Tavaly nyáron Japánban megdöntötte az X360-as eladási listákat, Amerikában is igen szép eredményeket ért el, érthetetlen oknál fogva az öreg kontinensnek közel egy évet kellett várni, hogy a sikeres Tales-sorozat legújabb része megérkezzen. Hát, megtörtént… a gémerek istenének hála!
Az idők kezdete óta Aer volt az alapvető energiaforrás az univerzumban. Terca Lumieris, drága otthonunk, a „Blastia" technológiának köszönheti, hogy még fenn áll, melynek a működtetője nem más, mint az Aer. A bolygónk lakosságának nagy része a védő Blastia bástyák oltalma alatt éli biztonságos és nyugodt életét, mely megvédi őket a külső világ borzalmas szörnyetegeitől.
Történelmünk hajnalán, amikor a birodalom megalakult, a Blastiák használata csupán a jó cél érdekeit szolgálták, de kevesen voltak, akik anyagilag képesek voltak támogatni eme igencsak költséges védelmi formát. Ekkor történt az, hogy a szegényebb réteg elvált a birodalomtól és az ő törvényeiktől, és megalapították a különböző birodalmi szabályoktól független céheket, majd az ezekre épülő városokat is.
10 évvel ezelőtt halálos háború dúlta fel békés világunkat, amit azóta csak úgy hívunk, hogy a „Nagy Háború". Senki se tudja, mi történt pontosan, senki se tudja, hogy miért kellett annyi embernek meghalnia, de a birodalom azt üzente nekünk, hogy a cél a fennmaradásunk volt.
Eljött az ideje, hogy egy legenda szülessen. Yuri, Zaphias fővárosában született, legjobb barátjával Flynnel egész életükben arra vágytak, hogy a birodalom lovagjai lehessenek. Mindketten sikerrel jártak, de Yuri pár hónap múlva kilépett a hadseregből, mert képtelen volt megadni magát a számára értelmetlennek tűnő törvényeknek. Azóta is csak a saját szabályai szerint él, és élete célja, hogy segítsen azokon, akik rászorulnak a támogatásra.
Egy napon, mikor minden elveszettnek tűnt, Yuri találkozott egy lánnyal, Estelle-lel, akinek legfőbb célja az volt, hogy megtalálja Flynn-t. Ekkor még egyikük sem sejthette, hogy közös kalandjuknak köszönhetően a világ sorsa gyökeresen meg fog változni…
Ez röhejesen röviden ki is merítené a háttértörténetét a játéknak. Hogy miért röhejesen? Hát kérem szépen erre a válasz igencsak egyszerű: azért, mert a Tales of Vesperia egy, azon kevesek közül, ami képes felvenni a versenyt az idáig számomra sokáig egyeduralkodónak hitt Final Fantasy sorozattal. 31 évesen, közel 20 éves játékos múlttal kellett megélnem azt, hogy rádöbbenjek, létezik olyan széria, mely képes vetekedni mindenki nagy kedvencével. Ily öregen kellett rádöbbennem arra, hogy szűklátókörűségemnek köszönhetően teljes mértékig elsiklottam eme iszonyatosan profi és majdnem tökéletes sorozat felett. De most eljött az ideje, hogy kiterjesszem figyelmemet és pontosan utána olvassak, hogy bizony nemcsak a Square képes mesterműveket alkotni, hanem a Naruto sorozatok által ismert Namco is. Hölgyeim és Uraim, itt van a Tales-sorozat legújabb része, a Vesperia, mely minden képzeletet felülmúlóan tökéletes lett. Igaz, hogy az új üdvöskéhez képest (Lost Odyssey), igencsak meg kell küzdenie a sikerért, de azért úgy gondolom, hogy erre minden esélye megvan.
