Sid Meier's Civilization VII teszt

Link másolása
Értékelés 8.0
A Civilization VII számos pontján javult az elődjeihez képest, a Firaxis csapata pedig ezúttal az új belépőkről sem feledkezett meg. A végeredmény egy rendkívül szórakoztató és izgalmas stratégiai játék, mely még mindig képes megújulni.

Kevés olyan nagy múltra visszatekintő videojáték-sorozat található a piacon, mint a Civilization-franchise. Ennek számos oka van, mind közül a legkézenfekvőbb talán az a hihetetlenül addiktív játékélmény, ahogy a történelem ismert vezetőinek bőrébe bújva az alapoktól építhetjük fel a birodalmunkat, és kényünk-kedvünk szerint újraírhatjuk a történelmet. Természetesen, ahogy a történelem is időről-időre ismétli önmagát, úgy a franchise alapvető építőelemei is visszaköszönnek minden egyes részben, azonban eddig mindig képes volt valamilyen formában megújulni, valamint újat mutatni a 4X-játékok körében. Nincs ez másként a hetedik számozott epizód esetén sem.

A játékmenet szinte minden alkalommal ugyanúgy fog felépülni: kiválasztjuk a vezetőnket, hogy milyen népet szeretnénk irányítani, valamint a történelmi kort, amiben elkezdjük a kalandunkat. Ezt követően az első telepeseinkkel megalapítjuk a fővárosunkat, majd felderítőket küldünk a világ minden pontjába. Találkozunk az ellenséges népek vezetőivel, akikkel diplomáciai kapcsolatokat kell majd ápolnunk. Bővítjük a városunkat, új nyersanyagokat fogunk termelni, kutatásokat kezdünk el, új törvényeket alkotunk, valamint politikai ideológiákat alakítunk ki. Ezután újabb városokat alapítunk, majd megint eljátsszuk ugyanezeket a köröket. Fegyverkezünk, megvédjük a határainkat a barbár népektől, terjeszkedünk, kereskedünk. Az idő előrehaladtával pedig egyre több lehetőség nyílik ki a szemünk előtt, a játéktér pedig egyre bonyolultabbá és összetettebbé válik.

A Civilization VII egyik nagy újítása a történelmi korok bevezetése. Alapvetően minden meccs három nagy korszakra bontható, kezdve az antik korral, mely időszámításunk előtt 4000-től egészen időszámításunk után 476-ig tart. Ezután jön a felfedezések kora, mely az 1700-as évekig tart, amit aztán a modern kor vált, amely nagyjából 200 évet ölel fel. Mindhárom korszak egymástól jól elkülöníthető látképpel és játékélménnyel rendelkezik, mindegyiknek más elem áll a középpontjában. Az antik korban alapozzuk meg a birodalmunkat, ilyenkor építhetjük meg a világ 7 csodáit, valamint ekkor fektetjük le a szomszédos birodalmakkal ápolt diplomáciai kapcsolatainkat is. A felfedezések korában előtérbe kerül a hajózás és a térképészet fejlesztése, birodalmunk határait már a tengeren túlra toljuk ki, ekkor történik a gyarmatosítás és a kereskedelmi utak kiépítése is. A modern korban pedig egy nagyon izgalmas verseny indul az iparosodás területén, gyárakat és vasúthálózatot építünk majd ki, továbbá más birodalmakkal fogunk versenyezni az első repülő megépítéséért, utána pedig az első ember irányította rakéta űrbe történő kilövéséért is.

