Epic Mickey teszt

Átlagos tavaszi éjszaka volt, Mickey az ágyában feküdt, valami azonban nem hagyta, hogy kipihenje magát. Lerúgta a takarót, felkelt, fordult néhányat, aztán a fésülködőtükör elé állt. Nem a szokásos képet látta. A tükröt mintha egy különleges erő babonázta volna meg, a felülete hullámzott, s amikor hősünk hozzáért, az szikrázó fénnyel világította be a szobát, majd valósággal beszippantotta őt, még csak nem is ellenkezhetett. A másik felén egy dohos pince mellékterme várt Mickey-re, a nagyobbik helyiség közepén pedig ott volt Yen Sid, a híres varázsló, aki legújabb találmánya felett görnyedve vidám hümmögésekkel fejezte ki elismerését saját magának. Egy varázsecset volt nála. Suhintott párat, az íróasztal makett városa gyönyörű színbe borult, majd bedugta az ecsetet egy üvegcsébe, és az máris semlegesítette a rajta lévő erőket.


Mickey megvárta, míg az öreg mágus végez a munkájával. Odaosont az asztalhoz, kézbe vette az ecsetet, és rajzolni kezdett, ám nem tudta, hogy mit csinál, és véletlenül létrehozott egy gonosz alakot, egy dühöngő árnyékszörnyet, neki pedig csak elmenekülni volt ideje. Azt hitte, hogy megúszta, de nem. Néhány hónap múlva a szörny érte jött, a tükörből kinyúlva elrabolta Mickey-t, és az elfeledett mesehősök világába száműzte, a képzeletbeli városba, melynek utcáit sötétség és kín járja át, s ahol egyetlen Disney-karakter se lehet boldog.


Hatalmas kaland vár ránk, ám szerencsére hősünk az elrablása előtt még megkaparintotta a varázsecsetet, így fel tudja venni a harcot a rá váró szörnyűségekkel. S a mágia segítségére most szükség is lesz, a Tim Burton meséire emlékeztető, félelmetes, kiszámíthatatlan világban ezer csapda rejlik, rettenetes mennyiségű ellenség tör az életünkre, a túlélés nem lesz gyerekjáték. Pontosan kiszámolt ugrásokkal és ügyes léptekkel kell haladnunk előre, nem egyszer akár fél tucat idegen karakter is ránk támadhat, a sötét alak csatlósai mindenhol ott vannak, és egyetlen céljuk van csak, minket megállítani.


Az Epic Mickey irányítása rendkívül szimpla. A Wiimote kontrollerrel célzunk, a B ravasszal lehet színezni, és újjáépíteni dolgokat, ahogyan az öreg varázsló is tette a pincében, míg a nunchuk Z ravasza radíroz, és megöli az ellenségeket is. A könnyen jött hatalom azonban nem hagyja magát elszabadulni, csak bizonyos felületeken tudjuk alkalmazni, és sokszor azt is csak az előrejutásunk érdekében, ez azonban nem köti meg a kezeket, így is szükség van a leleményességünkre. Újjáépíthetjük a lerombolt hidakat, eltűntethetjük az utunkat elzáró sziklákat, de a zárt ajtókon is könnyedén kinyithatjuk, csak ki kell radíroznunk a keretét, s az máris kidől, biztosítva számunkra a szabadságot. S mi van, ha a fal repedésén fény szűrődik át? Csak használjuk az ecsetet, hiszen a túloldalon egészen biztos, hogy vár ránk egy titkos helyiség, rengeteg hasznos ajándékkal.


A játékban olyan karakterekkel találkozhatunk, mint a harmincas évek óta nem látott Oswald nyuszi, a második világháború brit légierejének tisztjei, a Gremlinek, a több mint hetven éve halottnak hitt Mad Doctor, vagy maga a nagy fekete árnyszörny, az évtizedek óta rendszeresen visszatérő Shadow Blot. Vadásznak ránk, a főgonosznak Mickey szíve kell, hogy kiszabadulhasson az elfeledett hősök városából, és meghódíthassa az általunk ismert világot, minden teher pedig, mely ennek megakadályozásával jár, a mi vállunkat fogja nyomni.


