Midnight Club: Los Angeles

Negyedik részéhez érkezett a Midnight Club sorozat. A Rockstar autóversenyes játéka ezúttal a mesés Los Angelesbe kalauzol el minket, következő cikkünkből pedig kiderül, hogy milyenre is sikerült a nagy múltú, immáron nyolcadik évét taposó széria új epizódja.

A Midnight Club: Los Angeles a Table Tennist is jegyző Rockstar San Diego, más néven az Angel Studios keze munkáját dicséri. Azt hiszem nincs benne semmi meglepő, ha elárulom, hogy a játék a Grand Theft Auto 4 által is használt Rockstar Advanced Game Engine-re, vagyis a RAGE-re épül. Ennek megfelelően talán már fejből is össze tudjuk rakni a képet – ezúttal bizony nem mást kaptunk, mint egy GTA köntösbe bújtatott Need for Speed: Underground klónt.


Persze vitatkozhatnánk rajta, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? A lényeg viszont, hogy a recept itt is ugyanaz. Névtelen hősünk beköltözik a városba, és elhatározza, hogy napi betevőjét ezentúl autóversenyzésből fogja keresni. Nagy szerencséje van, hiszen a város dugig van gyorsulni vágyó fiatalokkal, akik pár kilométerre lazán feltesznek több száz dollárt. Miután hősünk megérezte a pénz szagát, szinte le se tud állni, szeme előtt csak a szalonban parkoló csodaautók lebegnek, de nem utolsó dolog az egyre nagyobb hírneve sem. És hogy nekünk mi a dolgunk? Természetesen nem más, mint feljuttatni őt a legnagyobb utcai versenyzők közé.


Persze először egy roncsautónk van csak, de később vagy félszáz járgány várja, hogy kinyíljon pénztárcánk. Összesen negyvenöt autó és három motor van a listában, csoport szerint szétválogatva. A tuner kategóriában olyanokat találhatunk, mint Audi RS4, Ford Focus, Mazda RX7, Eclipse, Lancer, Skyline vagy éppen az elmaradhatatlan Golf R32. A muscle-ben sorakoznak a Camaro, Corvette, Impala, Challenger, Mustang, Firebird és a hozzájuk hasonlító modellek, míg a luxuryban a Chrysler 300C a Mercedes S600 és az SL 65 AMG vár minket. Az exotic csoportban többek közt Aston Martin, R8, Shelby Cobra, Gallardo, és Saleen található, a bikes kategóriában pedig három motor van, két Ducati és egy Kawasaki. Ha azt gondoljátok, hogy csak a legnépszerűbbeket soroltam fel, akkor bizony tévedtek, a listában sajnos alig találni igazán új és ritka modellt, olyan az egész, mintha egy évekkel ezelőtti játékba csöppentünk volna. Furcsa még, hogy már az első garázslátogatásunkkor felfedik az összes megvásárolható autót, és még azokat is elvihetjük próbakörre, amin egy óriási lakat van, sejtetve ezzel, hogy még sokat kell versenyeznünk, mire megvehetjük. Nagyot csalódtam ezen a téren, hiszen végignézve a felhozatalt, egy olyan járgány se volt, amit ne láttam volna egy három évvel ezelőtti Need for Speedben.


Klassz dolog viszont, hogy a járművek kívül-belül tuningolhatóak. Kicserélhetjük a felnit, a gumit, a lökhárítókat, a spoilereket, a motorháztetőt, rakhatunk bele új kormányt, sportüléseket, de tuningolhatjuk a motort is, az elkészült kasztnit pedig átfesthetjük, matricázhatjuk. El lehet tökölni vele egy darabig, mire megtaláljuk a nekünk tetsző összeállítást, viszont az is biztos, hogy nagyon sokat kell versenyezni, hogy elég pénzünk legyen az új hobbira. Jópofa dolog, hogy az autók törnek, azonban nem kell minden futam után visszamenni a garázsba, hogy elvégezzük a lakatosmunkákat, a gép automatikusan felajánl egy gyors szervizt. Ilyenkor a horpadt elemeket roncstelepi alkatrészekre cserélik, melyek igen kreatív módon eltérő színekben pompáznak. Igazi arcade játékra vall, hogy nem csak alkatrészeket, de speciális tulajdonságokat is vehetünk, melyek segítségével lelassíthatjuk az időt, elronthatjuk a körülöttünk lévő autók elektronikáját, de olyan is van, melynek hatására lepattan rólunk a forgalom, vagy amolyan Minden6ó stílusban félreáll előlünk mindenki.


