Holnap jelenik meg a GRIS alkotóinak következő játéka, és minden eddig látott anyag arra enged következtetni, hogy ismét egy nagyon érzelmes és páratlanul gyönyörű játékkal lesz dolgunk. Ezúttal egy fiatal harcost és társát, egy fehér farkast irányíthatunk majd, akik egy közös felnövéstörténeten esnek át Conrad Roset káprázatos festményvilágában.
Érdekesség, hogy Roset nemcsak a dizájnért felel, de ő a játék elsőszámú kiötlője, tervezője is, ennél is érdekesebb viszont, hogy a festő honnan vett az új alkotásához inspirációt: a két Miyazakitól! Igen, itt gondolhatunk Hayao Miyazakira, a Studio Ghibli nagymesterére, akinek gyönyörű illusztrációi visszhangzanak a Neva világában is, érdekes módon azonban Roset Hidetaka Miyazakit, a Souls-játékok atyját is inspiráló forrásként nevezi meg.
A Neva ugyanis néhol sokkal sötétebb hangulatot áraszt majd, mint amilyet a GRIS bármikor is áraszthatott, ráadásul a korábbi játékkal ellentétben itt már lesz alkalmunk harcolni, és adott esetben meghalni is. Ez kihívást jelentett a Neva zenéjét szerző Berlinistnek is - kíváncsian várjuk, hogy milyen soundtracket komponáltak a gyönyörű kalandhoz.
A Neva október 15-én érkezik PC-re, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re és Nintendo Switchre.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.