Remekül működik a korokra osztott rendszer a játékban, minden döntésünknek súlya van, és meg kell tanulnunk az előző történelmi időszakokban elkövetett baklövéseinkkel együtt élnünk, és a lehető legtöbbet kihoznunk az így megalkotott lehetőségekből. Minden korszakban négy különböző területen kell helytállnunk és küldetéseket teljesítenünk. Ezek a területek a tudomány, kultúra, harc, valamint a kereskedelem. Minden Legacy ösvény-előrehaladásunkért győzelmi pontban részesülünk, továbbá attól függően, hogy az adott területen mennyi mérföldkövet értünk el, extra bónuszok ütik a markunkat, melyek átvihetőek a következő történelmi korszakra is. Érdekesség, ha egyetlen mérföldkövet sem sikerült elérnünk az adott területen, akkor úgynevezett sötét kor bónuszt kapunk, mely egyfajta nehezítés árán ad statisztikai előnyt számunkra a későbbiekben. Ha viszont minden mérföldkövet elértünk az adott ösvényen, akkor arany kor bónusz üti a markunkat, mely óriási hasznunkra válik a következő korban.

Sok szempontból azonban tiszta lappal indítjuk az újabb történelmi korszakot egy-egy ugrást követően, ugyanis az addig felhalmozott hadseregünk, aranykészletünk és előnyünk nagy része elvész. Erre a lépésre nyilván azért volt szükség, hogy ne lehessen behozhatatlan előnyt kiépíteni a játék korai szakaszában, így sokkal kiegyensúlyozottabb verseny alakulhat ki az egyes birodalmak között. Természetesen az addig meghódított területeink nem vesznek el, azonban az addig várossá kikiáltott településeinket újra várossá kell konvertálnunk némi aranyért cserébe. Erre érdemes figyelnünk, ugyanis csak a városaink termelnek nyersanyagot számunkra, a települések csak arannyal szolgálnak a birodalmunk számára, igaz, ezek a területek nem is igényelnek nagy adminisztrációt tőlünk.

A Firaxis csapatának nem eltitkolt szándéka volt az, hogy az új belépők számára is egy könnyen befogadható, tanulható és átlátható élményt nyújtsanak. Ennek az volt az ára, hogy sok esetben már-már túlságosan is leegyszerűsítették a kezelőfelületet, így pedig az nem szolgál kellő mennyiségű információval arról, hogy pontosan mi is történik a birodalmunkban. Egy átfogó tutorial-mód is hiányzik a játékból, számtalan olyan helyzettel találjuk majd szembe magunkat, amikor online videókból, vagy fórumokról kell majd tájékozódnunk az egymásra épülő rendszerekről. A játékban ugyan található egy enciklopédia a különböző egységekről, rendszerekről és funkciókról, azonban egyrészt jelenleg nem működik a keresőfunkció PlayStation-konzolokon, továbbá nem is igazán intuitív a felületet, és az adott szócikk elolvasása után is rengeteg kérdés maradt a fejemben.

A játékban egész komoly szerepet kapott a vallás, valamint annak terjesztése. Hittérítő egységeinkkel nemcsak a saját városaink lakosságát kell meggyőznünk az általunk választott vallás gyakorlásáról, hanem a távoli gyarmatok népét, valamint az ellenséges birodalmak lakosait is áttéríthetjük rá. Ugyan nagyon szép bónuszokat lehet kisajtolni ezáltal, ezen felül egy extra mélységet is ad a stratégiának, ennek a játékelemnek a megvalósítása nem sikerült túl jól. Játék közben sokkal inkább érződik tehernek a hittérítő egységeink navigálása a térképen, és maga az élmény is hamar kifullad, automatizálni pedig nem lehet ezt a folyamatot.

Vannak azonban olyan újítások, amik jól sikerültek a Civilization VII-ben, ilyen például az, hogy már nem kell külön menedzselnünk munkásokat és építészeket, a városaink növekedése a népesség gyarapodásával együtt fog bekövetkezni. Üdvözölendő újítás az egyszerűsített diplomáciai felület, ahol megnyithatjuk a határainkat más birodalmak számára, kulturális és tudományos egyezségeket köthetünk velük, háborút indíthatunk ellenük, vagy akár kémkedhetünk is utánuk.  Jó látni, hogy a hatodik rész Gathering Storm kiegészítőjéből ismert természeti csapások és krízishelyzetek itt már az alapjátékban is megtalálhatóak.

