Tudjátok, hogy mit jelent az, hogy szeptember 23-án jelenik meg a Borderlands 4? Azt, hogy a GTA VI tuti, hogy nem ezen a napon kerül majd boltokba. Na jó, ezen kívül is bőven van miről beszélnünk, hiszen a fenti dátumot leleplező trailer, habár igen rövid volt, remekül nézett ki és maximális fordulatszámon pörgött. Randy (Varnell) és Randy (Pitchford) büszkék lehetnek az alkotásra.
A látványos daráláson felül túl sok részletet egyébként nem fedett fel az egyperces, ez azonban a tavasz folyamán megváltozik majd, a PlayStationnel közreműködve ugyanis saját State of Play adást kap majd a Borderlands 4. A fejlesztők itt beszélnek majd az új hősökről, fegyverekről, történetről és a játékmenet nüanszairól.
A Borderlands 4 tehát idén szeptember 23-án érkezik PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.