Az Overwatchot elhagyó játékosok közel fele a Marvel Rivalsra váltott
- Írta: zoenn
- 4 napja
A NewZoo legfrissebb jelentéséből szépen kirajzolódik a játékipar jelenlegi helyzete, és ebből tudjuk, hogy sok korábbi Overwatch-játékos tért át korunk slágercímére, a Marvel Rivalsra. Még az Overwatch: Classic startja sem tudott mit kezdeni az elvándorlás ellen, így a Blizzardnak most tepernie kell, hogy valahogy megtartsa játékosbázisát.
Számokban ez azt jelenti, hogy az Overwatch 2 azon játékosainak 45 százaléka, aki 2024 decemberében elhagyta a lövöldét, inkább a Marvel Rivalsra váltott. Nem nehéz észrevenni, hogy a Blizzard játékának számai az elmúlt másfél évben visszaestek. 2024 folyamán még stagnált a játékosszám, de decemberben érezhetően csökkent, amikor is a konkurencia megjelent. Az Overwatch: Classic esemény átmenetileg 12 százalékos növekedést hozott, de ezt egy 26 százalékos visszaesés követte, amely egybeesett a Marvel Rivals premierjével.
Annak ellenére, hogy a NetEase alkotása 2024 utolsó hónapjában élesedett, így is az év egyik legtöbbet játszott címe lett, és még idén is remekül sikerült megtartania a rajongókat (pontosabban enyhén csökken a megjelenés óta) a menetrendszerűen érkező új karakterekkel és eventekkel. Napokon belül érkezik a második szezon.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.