Mortal Kombat teszt

  • Írta: InGen
  • 2011. április 26.
  • Mortal Kombat, teszt, x360
Link másolása
Értékelés 9.0
Sub-Zero, Liu Kang, Kitana - csak néhány név azok közül, amik bármikor képesek végigfuttatni a hideget az igazi játékrajongók gerincén. Akik gyermekkorukat a játékteremben töltötték, aprópénzt dobálva a Mortal Kombat árkád masinába azok most örülhetnek: a legenda ezúttal tényleg visszatért!

Úgy tűnhet, hogy a Mortal Kombat a harmadik rész óta nem igazán találja azt az utat, melyet járnia kellene, sőt, a legdurvább rajongók azt fogják mondani, hogy a legutolsó igazi MK-anyag a konkrétan a második volt. Én ezzel nem értek egyet, mert akadt néhány egészen korrekt próbálkozás az utóbbi évek alatt, de valahogy mindenki érezte, hogy ez így ebben a formában nem az igazi, s komoly változásokra lesz szükség ahhoz, hogy ez az egykor legendás cím ne tűnjön el végleg a játékipar válságoktól, átalakulásoktól és sztenderd őskáosztól zavaros világában. Mert amíg a többi verekedős játék azért szépen fejlődött az évek során, vagy eleve már úgy jelent meg, hogy valami extrát, valami többletet tudott nyújtani, addig a Mortal Kombat látszólag csak zsákutcákba futott bele.


Nem tett jó az anyagnak sem a 3D-s harc, sem a fegyveres szenvedés, sem az úton-útfélen feltűnő félgagyi akció-kaland-szerepjátékos-sakkozós módok sem. Úgy tűnt, Ed Boon és csapata elvesztette a víziót, nem lebegett már szemük előtt az a vérrel telített hosszú csík, amit végignyalva újra ihletet merítenének. Habár ezzel nagyon sokan nem fognak egyetérteni, az utolsó szög a koporsóba a Mortal Kombat vs. DC Universe volt, ahol a sorozat legendásan véres és gótikus külsejét leváltották egy könnyed, gyermekiesen túlzó, tipikusan ártatlan képregényes megvalósításra, amibe nem fértek be sem a sorozat védjegyének számító ketchupos kivégzések, sem pedig a brutálisabb képességek.  Az MK vs. DC Universe pusztán azoknak az Oakley napszemüveges, tuningautós idiótáknak volt jó, akik otthon betanulták Sub-Zero három kombinációját, majd áthívták a haverokat, hogy megmutassák mekkora ászok.


Ed Boon is látta tovább, hogy innen már nem lehet előrelépni, így megtette az egyetlen dolgot, ami lehetséges volt: hátrafelé lépett, s a múltból próbált erőt meríteni. Ennek megfelelően újraindította az egész sorozatot, visszatért ahhoz, ami a Mortal Kombatot egykor naggyá tetté, és mindezt modern köntösben adja át nekünk. Mi pedig szeretjük. Kezdjük például rögtön a történettel, ami nagyon jól reprezentálja a teljes újrakezdést: pácban a világunk – Shao Kahn ugyanis a Mortal Kombat Armageddon utáni eseményeket követően kiirtott mindenkit, aki az útjába kerülhetne, így már csak Raiden áll szembe vele, aki szintén nem húzhatja sokáig a sorozat ikonikus főgonosza ellen. Ezért végső elkeseredésében visszaküld egy gondolatot a múltbéli énjének, aki ugyan nem tudja pontosan, hogy mi történik vele, mégis, ennek köszönhetően képessé válik megváltoztatni a múltat.