Izgalmas kihívások elé állít minket az Epic Mickey, nincsen benne sok erőszak, inkább a világ az, mely nyomasztóan hat az emberre. Körülöttünk minden romokban van, a harmincas évek mesehősei félelmetes képet mutatnak, még Mickey sem az a kedves kis egérke, akit eddig ismertünk. Ez egy komoly játék, mely a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt a Wii elé tudja szögezni. A továbbjutáshoz gondolkozni kell, de a játékmenet nem bonyolult, és a harcokban se fog senki megizzadni, aki tehát szeretne gyorsan végigrohanni a történeten, az megteheti ezt könnyedén, aki viszont szívesen időzik a poszt-apokaliptikus Disneylandben, az vállalhat mellékfeladatokat, és elmerülhet a játék RPG elemeiben. A moralitás az inFamoushoz hasonló: tetteink meghatározzák az eseményeket, nem kell megölnünk az ellenségeket ahhoz, hogy ne okozzanak problémát, varázslattal a mi oldalunkra is lehet őket állítani, ha ezt alkalmazzuk, szinte erőszak nélkül megúszhatjuk a teljes kalandot. A későbbiekben pedig különleges képességeket is kapunk: le lehet lassítani az időt, varázsolhatunk elénk egy tévét, mely leköti a ránk támadókat, sőt egy hatalmas vastömböt rajzolva föléjük, még agyon is nyomhatjuk őket.


A grafika erős közepesre sikerült. A kép rajzfilm stílusú, de nem elég kontrasztos, annyira nem leszünk tőle elragadtatva, és a vizek is kifejezetten ocsmányak, mégis összességében, a Wii technikai tudásához mérve rendben van a játék. Ami viszont lenyűgöző, az a design. A sötét, lerombolt világ magával ragadó, imádni fogjuk a benne töltött minden másodpercet, Warren Spector hagyta szárnyalni romlott képzeletét, s amennyire lehetett, a Walt Disney sem szabott ennek határokat, sőt, állítólag trilógia lesz a játékból, melynek nagyon örülünk. A hangok viszont annyira ezúttal nem sikerültek jól, a játék nem kapott rendes szinkront, a karakterek hümmögnek, mintha csak a Mr. Bean rajzfilmet néznénk. Mindez persze lehet a klasszikus, fekete-fehér mesék előtti tisztelgés jele is, de ez nincsen kihangsúlyozva, nem olyan a feliratozása, és a híres zongoraszólót sem hallani ilyenkor. Helyette James Dooley csodás dallamai szólnak, talán iTunes-ról is érdemes őket beszerezni, van néhány emlékezetes szám, és csak néhány dollár az egész.


Sajnos akad pár olyan dolog is a játékban, ami nagyon nem tetszett. Először is, a kamera valami csapnivaló: eleinte folyton leesünk a mélybe, mert nem tudjuk a hősünket az úton tartani, és folyamatosan nyomogatni kell a C gombot ahhoz is, hogy a kép beálljon rendesen Mickey mögé, ahogyan az elvárnánk. A beláthatatlan területeket FPS nézettel próbálták enyhíteni a készítők, ez meg is könnyíti a célzást, de rendkívül béna lett, csak úgy, mint az is, hogy ha visszafele haladunk a pályán, akkor a játék eltüntet mindent, amit eddig alkottunk, festettünk. S ha már a kritika megfogalmazásánál tartunk, mi hiányoltuk a játékból a nagyobb Disney karaktereket, a legtöbbet fel sem ismerjük, a rajzfilmgyár életében vannak olyanok is, akik nem a harmincas években születtek, mégsem találkoztunk már velük hosszú idők óta.


Jópofa apróság, hogy a hagyományos kalandok mellett olykor kétdimenziós megpróbáltatások is várnak ránk, melyek tematikában, berendezésben megelevenítenek olyan régi meséket, mint a Fantázia, vagy a Csipkerózsika. Az Epic Mickey rengeteg meglepetést tartogat számunkra: a pályák tele vannak gyűjthető cuccokkal, jól fogunk vele szórakozni, a többféle befejezés miatt pedig lehet, hogy másodjára is neki kell ugrani, még ha stílusban nem is az a nagyon durva, döbbenetesen hangulatos horrorjáték kerekedett ki belőle, amire az első képkockák után számítottunk.