A különutas Nintendo stílusosan a Summer Game Fest után rendezte meg az év második felét taglaló Nintendo Directjét, és meg kell hagyni, jópár meglepő bejelentést kaptunk a Nintendo háza tájáról. Természetesen sok kisebb, ám nem kevésbé érdekes játékelőzetes is érkezett. Nézzük hát, mit hozott el a Nintendo nekünk:
Nintendo World Championships: NES Edition
A NES-korszakból ismerős sportjátékok gyűjteménye külön előzetest kapott, hisz kereken egy hónap múlva, július 18-án elérhetővé válik a csomag a Nintendo jelenlegi konzolján.
Fairy Tale 2
Folytatás érkezik a népszerű manga adaptációjához. Natsu és barátai valós idejű harcban kell, hogy megvédjék nemcsak a céhüket, de hazájukat is. A játék valamikor az idén télen jelenik majd meg.
FANTASIAN Neo Dimension
A Final Fantasy-sorozat alkotójának Hironobu Sakaguchinak a pár éve megjelent játéka eddig kizárólag az Apple Arcade előfizetőknek volt elérhető, viszont még az idén a Nintendo Switch tulajok is kipróbálhatják a játékot, a tervek szerint a télen jelenik majd meg a platformon.
MIO: Memories in Orbit
Egy teljesen új játékot jelentette be a Focus Indies. A MIO: Memories in Orbitban egy űrben sodródó űrhajón kell kiderítenünk, hogy mi történt. A kaland RPG viszont csak jövőre jelenik meg.
Farmagia
Még egy teljesen új cím bejelentése is megtörtént ma, a Farmagiába szörnyeket kell seregbe rendeznünk és az élükön szembe szállnunk a királyságot fenyegető gonosztól. A játék november 1-jén jelenik majd meg.
Darkest Dungeon II
A lovecrafti taktikai horror játék júliusban beveszi a Nintendo hibrid konzolját, és az előrendelés pedig már él. A Darkest Dungeon II július 15-én jelenik majd meg a platformon. Csak merjünk vele játszani!
Phantom Brave: The Lost Hero
Jövőre érkezik Switch-re a Phantom Brave folytatása, a Phantom Brave: The Lost Hero, ahol egy barátunkat kell majd kiszabadítanunk, a körökre osztott, taktikai harcok során pedig kombinálnunk kell a különböző képességeket és tereptárgyakat. Pontos megjelenési dátumot egyelőre még nem kapott.
LEGO Horizon Adventures
Történelmi mérföldkő lesz a LEGO Horizon Adventures, hisz a PlayStation egyik franchise-a már rögtön az első naptól elérhető lesz a konkurensnek számító Nintendo Switch-en. Bár teljes mértékben érthető lépésről van szó, főleg, ha a LEGO brandet is számításba vesszük, így is érdekes volt látni a játékot a Nintendo Direct műsorán. Bár pontos megjelenési dátumot továbbra sem kaptunk, egy kis bepillantást azért nyertünk a játékmenetbe.
Tales of the Shire: A Lord of the Rings Game
A Wētā Workshop első saját videójátéka a békés és nyugodt Megyébe kalauzol majd el minket, ahol az epikus csaták és harcok helyett azokkal a dolgokkal foglalkozhatunk, amiket a hobbitok mindennél többre becsülnek: a jól megművelt földdel, a jó ételekkel és a kellemes italokkal. A Tales of the Shire ugyan még nem kapott hivatalos megjelenést, az ünnepekre érkezhet.
The Hundred Line -Last Defense Academy-
Jövő év elején érkezik Switch-re a The Hundred Line. A játék főszereplője egy brutális támadás után egy titkos akadémián találja magát, ahol egy egyszerű, ám mégis piszok nehéz feladat vár rá: 15 másik diákkal 100 napon át kell túlélnie a különféle lények támadását.
Romancing SaGa 2: Revenge of the Seven
A SaGa-franchise konszolidáltabb mellékága az ősszel tér vissza. A fantasy kalandban hét rossz útra tért hőst kell legyőznünk, viszont minden egyes tettünk befolyásolja majd, hogy hogyan alakul a történet, kezdve attól, hogy melyik hős lesz a következő célpontunk. A harcrendszer számos, a sorozatra jellemző elemet visszahoz majd, mint például az összecsapások közben skilltanulást. A Romancing SaGa 2: Revenge of the Seven október 24-én érkezik.
Most pedig nézzük, hogy mik voltak a mai műsor egyéb bejelentései, trailerei:
- Disney Illusion Island – 'Mystery in Monoth' Update
- Hello Kitty Island Adventure
- Looney Tunes: Wacky World of Sports
- Among Us
- Funko Fusion
- THE NEW DENPA MEN
- METAL SLUG ATTACK RELOADED
- MARVEL vs. CAPCOM Fighting Collection: Arcade Classics
- Ace Attorney Investigations Collection
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.