Visszakerülünk tehát a Mortal Kombat 1 idejére, s gyakorlatilag végigmegyünk az első három rész idővonalán, csak éppen egy teljesen megváltoztatott történettel, amit így a készítők úgy alakíthattak, ahogy csak akartak. Ennek megfelelően minden karakternek kissé más lehet és lesz a sorsa, mint ahogy azt korábban megtapasztaltuk. A veteránok így friss élményként élhetik újra az MK-legjobb időszakát, viszont a legtöbbet az újoncok nyernek ezzel, hiszen ők így szépen lassan megismerhetik az összes szereplőt, amit a játék sztorimódja rak eléjük. Persze senki ne várjon nagyon komplex cselekményt, vagy szerepjátékos történetmesélést, mégis, bunyós sztenderdekhez mérve nagyon szórakoztató az egész, főleg a jól megrendezett átvezetőknek, és a zseniálisan megírt, sokszor cinikus vagy poénos szövegeknek köszönhetően.


De nem csak a sztori áll rendelkezésre azok számára, akik bele szeretnének merülni az új MK-ba. Az alap gyakorlómódon kívül itt van még nekünk a klasszikus Ladder, ahol egyesével kell megvernünk az ellenfeleket, hogy a tetőre jussunk, s minden karakter egy saját befejést is kap. Aztán ott van az egyik legérdekesebb újdonság, a Challenge Tower, ami egyfajta kibővített tanítómódnak felel meg, s a lényege, hogy különböző, egyre nehezebb kihívásokat kapunk, melyek sokszor elszakadnak a sima verekedős játékmenettől, például amikor Stryker pisztolyával kell visszatartanunk rohamozó zombikat. Összesen 300 kihívás áll a rendelkezésünkre, s azt hiszem mondanom sem kell, hogy az igazi rajongónak végig kell mennie mindegyiken. Az egész játék közben pedig pontokat gyűjthetünk, amiket utána elkölthetünk különböző extrákra, melyek lehetnek akár új ruhák, de teljesen új kivégzések is! Brutális mennyiségű tartalom áll tehát a rendelkezésünkre.


A tartalomnál azonban még fontosabb, hogy milyen érzés játszani az új MK-val, hiszen az előző pár rész pont ebben teljesített alul. Szerencsére a helyzet rengeteget javult: az alapvető irányítást lecserélték egy Tekkenhez hasonló szisztémára, ahol mind a négy gomb egy-egy végtaghoz tartozik, illetve külön gombra került a védekezés és a dobás is. Maga a küzdelem pedig újra szimpla, 2D-s síkban zajlik, de persze csodálatosan megvalósított 3D-s pályákon, 3D-s karakterekkel. Így tehát az egész intuitívabbá vált, ráadásul a rendszert úgy építették fel, hogy a készítők által előre kigondolt kombinációkon kívül a kreatív emberek elvileg bármilyen mozdulatsort összefűzhetnek bármivel. Ez a gyakorlatban nem működik olyan jól, mint mondjuk a Super Street Fighter IV esetében, főleg, mert az animációk néha valahogy kissé lassabbak, mint az elvárnánk, de így is fantasztikusan pörgős és látványos harcokat lehet lezavarni, amik látványban és hangulatban talán az MK2-höz, de dinamikában inkább az MK3-hoz állnak közel.


Az egyik legfontosabb újítás persze a „super meter” bevezetése. Ez a csík a képernyő alján található, és ütésváltás közben folyamatosan töltődik, s három különböző fázisban lehet elhasználni. Ha csak az első harmada töltődött fel, akkor elnyomhatjuk egy-egy sima képesség erősítésére, ami ettől gyorsabbá, keményebbé és hatékonyabbá válik. Ha a második harmad is tele lett, akkor kombó-breakernek használhatjuk, vagyis kiszabadulhatunk az ellenfél csépléséből, és bevihetjük a saját ellentámadásunkat. Persze a leglátványosabb dolog akkor jön, ha hagyjuk teljesen feltöltődni a cuccot: ekkor hajthatjuk végre ugyanis az előzetesekben más sokat mutogatott X-ray támadásokat, ahol a kamera ráközelít az áldozat testére, és röntgenszerűen látjuk, ahogy a spéci mozdulatok után törnek a csontjai, elpusztulnak a szervei, és szakadnak a belsőségei. Ez a támadás minden karakternél más, egy azonban közös bennük: mindegyiket össze lehet fűzni a sima kombókkal, és mindegyik borzalmasan erős, sokszor a teljes meccs kimenetelét is eldönthetik.