Már rögtön a játék elején el fognak minket varázsolni egy hihetetlenül hangulatos és csodálatos aláfestő zenével kísért főcímmel. Ekkor már érezni fogjuk, hogy bizony jól döntöttünk mikor kiadtuk érte azt a bizonyos összeget. Tűkön ülve fogjuk magunkba szippantani a gamma minden egyes pillanatát, a gyönyörű anime grafikát, a csodálatos muzsikát, a magával ragadó történetet és legfőképpen, azonnal azonosulni fogunk a főszereplőkkel, akik valami hihetetlenül ki vannak dolgozva és fantasztikus karakterfejlődésen mennek keresztül, mire eljutunk a végkifejletig. Mindenkit szeretni fogunk, együtt fogunk velük lélegezni, magunkba szippantunk minden egyes mondatot, amit kiejtenek a szájukon, tökéletesen egyet fogunk érteni minden egyes döntésükkel, még ha azok néha nagyon érthetetlennek is tűnnek. Az egyetlen dolog, ami eleinte ki fog zökkenteni minket eme varázslatos utazásból, az maga a harc lesz…
Ha harc, hát legyen harc
Főleg azok fognak egy kicsit bepánikolni, akik nemrég még a Star Oceannal nyomultak. Rögtön fel fog tűnni nekünk, hogy a harcrendszer teljesen más, első körben igencsak kaotikus, kellemetlen, érthetetlen és legfőképpen idegesítő. De aztán, ahogy haladunk előre és egyik csata jön a másik után, fogunk csak rájönni arra, hogy ez bizony nagyon, de nagyon ki van találva. A „B"-vel tudjuk bevinni az alap támadásokat, melyeket könnyen kombóvá tudunk formálni. Az „X"-szel tudunk védekezni, az „A"-val pedig az általunk beállított alap harcmodort (Base Art) aktiválni. Ahogy hőseink fejlődnek, egyre több és több harcmodorral fogunk megismerkedni és még a történet felénél sem fogunk járni, amikor az armada teljes pompájában tündököl majd. Megismerkedünk az ősi harcmodorokkal (Arcane Art), majd képesek leszünk tudásunkat túlcsordult állapotba vinni az Over Limit segítségével, és ekkor nyílnak csak meg előttünk az igazi lehetőségek, például az ősi harcmodor túlpörgetésével (Arcane Art Burst), vagy éppenséggel a titkos harcmodor (Mystiqu Art) által. De idővel azt is meg fogjuk tanulni, hogy ha egy ellenfélnek egymás után, sorozatosan visszük be az alap támadásokat, képesek leszünk csupán egy ütéssel (Fatal Strike) véget vetni az életének. Tudunk a sima alap kombó után bevinni egy alap harcmodort (Base Art), majd egy Arcane Artot, majd egy Arcane Art Burstöt, esetlegesen Mystique Artot, majd ha szerencsénk van, akár Fatal Strike-ot is. Ennek köszönhetően ellenségünknek igencsak halálos élményt okozva, egy akár 40-50 ütéses kombóval. Szóval, mint látjátok, a harcrendszer elsőre igencsak nehézkesnek tűnik, de ha alaposan megismerjük, hihetetlen lehetőségek vannak benne.
Egyébként az „Y" megnyomásával bármikor be tudunk menni a menübe, amikor is szerencsére megáll a csata. Ekkor képesek leszünk bármelyik karakterrel, bármilyen harcmodort, képességet, tárgyat használni. Lehetőségünk lesz az alap stratégia igencsak részletes és alapos megváltoztatására, illetve ha megvettük a megfelelő varázstárgyat, akkor válthatunk is közöttük. Külön érdekességnek és remek ötletnek tartottam, hogy ha esetlegesen jelen van egy, vagy kettő, maximum három cimboránk, akkor plusz kontrollerek csatlakoztatásával minden egyes csatában együtt is részt vehetünk. Tekintettel arra, hogy a játék minimum felét a harc teszi ki, ez egy remek alkalom arra, hogy összejöjjünk a cimbikkel és egy jó nagyot henteljünk velük.
