Már jelentkezhetünk az Elden Ring Nightreign hálózati tesztjére

Link másolása
A FromSoftware következő játéka kifejezetten a co-op élményre fókuszál majd, így nem is csoda, hogy az indulásra szeretnék a lehető legjobb állapotban tudni a szervereket.

A tavalyi The Game Awards során bemutatott új Elden Ring-játék sok szempontból formabontó alkotás lesz, ahogy már az eredeti Elden Ring is az volt a maga módján, lévén a FromSoftware első nyílt világú játéka volt. Az Elden Ring Nightreign ezúttal a társas mókára helyezi majd a hangsúlyt, és ugyan játszható lesz egyedül is, a "helyes" módszer a co-op lesz. A bejelentéskor is tudni lehetett, hogy februárban tartják a játék hálózati tesztjét, most pedig már jelentkezhetünk is rá.

A magyar idő szerint február 14. és 17. között megrendezésre kerülő hálózati tesztbe PlayStation 5-n és Xbox Series X/S konzolokon kapcsolódhatunk be, PC-n jelen állás szerint nem lesz elérhető a három napos próba. Nem garantált, hogy mindenki részt tud venni majd a teszten, ezért a játék hivatalos oldalán javasolt minél előbb regisztrálni, hogy bekerüljünk a szerencsések közé. Maga a teszt magyar idő szerint az alábbiak szerint alakul:

  • február 14. 12:00-15:00
  • február 15. 04:00-07:00
  • február 15. 20:00-23:00
  • február 16. 12:00-15:00
  • február 17. 04:00-07:00



A teszt során a játéknak csak egy meghatározott része lesz elérhető, a hangsúly a hálózat teljesítményén lesz, de így is megtapasztalhatjuk majd az olyan dolgokat, mint a cross-play hiánya vagy az, hogy nem hagyhatunk üzeneteket a padlón a többi játékos számára.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...