Friss traileren az A Quiet Place: The Road Ahead

Link másolása
Ezúttal nem a játékmenetbe, hanem a történetbe nyerhetünk egy kis betekintést. Egy biztos: a játék minden téren igyekszik megidézni a filmek hangulatát, csak ezúttal a túlélés rajtunk múlik majd.

A Hang nélkül világában játszódó játék megjelenéséig már csak két hét van hátra, a fejlesztő Stormind Games pedig most egy külön trailerben ismerteti a játék történetét: a szereplőket, az egymáshoz való viszonyukat és közös történelmüket. Főszereplőnk Alex Taylor lesz, konzervatóriumi hallgató, aki emellett még hobbi mérnök is, és biztos, hogy ez a két terület összefonódik majd az útja során.

A lány családi háttere nem egyszerű, anyja ugyanis még az apokalipszis előtt meghalt, egyetlen hozzátartozója pedig az apja, de a barátja, Martin szülei is közel állnak hozzá. A családi kapcsolatok kibontakozását a filmekhez hasonlóan visszapillantásokon keresztül kapjuk majd meg, gyakran fogunk a múlt (az első nap) és a jelen (az apokalipszis századik napja) közt ugrálni. Két dolog bonyolítja a helyzetet. Alex asztmás, ami egy hangra érzékeny szörnyekkel teli világban igazi kihívást jelent. A másik az az apróság, hogy Alex terhes.

A filmek rajongóinak igazi csemegének tűnik a játék, de még azoknak is érdekes lehet, akiket nem győzött meg egyik film és a sorozat sem. Az A Quiet Place: The Road Ahead 2024. október 17-én jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re. 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...