Szintézis, avagy szintetizáljunk, mint a növények
A szintézis egy eredetinek semmiképpen sem nevezhető, de mindenképen nagyszerű ötlet a játékban. A lényege az, hogy képesek leszünk a csaták alatt összeszedett alapanyagok és a már eleve rendelkezésünkre álló fegyverek, páncélok segítségével sokkal erősebb és jobb felszereléseket készíteni, jóval olcsóbban, mintha megvennénk őket. Ehhez nem kell mást tennünk, mint rengeteget csatázni és csatázni. A szintézis segítségével jóval könnyebben és olcsóbban juthatunk hozzá olyan tárgyakhoz, amiket alapvetően nem is tudnánk megvenni. Ilyenek például a karakterek külsejét megváltoztató felszerelések (napszemüveg, divatos kalap, medálok, stb.). Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ha megérkezik egy városba, akkor a boltban első körben a szintézissel próbálkozzon, és csak utána adja vásárlásra a fejét. Nincsen annál viccesebb látvány, mint amikor egyik kedvenc karakterünk napszemüvegben küzd az életéért, vagy éppenséggel röhejesen vicces hajtűvel a sérójában áll neki a harcnak!
Éhesek vagytok?
Mint a legtöbb profi szerepjátékban, itt is lehetőségünk lesz arra, hogy az igazán szorult helyzetekben varázsitalok helyett valami finomságot főzzünk magunknak. Az összes szereplő képes lesz összeütni valami nyalánkságot, nekünk nincsen más dolgunk, minthogy megtaláljuk a főszakácsot, aki valami érthetetlen oknál fogva mindig valami idióta növénynek, tárgynak, vagy zöldségnek álcázza magát, teljesen lehetetlen helyeken. Természetesen nem túl nehéz megtalálni őt, lévén mozog és pattog, így teljesen egyértelmű, hogy hol bujkál. Ha megtaláltuk, akkor nagy sértődötten átnyújtja nekünk a legújabb receptet, mellyel aztán tudjuk magunkat gyógyítani, vagy éppenséggel a varázslat pontjainkat, képességeinket növelni. Külön jó ötletnek tartottam, hogy minden egyes csata után főzhetünk valami finomat magunknak és a társainknak, ezzel is növelve esélyünket az életben maradásra.
A Tales-sorozat idáig teljesen ismeretlen volt a számomra, bevallom furcsának is tartottam, hogy csupán egy játék létezik, mely minden JRPG királyának nevezheti magát - gondolom mindenkinek egyértelmű, hogy a Final Fantasyre gondoltam. Nagyon kellemes csalódás volt számomra mikor minden reklám, minden beharangozás nélkül szembetalálkoztam ezzel a kétségtelenül mesteri alkotással.
A Tales of Vesperia állítólag sok mindenben hasonlít a korábbi részekhez, tehát ebből a szempontból mégsem olyan profi, mint az FF, de tekintettel arra, hogy számomra ez volt az első, meg kell vallanom nektek, hogy teljesen magával ragadott a hangulata. A közel 60 órás játékidejével, a minimum három végigjátszásával, a csodálatos grafikájával, zenéjével, a profin kidolgozott karaktereivel, harcrendszerével annyira magába szippantott, hogy szinte szégyellem, hogy abbahagytam miatta a Star Ocean kalandjait. De sebaj emberek, mert mindenki tudja, hogy ha nyár, akkor JRPG, és ennek mindannyian csak örülhetünk vala. A Tales of Vesperia a stílus rajongóinak kötelező vétel, kihagyni főbenjáró bűn!
Történelmünk hajnalán, amikor a birodalom megalakult, a Blastiák használata csupán a jó cél érdekeit szolgálták, de kevesen voltak, akik anyagilag képesek voltak támogatni eme igencsak költséges védelmi formát. Ekkor történt az, hogy a szegényebb réteg elvált a birodalomtól és az ő törvényeiktől, és megalapították a különböző birodalmi szabályoktól független céheket, majd az ezekre épülő városokat is.
10 évvel ezelőtt halálos háború dúlta fel békés világunkat, amit azóta csak úgy hívunk, hogy a „Nagy Háború". Senki se tudja, mi történt pontosan, senki se tudja, hogy miért kellett annyi embernek meghalnia, de a birodalom azt üzente nekünk, hogy a cél a fennmaradásunk volt.
