosztalgiázni vágyó veterán vagy új játékos sem marad majd le Lara Croft legendás első kalandjairól.

Annál is inkább, mivel a trilógia nem csupán kicsinosított látvánnyal, de rengeteg olyan extrával érkezik majd, amelyek korábban csak a PC-s kiadásokban voltak elérhetők. Egész pontosa az Unfinished Business, a Gold Mask és a The Lost Artifact bővítményeiről beszélünk, amelyek extra missziói végre a konzolokon is játszhatók lesznek.

19.
19.
Nothing
Nálam tuti vétel, feltéve persze ha nem egy GSG-féle gagyi AI upscale lesz az egész, hegyomlásnyi buggal megspékelve. Eszméletlen hangulata van a korai TR játékoknak (főleg a harmadiknak), az irányítás pedig részemről teljesen rendben van. Anno jó volt, most miért lenne rossz?
18.
18.
delphijos
#12: Azért ebben szkeptikus vagyok. Persze, nem reprezentatív a minta - hogy lehetne - de ismerem a fiamat, meg a baráti körét aki játszik. Ehhez -felújítás vagy sem - rá se fognak nézni. Ez bizony a nosztalgiára épít, a mai gyerekeket ezzel nem fogják meg.
17.
17.
FreeKatana
Jöhetne ilyen minimális felturbózás a Parasite Eve játékokkal a Resi 1-3 meg a Dino Crisis 1-2 címekkel is. PE2-őt múltkor még próbálgattam is emulátorral, aztán op reinstall lett, és elmaradt a játszika. A RE3-at meg Seamless HD-ben már végigtoltam 1-2 alkalommal, de azért jobb lenne valami rendes megoldás. Csak ne úgy, mint a Chrono Cross Radical Dreamers esetében, hogy még nekem kelljen a MI által felturbózott háttereket bemásolgatnom a pixeles eredeti helyére.
Aztán a sort zárhatnák egy hasonló módon felszépített RE Outbreakkel, amiben visszahozzák a multit.
Végül felkeltem az álomból.
16.
16.
Ooorky
#14: Blablabla.


Gúlacsöcs és kockafenék.


Emiatt tűnt ki Tomb Raider a tömegből, játékmenetben akkoriban is közepes volt.

https://64.media.tumblr.com/63a06d947b94543d41c77ce47dd13f0f/tumblr_noib0cb8591rfy3d2o2_1280.jpg


Underworld-ig az összes Tomb Raider megvan Steam-en, ez is bekerül közéjük az első leárazáskor.
15.
15.
sumblinker
Ez az átka a remastereknek. Hiába, hogy szebbek, a fiatal játékosokat nem köti le az elavult játékmenet. Az új Shadow Man például egy tökéletes remaster lett. Jobb irányítás, új effektek, kivágott tartalmak... mégsem tudom elképzelni, hogy egy 15 éves gyerek végigjátszaná. Ezt is az öregek fogják venni. Tomb Raideren nőttem fel, minden eddigi részt végigtoltam, a klasszikusok közül az elsőt legalább ötször, de már anno is nagy kihívást jelentettek. Főleg a harmadik rész. Casual játékosként már annyira elpuhultam, olyan kevés az energiám játszani és annyi cím várakozik, hogy végigjátszására már én sem merném a nyakamat tenni. Pedig érdekel melyik pálya milyen lesz felújítva.
14.
14.
Aborg
Anno az elso TR jatek elott nem is nagyon leteztek harmadik szemely nezetu jatekok. Es az elso TR rogton olyan magasra tette a lecet hogy mas jatekok nem tudtak megugrani. A klasszikus TR-kben a karakter mozgasa a jatekterben nagyon korrekt, es szemre is kellemesek es hihetoek a mozdulatai. Peldaul a nem sokkal kesobbi Indiana Jones jatekban a karakter mozgasa meg se tudta ezt kozeliteni.
A TRben a kamerarendszer is nagyon egyedi. Mivel a jatek meg nem hasznalt egeret, a kamera automatikus, siman mozog, szinte uszva, igy a jatekot akkor is kellemes nezni ha mas jatsza. Az egeres jatekoknal neha zavaro ahogy rangatjak a kamerat.
A remake meg van akinek tetszik, de nekem pont a lenyeg veszett el belole, a karakter mozgasa. A rebootolt trilogiat meg ugy nem szeretem ahogy van.
Ezt a rancfelvarrott cuccot biztos vegigjatszom ujra, sokadszorra is. Talan a harmadik reszt nem, az nem a kedvence. De a negyedik resz is johetne, az remek volt.
13.
13.
Br1sk
a tomb raider esetében mivel készül új rész is így a régiek elővétele a marketing stratégia része ként is működik
12.
12.
DarkLord
Ne azt nézzétek, hogy 40 évesek múltatok (én is 45 múltam), hanem hogy azóta mennyi ember felnőtt, akik ezt anno nem játszhatták, mert vagy nem éltek vagy nem pótolták, mert fapadosnak tűnt számukra. Így első sorban nem is mi vagyunk a cél, hanem esetlegesen új átékosok szerzése is a fenn említettek miatt. (én, amúgy újratolom őket az tuti!).
11.
11.
Stranger
Azért születtek egyedi játékok anno, mert egyszerűen a technikai limitációk miatt rákényszerültek bizonyos megoldásokra. De ebből sokszor tök jó dolgok születtek. Persze részben tényleg elavult lesz a játék itt-ott, de ki bánja?

