Még novemberben tartottak a befektetők számára egy kérdezz-felelek eseményt, most angolul is megjelentek az ott elhangzottak. Takashi Kiryu több kérdésről is beszélt, azonban kifejezetten hangsúlyos volt a Square Enix középtávú stratégiája, amit Takashi „korlátozottan sokszínűként” írt le.
Elmondta, hogy a kínálatukban sok az erős IP, mint például a Dragon Quest, vagy a Final Fantasy-franchise. Ezek egy bizonyos irányba terelték őket, közben pedig a játékosközösség ízlése sokféle irányba alakult, fejlődött. Takashi elmondása szerint a PowerWash Simulator sikere is azt mutatja, hogy érdemes lenne nyitni más irányba is.
A kínálat diverzifikálása a fejlesztők továbbképzését, tudásuk kiszélesítését is lehetővé teszi. Viszont azt is elmondta, hogy ez nem feltétlen jelent több játékot. Szeretné, ha a jövőben kevesebb címmel jönnének ki, azok viszont magas minőséget képviselnének.
Illetve kiderült azt, hogy úgy érzi, a Square Enix a blockbuster és az indie játékok között középen jelent meg sokszor, ami kicsit zavaros helyzetbe hozta őket. A jövőben szeretne sokkal egyértelműbb irányt szabni a cégnek. Azt viszont nem részletezte, hogy ez akkor inkább az kísérleti jellegű játékokat jelenti, vagy pedig kevés, de nagy költségvetésű, blockbuster címet.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.