Magic: The Gathering - Duels of the Planeswalkers
- Írta: Ca$h
- 2009. augusztus 11.
Link másolása
Értékelés
8.5
Sose felejtem el a végzős gimnáziumi éveimet, mikor egy németországi cserediákos utazásom alkalmával megismerkedtem az akkor még szinte teljesen új MAGIC the Gathering által nyújtott hihetetlen élményekkel. Sosem gondoltam volna, hogy közel két évtized után újra találkozni fogok vele, és szinte azonnal magába szippant majd a hangulata. De itt van, és az életcélom az, hogy ti is megismerkedjetek ezzel a fantasztikus élménnyel!
A '90-es évek közepén pár egyetemi hallgatónak a fejéből pattant ki az ötlet, hogy mi lenne, ha az akkoriban nagy rajongótáborral rendelkező szerepjátékot átültetnék egy kártyajátékba. Akkor ez még teljesen új volt, senki se tudta elképzelni, hogyan lehet képes egy pakli papírdarab ekkora szórakozást nyújtani. Azóta már számtalan kártyajáték született és tűnt el a süllyesztőben, de a MAGIC maradt, és a mai napig is folyamatosan nő a rajongók tábora, olyan pedig nem létezik, hogy korhatár. Mert akit egyszer magába szippant ez a nemcsak marketing szempontból zseniális élmény, az csak nagyon nehezen lesz képes menekülni a szorításából.
A MAGIC lényege tulajdonképpen az, ami a nevében is benne van. Egyre értékesebb és erősebb kártyáknak a gyűjtögetése és egymással való cseréje. Létezik egy úgynevezett kezdő csomag (Starter Pack), ami igencsak húzós összegbe kerül, de ezzel viszont már lehet valamit kezdeni, meg tudunk ismerkedni az alapokkal és ki tudjuk választani a számunka legszimpatikusabb színt. Aztán vannak a kiegészítő csomagok (Booster Pack), amik ha jól emlékszem húsz kártyát tartalmaznak. Egy ilyen csomagban mindig van egy ritka lap, de ha valaki nincsen tisztában ezek értékével, igencsak könnyen meg tud szabadulni tőlük, hiszen a lényeg a cserélgetésben van. Léteznek olyan lapok, amik nekünk semmit sem jelentenek, míg mások viszont a világ összes pénzét megadnák értük. De most inkább térjünk rá magára a játékra, mert a valóságban ezek a dolgok egészen másképp mennek. A Planeswalkers, ha jól tudom, akkor a MAGIC immáron hatodik kezdő csomagja, és ebből készítették el nekünk ezt az igencsak igényes arcade játékot.
Az alapokra épül minden
A MAGIC alapötlete végtelenül egyszerű, de sokkal több, mint nagyszerű. Létezik öt varázsló, akiket képességeik és „szociális" beállítottságuk szerint az egyszerűség kedvéért csak színekkel neveztek el. Van a Fekete, aki az élőhalottak gonosz nagyura, van a Fehér, aki a védekezés és gyógyítás mestere, a Kék, aki a levegő, víz és megtévesztés ura, a Zöld, aki a természet erejének parancsol, és végül a Piros, akinek a pusztítás a legfőbb vágya. Mikor egymás ellen játszunk, azt úgy kell elképzelni, hogy van egy hatalmas mező, a két végében áll a két varázsló – persze egyszerre akár öten is harcolhatunk, ez a legnagyobb móka – és minden tudásukat (kártyalapok) latba vetve a cél a másik elpusztítása, és a világ feletti hatalom megszerzése. A kártyalapokat legegyszerűbben négy csoportba lehet osztani; vannak a területkártyák, ezekből lesz a legtöbb egy pakliban, amik egyenként növelik a varázslatpontjainkat, vannak a szörnyek, amikkel harcolni tudunk, ezekből is két fajta van. Emellett vannak a földi egységek és vannak a repülők, amiket csak repülőkkel tudunk kivédeni. Léteznek a varázslatok, amiknek rengeteg fajtája van: vannak a védekezők, támadok, szörnyeket plusz képességgel felruházók és a többi. Végül pedig ott lesznek a varázstárgyak -általában ezek a legértékesebb lapok, amiket ha kirakunk, a játék végéig jelen lesznek és nagyban eldöntik egy-egy meccs kimenetelét.
