Bejelentésre került az F1 25

Link másolása
Hivatalos bejelentésre került a Codemasters idei Forma-1-es játéka, az F1 25. Bár több infó csak holnap fog érkezni, azt már tudjuk, hogy Lewis Hamilton fog a borítóképen virítani.

Hivatalosan is bejelentésre került az idei Forma-1-es futam alapján készülő videojáték, az F1 25. A Codemasters versenyzősjáték-sorozatának legújabb felvonásáról majd holnap fogunk bővebb infót kapni, azt viszont már most tudni lehet, hogy a borítóképen Lewis Hamilton lesz látható, a Ferrari színeiben. Valamint a neves szivárogtató, billbil-kun jóvoltából a megjelenési dátum is ismertté vált: május 30-án gurul be az idei felvonás és két változat lesz kapható belőle.

Az alapjáték, ez 60 dollárba fog kerülni, illetve az Iconic Edition, ami 80 dollár fog kóstálni és három nappal korábbi hozzáférést fog biztosítani a játékosok számára. Persze ez még mind csak pletyka, szóval érdemes lesz megvárni a holnap érkező hivatalos infókat. Viszont ha azt nézzük, hogy billbil-kun ezt a bejelentést is megjósolta, valószínűsíthető, hogy a megjelenési dátummal kapcsolatosan is igazat mondott.

Az F1 25 idén fog megjelenni PC, Xbox Series X|S és PlayStation 5 platformokra.

4.
4.
sanada
#2: Nagy szakértés kell hozzá, ugyan úgy a poros EGO motor hajtja, ugyan azok a pit animációk vannak benne, mint az utolsó, 2019-es részben, amit megvettem.
3.
3.
Duka Zoltán
Nextgen lett hála a jó istennek.
2.
2.
Sakee
#1: Az igen, szakértőnket hallották. Szerintem a Stunts2-re hasonlít amúgy grafikailag, esetleg Street Rod.
1.
1.
sanada
Alig várom, hogy végre láthassam ugyan azt a grafikát, ugyan azokkal az animációkkal, mint 10 éve, ez egy jó játék lesz!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...