Itt a Borderlands-mozi utolsó előzetese

  • Írta: JesusHun
  • 2024. július 25.
  • Cooltúra
Link másolása
A régóta készülő videójáték-adaptáció a következő hónap elején végre a mozikba kerül, olyan nagy nevekkel mint Cate Blanchett, Kevin Hart, valamint Jack Black, és most befutott az utolsó előzetes is.

A Borderlands-mozi ötletének gondolata még egészen régen, 2015-ben fogant meg, de az akkori bejelentés idővel végül szépen csendben elhalt. Majd jött 2020, és a dolog újra felbukkant, ezúttal a Lionsgate kezébe került a produkció, akik a neves horrorfilm rendezőt, Eli Roth-ot (Motel, Kabinláz, Hullaadás) bízták meg az elkészítésével.

A februári trailer után most befutott a következő, utolsó előzetesnek nevezett kedvcsináló, amiben pár poén, és a sztorira utaló cselekmény mellett látványos akciónak lehetünk szemtanúi. A mókamester szerepét az előzetes szerint a Claptrap hangján megszólaló Jack Black tölti majd be, Kevin Hart a képkockákon egész komoly oldalát mutatja, de ismerve filmes munkásságát, biztosan ő is osztja majd a poénokat a moziban.

 

Az élőszereplős Borderlands-film az augusztus 9-én esedékes premier napjától látható a hazai mozikban.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...