Eljött az ideje, hogy egy legenda szülessen. Yuri, Zaphias fővárosában született, legjobb barátjával Flynnel egész életükben arra vágytak, hogy a birodalom lovagjai lehessenek. Mindketten sikerrel jártak, de Yuri pár hónap múlva kilépett a hadseregből, mert képtelen volt megadni magát a számára értelmetlennek tűnő törvényeknek. Azóta is csak a saját szabályai szerint él, és élete célja, hogy segítsen azokon, akik rászorulnak a támogatásra.
Egy napon, mikor minden elveszettnek tűnt, Yuri találkozott egy lánnyal, Estelle-lel, akinek legfőbb célja az volt, hogy megtalálja Flynn-t. Ekkor még egyikük sem sejthette, hogy közös kalandjuknak köszönhetően a világ sorsa gyökeresen meg fog változni…
Ez röhejesen röviden ki is merítené a háttértörténetét a játéknak. Hogy miért röhejesen? Hát kérem szépen erre a válasz igencsak egyszerű: azért, mert a Tales of Vesperia egy, azon kevesek közül, ami képes felvenni a versenyt az idáig számomra sokáig egyeduralkodónak hitt Final Fantasy sorozattal. 31 évesen, közel 20 éves játékos múlttal kellett megélnem azt, hogy rádöbbenjek, létezik olyan széria, mely képes vetekedni mindenki nagy kedvencével. Ily öregen kellett rádöbbennem arra, hogy szűklátókörűségemnek köszönhetően teljes mértékig elsiklottam eme iszonyatosan profi és majdnem tökéletes sorozat felett. De most eljött az ideje, hogy kiterjesszem figyelmemet és pontosan utána olvassak, hogy bizony nemcsak a Square képes mesterműveket alkotni, hanem a Naruto sorozatok által ismert Namco is. Hölgyeim és Uraim, itt van a Tales-sorozat legújabb része, a Vesperia, mely minden képzeletet felülmúlóan tökéletes lett. Igaz, hogy az új üdvöskéhez képest (Lost Odyssey), igencsak meg kell küzdenie a sikerért, de azért úgy gondolom, hogy erre minden esélye megvan.
Már rögtön a játék elején el fognak minket varázsolni egy hihetetlenül hangulatos és csodálatos aláfestő zenével kísért főcímmel. Ekkor már érezni fogjuk, hogy bizony jól döntöttünk mikor kiadtuk érte azt a bizonyos összeget. Tűkön ülve fogjuk magunkba szippantani a gamma minden egyes pillanatát, a gyönyörű anime grafikát, a csodálatos muzsikát, a magával ragadó történetet és legfőképpen, azonnal azonosulni fogunk a főszereplőkkel, akik valami hihetetlenül ki vannak dolgozva és fantasztikus karakterfejlődésen mennek keresztül, mire eljutunk a végkifejletig. Mindenkit szeretni fogunk, együtt fogunk velük lélegezni, magunkba szippantunk minden egyes mondatot, amit kiejtenek a szájukon, tökéletesen egyet fogunk érteni minden egyes döntésükkel, még ha azok néha nagyon érthetetlennek is tűnnek. Az egyetlen dolog, ami eleinte ki fog zökkenteni minket eme varázslatos utazásból, az maga a harc lesz…
Ha harc, hát legyen harc
Főleg azok fognak egy kicsit bepánikolni, akik nemrég még a Star Oceannal nyomultak. Rögtön fel fog tűnni nekünk, hogy a harcrendszer teljesen más, első körben igencsak kaotikus, kellemetlen, érthetetlen és legfőképpen idegesítő. De aztán, ahogy haladunk előre és egyik csata jön a másik után, fogunk csak rájönni arra, hogy ez bizony nagyon, de nagyon ki van találva. A „B"-vel tudjuk bevinni az alap támadásokat, melyeket könnyen kombóvá tudunk formálni. Az „X"-szel tudunk védekezni, az „A"-val pedig az általunk beállított alap harcmodort (Base Art) aktiválni. Ahogy hőseink fejlődnek, egyre több és több harcmodorral fogunk megismerkedni és még a történet felénél sem fogunk járni, amikor az armada teljes pompájában tündököl majd. Megismerkedünk az ősi harcmodorokkal (Arcane Art), majd képesek leszünk tudásunkat túlcsordult