Az eredeti MAGIC kártyajáték elsőre nagyon bonyolultnak tűnő, sokszor vitázás és veszekedés alapjául szolgáló szabályokra épül, de nekünk gémereknek ezzel nem lesz gondunk, hiszen a program nálunk sokkal jobban ismeri azokat. Nekünk nem lesz más dolgunk, mint pár alapszabállyal megismerkedni, és egyre több meccs megnyerésével egyre több extra lapot összeszedni. Az öt lehetséges szín tökéletesen lefedi az átlag játékosok alap beállítottságát és hozzáállását egy ilyen stuffhoz, tehát hamar rá fogunk jönni melyik az a pakli, ami a legjobban fekszik nekünk. A Planeswalkers-ben igencsak sok lehetőségünk lesz játszani. Van az alap kampány, vannak a challenge-ek, amikor egy körben kell kitalálnunk hogyan nyerhetnénk egy látszólag lehetetlen szituációban, lesznek co-op küldetések, és természetesen online is próbára tehetjük tudásunkat.
Az első és talán legkomolyabb problémám pontosan itt volt a gammával, ugyanis sajnos a készítők nem gondolták át rendesen az online játékosok által gyakran képviselt gyarlóságot. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ha egy meccs megnyerése előtt az ellenfelünk kilép, akkor a program nem fogja nekünk győzelemnek, ahogyan ellenfelünknek sem veszteségnek elkönyvelni az adott csatát. Éppen ezért nagyon nehezen leszünk csak képesek előrehaladni a ranglistán, ahogyan acsit is csak a szerencsének köszönhetően fogunk kapni. A másik gond a kétfejű óriás meccsek átgondolatlan prezentálasa. Ez egy olyan típusú meccs, amikor ketten vagyunk kettő ellen, de ezt sajnos csak úgy tudjuk kipróbálni, ha nálunk van valami haver és egy gépen játszunk. Tehát az egyik legélvezetesebb szabályt nem tudjuk kipróbálni sorsolásos alapon online, csak akkor, ha nálunk van valaki.
A másik gondom az volt, hogy az alap paklikat nem tudjuk magunknak megszerkeszteni, csak azokat a lapokat tudjuk ki-be rakosgatni, amiket pluszban megszereztünk a kampány alatt. Ebből kifolyólag nagyon gyakran azzal a súlyos problémával fogunk találkozni, amikor vagy csak területkártyáink vannak, vagy pedig semmi területkártyánk nincsen, csak varázslatok. Mindkettő eset nagyon bosszantó, míg ezeket könnyen ki lehetne kerülni, ha engedné a program a szabad pakli alkotást.
Egyelőre sajnos nem vehetünk pontokért semmilyen kártyát magunknak, pedig ez egy igencsak jó üzleti fogás lenne a készítőktől. Persze a meccsek kiegyenlítettsége ezzel sokat romlana, de én úgy gondolom, hogy akárcsak a valóságban, itt is igazán megadhatták volna nekünk az esélyt arra, hogy ha már pénzt áldozunk rá, akkor több esélyünk lehessen a győzelemre.
Ki merem jelenteni, hogy a MAGIC the Gathering - Duels of the Planeswalkers idáig a legjobb ötlet volt a live-os arcade játékok végtelen választékában. Szinte minden szempontból tökéletes, igaz sokat lehetne még rajta javítani, sokkal többet lehetne rajta keresniük a készítőknek, de tény, hogy aki egyszer kipróbálta, megértette, megszerette, azt teljesen magával fogja ragadni a hangulat és az élmény. Ha teheted, próbáld ki, nem fogod megbánni!

Hogy a legjobb arcade 5let x360-on, azzal sokan vitatkoznának. Szerintem a Puzzle Quest van ilyen jó.
Azért azt ne felejtsük el hogy ez a Magic játék x360-on nem teljes értékű játék, ahogy a cikkben is szerepel. A lényegét gyakorlatilag nem rakták bele. Ez a pakliszerkesztés és kipróbálás mások/gép ellen. Sok fórumon ezért demo-nak nevezik.
PC-re van Magic játék. 1997 Microprose kiadás. Még most is játszogatok vele a laptopon. Itt lehet paklit szerkeszteni kismillió (na jó, rengeteg) lapból. Gép ellen letesztelheted különböző nehézségi szinteken. Ok, grafikailag az x360 leveri a Microprose progiját, de még jó hogy!! Persze ez tipikusan az a játék ahol a grafika annyira nem is számít...
valóban jó cikk lett... :)
A cikk nagyon pofás lett !
Diego: abban biztos lehetsz, hogy elvenné, én is alig tudtam lekattanni róla. A legjobban a sorozatosan kilépő emberek zavartak... :/
Ghost: élőben a legkönnyebben klubbokban lehet játszani, ott mindenki olyan profi mint te és persze fanatikus is! :)
megyesfalvi: nunu... csak lassan a testtel! :)
iwashi: köszi az infót! (Y)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.