Korai hozzáférésben indul a Towers of Aghasba

Link másolása
A fantasy közösségépítő játék november közepén jelenik majd meg, és nemcsak PC-re, hanem PlayStation 5-re is, ahol az előrendelőknek bónuszokkal kedveskednek a fejlesztők.

Egy közösség felépítése nem kis feladat, főleg, ha egy egykoron virágzó társadalom túlélőiből kell újrakovácsolnunk egy települést és új és ismeretlen vidéken. Az új élővilág és környezet jelentette lehetőségek és fenyegetések közepette minden meg kell tennünk, hogy társadalmunk virágozzon, és fiatal építészként igen komolyan beleszólhatunk a közösség alakulásába.

Ez a felütése a Towers of Aghasbának, a nyílt világú túlélő-kraftoló, közösségépítő játéknak. Ne tévesszen meg senkit sem a komor bevezető, a játék maga minden harc ellenére is egy könnyed kikapcsolódást ígér, legalábbis az otthonunkat jelentő faluban. A világban már más a helyzet, mivel a vadállatokon kívül ellenséges emberekkel is meg kell küzdenünk, hogy biztosítsuk közösségünk fennmaradását.

A Towers of Aghasba 2024. november 19-én jelenik meg, egyelőre mint early access cím. Érdekesség, hogy PC mellett PlayStation 5-ön is elindul a korai hozzáférés, ami 3 helyreállítandó ökoszisztémát és építhető települést, több mint 40 kioldható lényt, 120 növényt és 150 dekorációt jelent. A tartalom tovább bővül majd a fejlesztés során, a PlayStation 5 verzió előrendelői pedig tovább bónuszokat kapnak majd egyedi dekorációk és maszkok formájában.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...