állapotba vinni az Over Limit segítségével, és ekkor nyílnak csak meg előttünk az igazi lehetőségek, például az ősi harcmodor túlpörgetésével (Arcane Art Burst), vagy éppenséggel a titkos harcmodor (Mystiqu Art) által. De idővel azt is meg fogjuk tanulni, hogy ha egy ellenfélnek egymás után, sorozatosan visszük be az alap támadásokat, képesek leszünk csupán egy ütéssel (Fatal Strike) véget vetni az életének. Tudunk a sima alap kombó után bevinni egy alap harcmodort (Base Art), majd egy Arcane Artot, majd egy Arcane Art Burstöt, esetlegesen Mystique Artot, majd ha szerencsénk van, akár Fatal Strike-ot is. Ennek köszönhetően ellenségünknek igencsak halálos élményt okozva, egy akár 40-50 ütéses kombóval. Szóval, mint látjátok, a harcrendszer elsőre igencsak nehézkesnek tűnik, de ha alaposan megismerjük, hihetetlen lehetőségek vannak benne.
Egyébként az „Y" megnyomásával bármikor be tudunk menni a menübe, amikor is szerencsére megáll a csata. Ekkor képesek leszünk bármelyik karakterrel, bármilyen harcmodort, képességet, tárgyat használni. Lehetőségünk lesz az alap stratégia igencsak részletes és alapos megváltoztatására, illetve ha megvettük a megfelelő varázstárgyat, akkor válthatunk is közöttük. Külön érdekességnek és remek ötletnek tartottam, hogy ha esetlegesen jelen van egy, vagy kettő, maximum három cimboránk, akkor plusz kontrollerek csatlakoztatásával minden egyes csatában együtt is részt vehetünk. Tekintettel arra, hogy a játék minimum felét a harc teszi ki, ez egy remek alkalom arra, hogy összejöjjünk a cimbikkel és egy jó nagyot henteljünk velük.
Szintézis, avagy szintetizáljunk, mint a növények
A szintézis egy eredetinek semmiképpen sem nevezhető, de mindenképen nagyszerű ötlet a játékban. A lényege az, hogy képesek leszünk a csaták alatt összeszedett alapanyagok és a már eleve rendelkezésünkre álló fegyverek, páncélok segítségével sokkal erősebb és jobb felszereléseket készíteni, jóval olcsóbban, mintha megvennénk őket. Ehhez nem kell mást tennünk, mint rengeteget csatázni és csatázni. A szintézis segítségével jóval könnyebben és olcsóbban juthatunk hozzá olyan tárgyakhoz, amiket alapvetően nem is tudnánk megvenni. Ilyenek például a karakterek külsejét megváltoztató felszerelések (napszemüveg, divatos kalap, medálok, stb.). Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ha megérkezik egy városba, akkor a boltban első körben a szintézissel próbálkozzon, és csak utána adja vásárlásra a fejét. Nincsen annál viccesebb látvány, mint amikor egyik kedvenc karakterünk napszemüvegben küzd az életéért, vagy éppenséggel röhejesen vicces hajtűvel a sérójában áll neki a harcnak!
Éhesek vagytok?
Mint a legtöbb profi szerepjátékban, itt is lehetőségünk lesz arra, hogy az igazán szorult helyzetekben varázsitalok helyett valami finomságot főzzünk magunknak. Az összes szereplő képes lesz összeütni valami nyalánkságot, nekünk nincsen más dolgunk, minthogy megtaláljuk a főszakácsot, aki valami érthetetlen oknál fogva mindig valami idióta növénynek, tárgynak, vagy zöldségnek álcázza magát, teljesen lehetetlen helyeken. Természetesen nem túl nehéz megtalálni őt, lévén mozog és pattog, így teljesen egyértelmű, hogy hol bujkál. Ha megtaláltuk, akkor nagy sértődötten átnyújtja nekünk a legújabb receptet, mellyel aztán tudjuk magunkat gyógyítani, vagy éppenséggel a varázslat pontjainkat, képességeinket növelni. Külön jó ötletnek tartottam, hogy minden egyes csata után főzhetünk valami finomat magunknak és a társainknak, ezzel is növelve esélyünket az életben maradásra.
