2026-ban érkezik a FIEFDOM, de már idén várható az alpha verzió
- Írta: JesusHun
- 2025. március 31.
A White Tower Games alkotása tavaly az IndieDB-n megkapta a legjobb feltörekvő indie játékért járó díjat, a középkori lovagi harcokra fókuszáló csapatos hack and slashből pedig már láthattunk korábban néhány gameplay videót is, most a fejlesztők a Kickstarter-projektről rántották le a leplet, amihez nagyon hamar össze is gyűlt a kitűzött cél — lassan eléri a kétszeresét.
Az ígéretek szerint akár 100 harcos is lehet egyszerre a csatamezőkön, a játékosbázis győzelme vagy veresége pedig kihatással lesz a világ dolgainak alakulására, ezek alapján fogják elkészíteni a jövőbeli tartalmi frissítéseket, csak rajtunk áll melyik királyság virágzik fel, és melyik tűnik el a történelem süllyesztőjében. A harcokat nem csak közelharci fegyverekkel vívhatjuk majd, a személyreszabható felszerelésünket földön és vízen, mágiával megfűszerezve ereszthetjük rá az ellenségre, ráadásul különféle ostromgépeket is bevethetünk ellenük.
A FIEFDOM valamikor 2026 októberében cross-platform funkcióval fog megjelenni PlayStation 5, Xbox Series X/S és PC platformokra, de még idén szeptemberben játszható lesz az alpha verzió — Steam adatlap a kívánságlistához. A korábban is linkelt Kickstarter-projektet érdemes meglesni, ugyanis az alpha kulcsokért ott lehet jelentkezni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.