GC 2024: Jövő márciusban jelenik meg az Atomfall

  • Írta: zoenn
  • 2024. augusztus 21.
  • Megjelenés
Link másolása
A Rebellion túlélő-akciójátéka is előkerült a kölni rendezvény során. Az új látnivalók mellett végre az Atomfall megjelenési dátumára is fény derült: tavasszal komoly morális dilemmák elé állunk Windscale földjén.

Az alábbi felvétel azzal indít, hogy egy telefonfülkébe lépünk, ahol megkapjuk a parancsot: öljük meg Oberont, bármi áron. Windscale földjén rengeteg érdekes karakterrel futunk össze, van akik szimpla szívességet kérnek tőlünk a segítségét cserébe, másoknak sokkal furább céljaik vannak a háttérben.

Nem lesz egyszerű eldönteni, hogy kiben bízunk, sőt, ha felidegesítünk egy bizonyos szereplőt, nem fog velünk szóba állni legközelebb, elveszíthetünk számos párbeszéd-opciót. A kevésbé pacifista beállítottságúak úgy is teljesíthetik a játékot, hogy mindenkit megölnek, vagy pont fordítva.

A harc meglehetősen zsigeri, és egészen extrém fegyvereket is kezünkbe vehetünk - ilyen a krikettütő. Az ellenséget fel is rúghatjuk, kibillentve ezzel az egyensúlyából. Ám nem minden csetepaté végződik vérontással, fegyvertelen ellenfélre fogva a lőfegyverünket, megadásra késztethetjük őket.

Az Atomfall tehát 2025 márciusában jelenik meg PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re.

Ez a hír a Gamescom-közvetítésünk része. Ha lemaradtál valamiről, irány az aloldalunk, ahol egy helyen találod meg az összes bejelentést és látnivalót az eseményről!

1.
1.
crytek
Na jövő márciusban egy game már meg is van mi fog peregni a game passban :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...