Változások a PlayStation Stars programban

Link másolása
Hasonlóan a boltok pontgyűjtéséhez, a játékokkal is lehet gyűjtögetni, és a felhalmozott egységeket akár vásárlásra használni. A mostani változással kissé kedvezőtlenebbek lettek a feltételek.

A PlayStation Stars kezdeményezésen keresztül, a szervezők által meghatározott feltételek alapján lehetett pontokat gyűjteni, például egy listából választott játék vásárlásával, de akár a konzol elindításával is. Az így gyűjtött egységeket aztán apró ereklyékre vagy pénzre is lehetett váltani, amit PS Store-ban lehetett levásárolni. Nem lehetett túl sok pénzt összeszedni, de ha amúgy is vásárlás volt betervezve, akkor jól jöhetett pár ezer forint.

A tegnapi nappal élesedtek a programhoz tartozó új felhasználási feltételek, amiket minél hamarabb érdemes elfogadni, tájékoztatta az érintetteket emailben és az alkalmazásban a Sony. Az egyik változás, hogy jövő márciustól az előfizetések (PlayStation Plus) vásárlása nem fog pontokat generálni. Emellett az egyéb módon gyűjtött pontok már rövidebb idő alatt évülnek el, az eddigi 2 év lecsökken 1 évre, az annál régebbi pontok elvesznek majd, érdemes lesz jobban odafigyelni, hogy még a lejárat előtt be beváltsuk a fel nem használt pontokat.

1.
1.
daenath
A wallet funds-t is kiszetek, van helyete virtual curancy, a Sony kezd durvan atmenni sunyiba!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...