A mai játékok sokkal jobban hasonlítanak egymásra, sokkal felhígultabb lett a műfaj. A klasszikus TR-nek megvan a létjogosultsága, nem fogják millióan megvenni a remastereket, de nagyon sokan kifogják próbálni, mert még mindig rajonganak a játékokért. Egy Legend vagy reboot résznél nincs ilyen, azok szimplán elavulnak, de mi van bennük ami miatt érdemes lenne újratolni?

Szerintem 20 év távlatában nem lesz róluk szó, míg a klasszikusok itt-ott még mindig megjelennek...
10.
10.
Nate Hope
Szerencsére most sem tartanak senkinek a fejéhez pisztolyt, hogy vegye meg és játsszon vele.
9.
9.
Br1sk
pont ez az hogy ezek most válnak igazán jóvá a remastereknek köszönhetően. pl én nem szeretem a labiruntusos pályákat és a queke 2 isten lett a navigációs rendszer miatt. meg biztos csiszolnak majd az irányításon is. nekem bejönnek.
szerintem nem úgy kell nézni hogy jó e hogy vannak remasterek, hanem címenként. van amiből jó ötlet és jó minősőgű és van amit jobb ha hagytak volna békén
8.
8.
delphijos
#4: Ma már én is úgy vagyok vele mint te ( bőven elmúltam 40 ) , piszok nehéz játékokon nőttem fel, imádtam ezt is. De nálam is inkább csak a nosztalgia van meg minthogy igazán játszani akarnék vele. Ugyanakkor mindennel úgy vagyok, hogy ha van aki örül neki, nekem nem fáj ha van. Most 100%-ban egyetértek Crytek-el, a játékok túlnyomó többségét rohadt kevesen játsszák végig bármilyen meglepő is. Ha valaki csak azért veszi meg hogy 1-2 órát mosolyogjon az emlékek miatt, már jó. És egész biztos vagyok benne hogy az ilyeneknél nem az van hogy ha nem jelenik meg, akkor HELYETTE jött volna valami más ami meg “nagyon kell”. Ezek mind “extrák”. Akkor meg legyen.
6.
6.
Doomsayer
#4: Teljesen egyetértek. Ráadásul már az első TR sem volt valami világrengetően jó játék, amellett, hogy végül is megrengette a világot a 3D-s női főhőssel, meg egy-két dologgal. Aztán a második már eléggé elrúgta a pöttyöst, a harmadik meg majdnem a sorozat legrosszabb része. Na de ezzel persze nem azokat akarom idegesíteni, akiknek tetszett és sokat nyomták anno, mert én is elmúltam 40 és nekem is tetszett és én is sokat nyomtam anno. De akkor még ez merőben új és komolyan szép volt. Azért is mondom én is, hogy ha minden úgy van benne hagyva, mint volt (magyarul egy csík, vagy fehérre festett falak *nem* fogják mutatni, hogy merre kell menni, + hangsúlyosan ***stb***), akkor ezt senki nem fogja végig vinni. A TR1-ben esetleg 1-2 pályát, a TR2-ben még velencét talán lenyomják, de a TR 3-nak már az első pályája sem fog nagyon menni :) De ezzel nem lenézni akarok bárkit, hanem tényleg, ezek nem olyan jó játékok, főleg nem most.

Amúgy a kicsit szebb grafika mindig érdekes és az is mindig, hogy lehet váltani a régi kinézetre, de megmondom, engem ez max pont Switch-en érdekelne, mert annál a gépnél lehet elnézni jobban az ilyen grafikát. És akkor itt jön ugye, hogy ezek PS1-es játékok voltak (mi azért persze PC-n toltuk őket még) és nem szeretném meglátni Switch-en, hogy 30 fps.

