Néhány éve szó szerint ellepték a netet a különböző méretű, formavilágú és teljesítményű kézi konzolok, amelyek a gyerekkorunk játékrendszereit emulálva biztosítják annak lehetőségét, hogy ne csak újraéljük kedvenc játékainkat, de ezt bárhol, bármikor megtehessük. Nem ritka, hogy egy ilyen kütyü akár a TV-re is köthető (itt most nem a dedikáltan erre gyártott darabokra gondolok), de vannak olyanok is, amelyek a lehető legkisebb méretbe igyekeznek a még elfogadható mennyiségű teljesítményt belepréselni. A TRIMUI Brick ez utóbbi kategóriában indult el pár hónapja, és kis túlzással élve irtó közel került ahhoz, hogy leuralja a piac ezen szegmensét.
A Brick azért érdekes eszköz, mert a belbecs tekintetében megegyezik a tavalyi TRIMUI Smart Pro-val, az egyetlen különbség az akku mérete, ami a Brickben csak 3000 mAh. A tavalyi eszköz nagyobb méretben és horizontális elrendezéssel érkezett két analóg karral, a Brick azonban a klasszikus Game Boy formavilágot követi, és lényegében nem találja fel a meleg vizet. Ezt én mindenképpen előnyként éltem meg, mivel a letisztult dizájn miatt az amúgy sem túl nagy kütyü kifejezetten kompaktnak érződik. A Nintendora jellemző gombkiosztás és a D-pad mellett kapunk két programozható funkció gombot, bal oldalon a hangerő szabályzó gombokat, jobb oldalon pedig a bekapcsoló gombot és egy programozható csúszkát. Hátul bújik meg négy ravasz, amelyekben az a különleges, hogy cserélhetők, a csomag részét képezi ugyanis további két készlet, amelyeknek más a dőlése, a pereme és a textúrája is, így ezen a téren személyre szabhatjuk a Bricket. A ravaszok fogják közre az OTG-képes USB-C aljzatunkat, sajnos a Brick nem képes ezen keresztül kiküldeni a képet TV-re. A konzol alján találjuk a visszaállító gombot, a tényleges töltő csatlakozót és a játék ROM-ok tárolására szolgáló micro SD-kártya helyét. Van még RGB világításunk is, amit csak azért nem rovok fel a gyártónak, mert kikapcsolható.
A 3.2”-es kijelző fantasztikus, az 1024×768-as felbontásból eredő 400 ppi érték számos csúcskategóriás telefon esetében sem magától értetődő, és bár nem egy OLED panelről beszélünk, a képminőség pompás. A maximális fényerő mellett akár a szabadban is játszhatunk, ám a minimális fényerős egy sötét szobában azért néha kényelmetlenül fényes. A TRIMUI Brick hangja meglepően tiszta, igaz, a mély hangokat ne keressük. A felénk néző sztereó hangszórók azért kárpótolni minket persze, csak ha játék közben nem fogjuk le őket a tenyerünkkel. Bluetooth és egy 3.5mm-es jack csatlakozó is a rendelkezésünkre áll, ha nem akarunk másokat zavarni játék közben. Elérhető még WLAN PvP is, legalábbis a doboz szerint, ezt érthető okokból nem tudtam letesztelni. Egy rendkívül masszív érzetű handheldet kapunk a pénzünkért, már-már prémiumnak tűnik, azonban azzal érdemes számolni, hogy csak a hátlap egy része fém, a ház többi része műanyag. Összességében egy rendkívül komoly indulóról beszélhetünk a mini méretű emulátorok versenyében, ha a helyén tudjuk kezelni, akkor a Brick egy roppant kellemes kis eszköz lesz a számunkra.
De hogy hol is a helye? Vannak olyan kézi emulátorok, amelyek akár önálló, elsődleges eszközként is megállják a helyüket. A TRIMUI Brick nem ilyen. A mérete és a kialakítása is arra utal, hogy a zsebben tartva szinte állandóan magunknál tarthassuk, és pár perc erejéig nosztalgiázhassunk. Amíg a sorban állunk, amíg a rendelőben ülve arra várunk, hogy szólítsanak, amíg a buszon A-ból B-be érünk – ezekben a helyzetekben ragyog igazán a Brick. Hosszabb távon használva már kiütközik a méret hátránya, nevezetesen görcsöt kapnak az ujjaink, valamint a fém hátlap is meglepően meleg tud lenni. Ha szeretnénk, semmi nem tart vissza minket, hogy órákon át játszunk, ám garantálom, hogy nem lesz kényelmes. Ezzel együtt jó választás lehet például gyerekek számára, hisz a kisebb kezek számára kényelmesebb az eszköz.
