A Marvel Rivals elképesztő sikere után a héten egy második live service-játékot is bedob a NetEase: a FragPunk egy 5v5-ös hero shooter lesz, amiben nemcsak a taktikai játékmenetre és a hősök egyedi képességeire kell majd ügyelnünk, de azokra a kártyalapokra is, amelyek módosítói alaposan felforgathatják a meccseinket. Az eddigi látnivalók alapján abszolút ígéretesnek tűnik a játék, ám úgy fest, a március 6-ra tervezett, globális cross-platform release módosul némileg. Első közben csak a PC-sek kapják kézhez a játékot.
A FragPunk készítői ugyanis mindössze két nappal a megjelenés előtt úgy határoztak, hogy elnapolják az Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re szánt konzolos portok megjelenését. A közleményben a következő indoklást fogalmazták meg:
"A teljes átláthatóság és őszinteség érdekében el kell árulnunk: a végső konzolos tesztelés során váratlan technikai kihívásokba ütköztünk az optimalizáció és a portadaptáció terén. Ahelyett, hogy elsietnénk a konzolos megjelenést, és ezzel azt kockáztatnánk, hogy gyenge felhasználói élményt nyújtsunk, meghoztuk a nehéz döntést, hogy elhalasztjuk a konzolos verziók megjelenését, hogy az itteni játékosok is éppen olyan élményben részesüljenek, mint PC-n."
Mivel egy live service cím esetében különösen fontos az első benyomás, aligha kérdőjelezhetjük meg a fenti döntést. Az azonban kár, hogy a fejlesztők vagy a NetEase nem tűztek ki újabb dátumot a konzolos megjelenéshez, így egyelőre a levegőben lóg, hogy mikor jelenhet meg Xboxon és PS-en a FragPunk. Reméljük, hogy a technikai zűrök elhárítása nem vesz majd igénybe túl sok időt!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.