A God of War 2018-as rebootja meglehetősen sikeresnek bizonyult a Sony számára, ám a jelek szerint a következő felvonás visszatérhet a múltba. Az Insider Gaming illetékese, Tom Henderson szerint az új rész egy sokkal fiatalabb Kratosra összpontosít majd.
Az Insider Gaming Weekly podcast legfrissebb részében Henderson arról számolt be, hogy a folytatás visszavisz minket az ókori Görögországba, és a sztori a fiatal Kratos és az apja közötti kapcsolatra koncentrál majd.
Szóba kerültek a múlt heti pletykák is, amely szerint az új rész az ókori Egyiptomban játszódik, ahol számos mitológiai lénnyel futunk össze, de Henderson saját bevallása szerint, még a podcast élő adása előtt kapott egy fülest. "Az elmondottak alapján nem Egyiptomban játszódik, hanem Görögországban, és ezúttal egy fiatalabb Kratost irányíthatunk majd."
Henderson kiáltásba helyezte az eredeti trilógia potenciális remasterét is, amely először PS2-re és PS3-ra jelent meg. Állítólag ez a felújított kiadás összefügghet azzal a tervvel, hogy Kratost visszaviszik a kezdetekhez.
Szóba került a közelgő State of Play esemény, ahol a bejelentésre is sor kerülhet. "Azt mondják, a jövő hét közepén lesz", ahol bejelenthetnek egy vadonatúj játékot is egy új stúdiótól. Sajnos további részletek nem ismertek.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.