A Brickhez kaptam egy 256GB-os micro SD-t is, tele játékkal egészen az Atari-konzoloktól a Nintendo kézi kütyüin át a PlayStation 1-ig. A választék óriási, számos játékot kipróbáltam szinte az összes platformról, ám a legérdekesebbnek az Nintendo 64 és a PlayStation 1 tűnt a számomra, lévén ha ezekkel boldogul ez a csöppség, akkor minden mással is. Maguk a játékok szépen futottak (legalábbis azok, amelyeket teszteltem), azonban az analóg kar hiánya egyes címeket gyakorlatilag játszhatatlanná tett. A Soul Reaver első részét konkrétan az első mentési pontig tudtam csak elvinni. Hiába kapcsolható be az, hogy az egyik funkció gombbal váltani tudjuk a D-pad normál és analógkarként való működése között, a játék konkrétan mindkét parancsot egyszerre vette, és csak akkor volt hajlandó megfelelően működni, ha nyomva tartottam a funkció gombot, ami enyhén szólva kellemetlen. Az érintő képernyő vagy a giroszkóp hiánya akár azt is eredményezheti, hogy egy-egy játékot el sem tudunk indítani, a 3.2”-es kijelző pedig nagyon kevés, amikor a DS játékok kerülnek elő. A Sega konzoloknál azonnal feltűnik, hogy egyszerűen nincs elég gombunk az irányításhoz, igaz, gombkombinációval előcsalogatható pl. a C-gomb.
A kártyára a játékok egyértelműen a mennyiségi licit szerint kerültek fel. Vannak persze klasszikusok, mint több Final Fantasy, Crash Bandicoot vagy akár Metal Gear Solidot is találtam, azonban nem ritka a triplika. És még így is belefuthatunk abba, hogy hiába van három-négy példányban fenn a játék a kártyán, mind a japán verzió. Az meg, hogy egy-egy trilógiából csak két cím szerepel, vagy egy sorozatból hiányzik az első rész, kifejezetten bosszantó. A mappák közti navigáció főleg az átláthatóság hiánya miatt problémás, szerencsére ha rábukkanunk egy nekünk tetsző címre, hozzáadhatjuk a kedvencünkhöz. Ha rendelkezünk saját játék ROM-okkal, azokat is felmásolhatjuk a kártyára, valamint törölhetjük is azokat, amelyekre nem tartunk igényt, azonban a kínálat minősége miatt vásárlás során érdemes elgondolkodni egy kisebb kártyán.
Ahol egy ilyen eszköz valóban tündökölhet, azok a Game Boy, Game Boy Color és Game Boy Advance játékok, de még a PlayStation Portable is egészen jól menedzselhető. Ezeknél modernebb rendszerek emulálásánál már igen hamar a nosztalgia öröme helyett a csalódottság lesz az, amit érzünk. Persze, Bluetooth-on keresztül megpróbálhatunk egy külső kontrollert rákapcsolni, csak annak ekkora méretben nem igazán van értelme, főleg, hogy nem tudjuk kiküldeni a konzol képét egy nagyobb képernyőre. Cserébe az alap OS-ben van lehetőségünk a Moonlight nevű programot használva PC-ről streamelni a játékokat. Ami viszont a Brick egyik nagy előnye, hogy a belső hardver tekintetében teljes mértékben megegyezik a TRIMUI Smart Pro-val, amelyhez számos alternatív operációs rendszer elérhető, így ha szeretnénk, lecserélhetjük a gyári rendszert egy kezesebbre.
Ha egy kisebb, zsebre vágható eszközt keresünk, és meg tudunk barátkozni a hardveres kompromisszumokkal, akkor a TRIMUI Brick egy nagyon is ajánlható kisméretű emulátor, azonban csak akkor fogjuk tudni élvezni, ha a képességeihez illő elvárásokkal állunk hozzá. A teljesítmény és az összeszerelési minőség mellé kapunk egy remek kijelzőt és egy klasszikus, letisztult dizájnt, sőt két USB-C portot is, viszont kimaradt az analóg kar és a kép TV-re küldése. Ha meg tudunk barátkozni ezekkel a feltételekkel és a vetélytársaknál kicsit magasabb árcédulával, akkor a Brick egy remek választás lehet akár pótolni szeretnénk a kimaradt retró játékokat, akár nosztalgiáznánk egy kicsit.
A TRIMUI Brick megvásárolható a Geekbuying oldalán, amennyiben pedig az NNNTRIB256 kuponkódot is használjátok, úgy az ára 74,99€.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.