A Tales-sorozat idáig teljesen ismeretlen volt a számomra, bevallom furcsának is tartottam, hogy csupán egy játék létezik, mely minden JRPG királyának nevezheti magát - gondolom mindenkinek egyértelmű, hogy a Final Fantasyre gondoltam. Nagyon kellemes csalódás volt számomra mikor minden reklám, minden beharangozás nélkül szembetalálkoztam ezzel a kétségtelenül mesteri alkotással.
A Tales of Vesperia állítólag sok mindenben hasonlít a korábbi részekhez, tehát ebből a szempontból mégsem olyan profi, mint az FF, de tekintettel arra, hogy számomra ez volt az első, meg kell vallanom nektek, hogy teljesen magával ragadott a hangulata. A közel 60 órás játékidejével, a minimum három végigjátszásával, a csodálatos grafikájával, zenéjével, a profin kidolgozott karaktereivel, harcrendszerével annyira magába szippantott, hogy szinte szégyellem, hogy abbahagytam miatta a Star Ocean kalandjait. De sebaj emberek, mert mindenki tudja, hogy ha nyár, akkor JRPG, és ennek mindannyian csak örülhetünk vala. A Tales of Vesperia a stílus rajongóinak kötelező vétel, kihagyni főbenjáró bűn!
(Remélem karácsonyra be tudok majd szerezni egy ps3-at.)
--13--A SONYsokkal együtt örvendek!!! :)...és köcc :)
Smoke: ez a rész nem fog jönni PSP-re viszont PS3-ra igen mégpedig plusz karakterekkel és kibővített történettel, szóval ők fognak a legjobban járni! :)
Nekem PS 1-en van meg a Tales of Destiny 1,2 meg PSP-én a Tales of the World-Radiant Mithology,kár hogy nem jön PSP-re vagy PS3-ra,vagy később igen?
Ca$h sosem hittem volna, hogy te ennyire odavagy a jrpg-kért. :D
Még valami, a szinkronnal valóban nagyon könnyű elrontani egy Anime-t, a rjongók sokszor japánul nézik angol felirattal, de szerencsére a TOV szinkronja igazi mestermű, mint minden ebben a játékban!
Ca$h: ott a pont^^ szvsz néhány anime sokkal mélyrehatóbb mint sok mai sorozat/film...
Nagyon sajnálom, hogy nem adták ki PC-re, mint sajnos szinte semmilyen jrpg játékot, de erre vannak az emulatorok :D.
Bionic99: Attól még nem kéne leszarozni egy játékot, mert hasonlít az anime-ra és az nem tetszik. Amúgy nagyon ne hívd anime-nak azokat a szarokat amiket magyarban láthatsz, mert a rettenetes szinkronnal teljesen tönkreteszik(régebben voltak még jó szinkronok is). Esetleg az Animax-on vannak feliratosok, de az meg nem tetszik egy olyan embernek aki nem szokott hozzá.
K2: valóban keveset hallani róla mivel JRPG és leginkább PS2-ön jelentek meg a részek sokszor kihagyva Amerikát és Európát a megjelenéssel.
bete: sajnálom, hogy ez a véleményed, mert szerintem az Anime-nél jobb dolog a világon nincsen. Pontosan olyanok mint a fimek, csak a japánok rajzban képesek csak kifejezni magukat. Persze ritkán születik egy nagy japán rendező, de leginkább csak Anime-ket készítenek.
öröm látni hogy egyre több jrpg teszt van... én imádom a Tales világát...ps2-n is toltam az Abyss-al (aminek el is indult az anime változata, és szinte ugyan azok a párbeszédek is benne)
Am nekem nem igazán tetszik ez a fajta garfika...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.