Minden esetre mindenkinek jó nosztalgiát kívánok, főleg, hogy a minap olyat is olvastam itt, hogy "nem jelent meg a régi TR óta, 20 éve új rész", szóval lehet, hogy valaki majd szépen nekiesik és be is jön neki. Nekem az újak jobban tetszenek inkább ma már, de pl a Tomb Raider Legend is egy nagyon jó a régi stílus képviselői közül. Ugye ennek a sikere vezetett az Anniversary részhez, ami az elsőnek a remake-je (nem csak egy remaster, mint ez) és nemhogy az is keresztbe veri a régi első részt, de már az sem futott nagyon nagyot a 3D-s játékok hajlanán úttörő első "Tomb Raidersége" miatt...

Minden esetre szeretném gondolni, hogy aki erre beizgult (esetleg minden más jó játékokat szidalmazva), az a Legend-et és az Anniversary-t is ripityára szénné játszotta és már unja, mert ezzel a 3D szárnypróbálgatással, ahol úgy közlekedik a kecses és nőies Lara, mint egy kamion és minden szakadék előtt tolatgatni, meg iránybaállogatni kell, különben lehullik...

Most nem azért, de az is megérne egy blogot, ha úgy jelenne meg egy játék ma, akkor mit szólnának azok, akik az átlagosan jó játékokat is ripityára szedik :)

Na mindegy, erről blog hosszúságban is lehetne értekezni, és lehet majd meg is lesz (de nem ígérek semmit). Minden esetre itt eképesztően nagyon megy a Switch "kazetta" használt cserebere piac és mindenki megvesz mindent, aztán egy héttel később meg fent van a cucc lomiban. Szóval majd megpróbálom erre elcserélni a Chronos - Before the Ashes-t egy pár € ráfizetéssel, vagy ha nem megy, akkor PC-re úgyis hamar olcsó lesz és akkor megnézem és tudok róla írni.

De addig meg... ki nem tud valami *jó* játékkal játszani? Mert nekem itt van a Baldur's Gate 3, Zelda - Tears of the Kingdom, Starfield, Xenoblade Chronicles 3 + Future Redeemed, WRC Generations, meg minden, amit elfelejtettem és ezek csak azok, amiket idén vettem. Plusz hozzá még a zseniális Control és a (számomra) még zseniálisabb Quantum Break amit idén keztem újra, illetve ott van a mindig örökzöld Pathfinder - Wrath of the Righteous és most jelenik meg a Lies of P, meg jön a Phantom Liberty és az Alan Wake 2... na hagyjuk már a papit pihenni. Jó, hogy nem már mindjárt nekiálljak TR remaster-t tolni.
5.
5.
Nothing
#4: Röviden?
Kell, bizony!
4.
4.
Grabowsky30+
Kell ez? Tök jó a nosztalgia kb 20-30percig, de ezzel a sok re.. játékkal tényleg játszanak az emberek? Ez a mindent kicsit felújítani és újra kiadni ez tényleg kell vagy csak nosztalgia miatt a "szemed kívánja" és akkor megveszik? Én elfogadom, hogy ezt valaki bírja, de valahogy engem nem tudnak lekötni ezek a játékok, főleg a nagyon régi mechanikák és a nem "komfortos" játék menet miatt. Egyszerűen nincsen már türelmem a 30évvel ezelőtti szopatósan nehéz játékokhoz. Pedig ebben a korszakban voltam fiatal(elmúltam 40) és nyomtam rengeteget, de valahogy én ezt nem akarnám újra átélni, maximum csak rövid ideig egy kis nosztalgia kedvéért. Van pár barátom hasonló korúak akik szintén játszottak már a 2000 évek elején és hasonlóan vannak ezzel. Szóval a nosztalgiát értem, csak azt nem értem miért akkora biznisz minden szart kiadni szebb grafikával, ki ennek a közönsége?
2.
2.
delphijos
"mivel azonban csupán ekkor csupán azt tudtuk meg, hogy Nintendo Switchre érkezik a csomag, könnyen hihettük azt, hogy a trilógia újrázása a Nintendo exluzívja lesz"

Kicsit sok a csupán. Amúgy már a Direct ELÖTT volt hír hogy mindenre jön. Ezt a Direct elött másoltam be:

“The Tomb Raider I-III Remastered release date is set for February 14, 2024, when the game collection will launch on PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X|S, Nintendo Switch, and PC”

Csak el kellett volna olvasni....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...