Már egy hónapja is arról beszéltek az iparág egyes szereplői, hogy a videókártyák piacát jelenleg is uraló Nvidia hamarosan bejelentheti az RTX 50-es sorozatát, amelyben a tervek szerint öt kártya debütálna az első körben. Természetesen ezek között szerepelne a várható csúcskártya, az RTX 5090-es is. Egy spanyol nyelvű oldalon még ennél is messzebb mentek, és egy rossz minőségű kép alapján is három dolgot megtudhattunk a kártyáról.
Az első, hogy az oldalon 1.700 euróra árazták be a kártyát, illetve azt is, hogy az RTX 5090 a még gyorsabb GDDR7-es memóriával érkezik majd. Ez a két adat azonban még nem nyert olyan mértékű igazolást, mint a harmadik, amely szerint a kártya már támogatni fogja a DLSS 4 technológiát. Ezt egy másik szivárogtató erősítette meg, így jó eséllyel ez az egy paraméter már teljesen biztosra vehető.
A kép csak illusztráció
Maga az Nvidia is megszellőztetett egy apróságot az új kártyák kapcsán. A GeForce LAN 50 esemény egyik lehetséges nyereménye ugyanis egy olyan konfiguráció, amelyben jól láthatóan egy GeForce RTX feliratú kártya található. A VideoCardz oldal szerint a kártya nem egy már piacon lévő darab, és valószínűleg az RTX 5080 vagy az 5070Ti látható a képen. Biztosat természetesen csak a kártyák hivatalos bejelentése után tudhatunk csak meg az Nvidia új zászlóshajójáról. A jövő héten megrendezésre kerülő CES 2025 keretén belül az Nvidia vezérigazgatója is színpadra lép, magyar idő szerint 2025. január 7-én hajlani 03:30-kor, és várhatóan itt fogja lerántani a leplet az új szériáról.
Olvastam több ilyen tanulmányt is, h az Apple termékek szépen lassan ledominálják a piacot egészen egyszerű okból kifolyólag. Megbízhatóbbak, időtállóbbak és nem mellesleg presztízzsel bírnak.
Android felhasználó vagyok kis szaros korom óta, de már kezdek én is elbizonytalanodni, mióta a prémium szegmensben nincs akkora ár különbség, h jól teszem e. Na ez videókártya szinten nálam már nem téma. Ha minőséget, használható RT-t, DLSS-et, stabil driver támogatást, jó ár érték arányt akarok, ami pár év múlva is eladható viszonylag kis veszteséggel, akk egyértelmű a döntés.
Az Nvidia kicsit nagyobb falat. K.rva jók abban, amiben jók. Plusz az AI vonatot időben és ügyesen lovagolták meg.
Nehéz helyzetben van a GPU piac és nemsokára a vásárlók is, mert lassan nem lesz konkurencia a felső kategóriában. A 4-es kommentelő nem pontosan érti, h működik a kapitalizmus. Fejleszteni és fejlődni a high end termékek szintjén lehet csak, mert a legtöbb pénzt ott tud termelni a cég. A középkategória pont azért középkategória, mert kevés profittal kalkulál, tehát fejlődni sem tud olyan szinten.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.