Ötletes továbbá, hogy minél többet játszunk az adott történelmi vezetővel, annál több módosítót és bónuszt oldunk fel számukra, melynek hála még nagyobbra duzzad a stratégiai lehetőségeink száma. Mindemellett a saját játékosprofilunkra is gyűjtjük ezáltal a tapasztalati pontokat, mellyel új bannereket és ikonokat oldhatunk fel. Minden újítás közül a legszórakoztatóbb a harcrendszerrel kapcsolatos. Ezúttal már tábornokokat is képezhetünk, akik tapasztalati pontban részesülnek a csaták után, mellyel új képességeket oldhatunk fel számukra, továbbá általuk az egységeink mozgatása is egyszerűbbé vált. Eddig is nagyon élvezetes volt háborúzni a Civilization-játékokban, ezzel az újítással azonban egy újabb szintre lépett.

Óriási ráncfelvarráson esett át a játék grafikája is. Össze sem lehet hasonlítani a Civilization VII látképét és kezelőfelületét a széria korábbi tagjaival. Szép, részletesen kidolgozott épületmodellekkel találjuk szembe magunkat, melyek megjelenése évek múltán sem válik majd idejétmúlttá. Mindemellett egész korrekt gépigényt kapott a játék, így még a gyengébb laptopokon, Steam Decken, vagy épp Nintendo Switchen is megfelelő minőségben fut az alkotás. Külön öröm, hogy a játékban helyett kapott a cross-platforrm multiplayer és a cross-progression is.

Ugyanakkor nem szabad átsiklanunk a játék technikai megvalósításán, ugyanis a PlayStation-port hemzseg a hibáktól. Kifejezetten idegesítő tud lenni, amikor grafikai bug miatt nem látszódnak az egységeink az adott mezőn, továbbá hiába van lehetőségünk egy gombnyomással a következő elkölthető akciónk helyszínére/egységéhez ugrani, van, amikor kihagy néhányat a játék, és emiatt egyből új kör kezdődik. Mindezeken felül számtalanszor összeomlik a játék PlayStation 5-ön, és ugyan az automatikus mentésnek köszönhetően játékállást nem veszítünk ezáltal, mégis, kellemetlen, hogy ilyen állapotban jelent meg a játék.

A Firaxis csapata igyekezett megőrizni a széria jó tulajdonságait, a néhol túlbonyolított alrendszereket egyszerűsítette és áramvonalasabbá tette, valamint újdonságokkal is készült a 4X-műfaj kedvelőinek. Ugyanakkor nem minden újítás fordult a Civilization VII javára, sokszor érezhetjük azt, hogy nem oszt meg elég információt velünk a játék, ami egy stratégiai címtől megbocsáthatatlan, mindezen felül súlyos technikai hibák is csorbítják az összképet. Kétségtelen, hogy a Civilization VII a később megjelenő DLC-kkel fogja elérni teljes pompáját, azonban összességében az alapjáték egy korrekt kezdés az elkövetkező évekre, melyek során minden kétséget kizáróan a technikai hibák és az átgondolatlan játékelemek is kiküszöbölésre fognak kerülni. A műfaj kedvelőinek kihagyhatatlan darab, és az új belépőknek is tökéletes lehetőség arra, hogy elmerüljenek a Civilization világában.

A Civilization VII már elérhető PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switchre. Mi PlayStation 5-ön teszteltük.

 

Kapcsolódó cikk

1.
1.
delphijos
Magánvélemény , de nekem annyira nem jött be ez a történelmi korszak rész. Egyrészt, másik népet kell választani. What ?? Így szerintem elvész pont az hogy EGY NÉPET viszek el nulláról a “dicsőségbe”. Sokkal kevésbé érzi magáénak őket az ember. A kor váltáskor a “kiegyenlítődés” is nekem felemás érzés. Ha egy nép elhúz, akkor jól csinálta. Nem büntetni kell hogy a többieket visszahozzák a játékba mesterségesen.

Ami nagyon hiányzik: Nem látni pontosan ha elkészült valami, hogy mi volt az. A trade más népekkel elég fapados, szinte semmi info nincs róla milyen MEGLÉVŐ kereskedőim vannak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...