A Paradox legújabb bejegyzése igaz tőr a szívbe a börtön-menedzsment játékok szerelmeseinek: csúszik a Prison Architect 2, megint. Ez sorozatban már a harmadik csúszás, és úgy tűnik, hogy egyben a legsúlyosabb is. A készítők elmondása szerint ugyanis a játék sem teljesítmény, sem pedig tartalom terén nem éri el a maguknak támasztott mércét.
Ennek következtében nem is adtak meg újabb megjelenési dátumot, sőt az előrendeléseket is törölték és visszautalják a vásárlók pénzét is. Külön kiemelték, hogy a játékot nem törölték, viszont nem szeretnének újabb dátumot megadni addig, amíg nem sikerül a játékot az elképzelteknek megfelelő szintre hozniuk.
Ezzel összhangban nemcsak ne számítsunk rendszeres hírekre a csapattól, de sem béta, sem pedig korai hozzáférés nem lesz. A Prison Architect 2 PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re jelenik majd meg, valamikor.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.