Los Angeles városa hatalmas lett. Utcáit kedvünk szerint bejárhatjuk, de nem csak a szabad kóborlásban mászkálhatunk korlátlanul, hanem verseny közben is. Futamok alatt nem jelenik meg ugyanis semmiféle kordon az út szélén, ezért ha nem vigyázunk, akkor könnyen eltévedhetünk még egy circuit alatt is. A versenyek checkpoint rendszerben mennek, a sárga füsttel jelzett kapuk mindegyikén át kell haladnunk, így érvényes csak a célba jutás. Nehezítésként akad olyan feladat is, melyben a város egy másik pontjába kell elérnünk, az útvonal pedig tetszőlegesen választható. Egyébként nem sok játékmód van, többnyire a sprint, a curcuit, a tournament és a time trial versenyek váltják egymást.


Újdonság, hogy ezúttal nem csak éjszaka lehet versenyezni. A RAGE motor a GTA-hoz hasonlóan váltogatja a napszakokat, így könnyen előfordulhat, hogy egy hosszabb verseny alatt ránk virrad, vagy éppen beesteledik. Jópofa dolog, hogy ennek megfelelően reggel és délután több autót és gyalogost látni, mint este vagy éjszaka. Hogy a lúd kövér legyen, a készítők változó időjárást is beletettek a játékba, és ha például elered az eső, akkor az út is sokkal csúszósabb lesz.


Vannak rendőrök is, akik ezúttal már nem csak egy-egy előre megszabott versenybe szólnak bele, hanem járőröznek is. Ha behajtunk egy parkba, vagy átszáguldunk egy sétálóutcán, akkor azt bejelentik az emberek, több zsaru is a nyomunkba ered, és ha nem vigyázunk, akkor könnyen üldözés lehet a vége. Lerázni azonban nem nehéz őket, elég pár percig össze-vissza kanyarogni a városban, és máris feladják követésünket.


A grafika nagyon klassz, a RAGE motor jól végzi a dolgát, a kinézetre egy szavunk nem lehet. Sokan írták viszont mindenféle fórumokon, és én is tapasztaltam, hogy hasonlóan a GTA 4-hez, ha itt is túl gyorsan hajtunk, akkor késve töltenek be a textúrák, és az is előfordul, hogy egy fa vagy oszlop csak úgy hirtelen megjelenik az útban. Vigaszdíj viszont, hogy hamarosan jön a New Xbox Experience, mellyel a vinyóra is fel lehet másolni a játékokat – na akkor megszűnik minden ilyen bibi.


Ezt nem veszem hibának, mert valószínűleg meghajtó-függő is a dolog, viszont az értékelésbe a kiegyensúlyozatlan nehézségi szintek már erősen beleszólnak. Nem lehet általános szintet beállítani, a versenyek különböző színű ikonjai jelölik, hogy mennyire lesz nehéz dolgunk az adott futamon. A gáz csak az, hogy az easy mód nevetségesen könnyűre, a hard meg kibírhatatlanul nehézre sikeredett, utóbbiban hiába vesszük meg a legjobb verdát, az ellenfél akkor is bealáz minket.


Valami érthetetlen ok miatt a játék nem elég addiktív, nekem például bőven elég napi egy óra belőle, és ha ez letelik, akkor már alig várom, hogy kikapcsolhassam a konzolt. Nem azért, mert nem jó a játék, klassz vele száguldozni, csak a versenyek olyan hosszúak és nehezek, hogy az embert teljesen kifárasztja a folyamatos koncentrálás. A pénz is nagyon lassan gyűlik, hosszú napok alatt lehet csak összespórolni egy újabb verdára, amivel aztán kezdhetünk újra mindent.


Zárásként talán annyit mondhatok, hogy nem lett rossz játék a negyedik Midnight Club, de közel sem olyan élvezetes és addiktív, mint a hasonló receptet használó Need for Speed: Underground volt anno. Többet vártunk tőle, a Rockstarnak ezúttal nem sikerült hoznia a tőle megszokott szintet – viszont nem is maradt el nagyon.