Nem csak, hogy visszatér 26 darab klasszikus (plusz Kratos a PS3-as verzióban) karakter, s velük együtt egy rakás jól ismert, fantasztikusan látványos és brutális kivégzés, de a készítők visszahoztak nekünk egy csomó környezetet az első három MK-részből: így például újraélhetjük a mindenki által imádott savas pályát, a maga extra kivégzésével, de visszatér az utánozhatatlan hangulatú sötét erdő, meg Shao Kahn arénája is. Ezek mellett pedig a veteránok talán örömmel üdvözlik majd a Test Your Might úbóli megjelenését is, melynek egyik verziójában csak nyomkodnunk kell a megfelelő gombot, mint disznó, míg egy másikban éppen a pontosság számít. Akad egy harmadik minijáték is: ez az „itt a piros, hol a piros?” MK-verzióban, ahol levágott fejek alá kerül a megtalálandó holmi.


Mindenképpen említésre méltó, hogy a Mortal Kombat történetében most először van lehetőségünk tag-team harcokat nyomni, ami azt jelenti, hogy két karaktert választunk, s azok egy meccs alatt felváltva küzdhetnek. Ed Boon csapata ezt annyival dobta meg, hogy belépéskor minden karakter tud nyomni egy spéci képességet, illetve nagyon jól kombózhatjuk a két választott harcosunk lehetőségeit. Ezt persze használhatjuk akár a Ladder-módban, vagy pedig multiplayerben, ami gyakorlatilag a játék legfontosabb része lesz, hiszen egymást összeverni csak jobb, mint a gépet. Online is brillírozik az anyag: mindenki bekerül egy maximum 10-fős lobbyba, ahol kihívhatjuk a másikat sima, vagy tag-team meccsre, vagy mind a tíz játékos bevonásával rendezhetünk egy kisebbfajta tornát, ami a King of the Hill névre hallgat, s persze az nyeri meg, aki végigveri a többieket.


Szóval: az új Mortal Kombat tele van tartalommal, iszonyatosan élvezetes vele játszani, jól néz ki, megfelelően brutális, és gyakorlatilag benne van minden, ami miatt az első három részt szerettük. Úgy tűnik tehát, hogy sikerült az, amiről az előzetesek alapján már úgyis tudtuk, hogy sikerülni fog: az MK-legenda újjászületett, s képes elvarázsolni mind a veterán profikat, mind pedig azokat, akik most szeretnének először próbát tenni a sorozattal. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Kapcsolódó cikkek

65.
65.
ribizly
#59: Sajnos ezt a problémát a mai napig sem oldották meg.
Ez az egyetlen, ami miatt számomra egy kicsit csalódás...
64.
64.
ribizly
#62: A hiba az Ön készülékében van...
62.
62.
Brenor
Nagy sz.r játék lett ez nem értem miért kell ennyire dicsérni. Az ellenfél állandóan a csal, a kombók nem mindig működnek rendesen, billentyűzettel meg borzalom az írányítás. Pénzpazarlás volt a játék. Remélem nem fognak gyártani több ilyet!
60.
60.
feher576
Hali

Iszonyat brutál jóóóó játék . Visszaadta a régi feelinget, szerintem 10/10 pont.
Hatalmas. Le a kalappal akik újra feldolgozták:)
59.
59.
Khaszás
Tom h már "régi" ez a teszt de valaki játszott már online ?
Gyerekek ez játszhatatlan... annyira lagol h azt el nem tom mondani 1 normális kombót nem lehet bevinni... egyszerűen játszhatatlan a multi.. remélem csak a psn miatt ilyen bár minden más game lag mentesen megy úgy hogy nem tom :S remélem kijavítják és ahogy kérdeztem ismerősöket nem csak nekem lagol :S
55.
55.
Yagami Light
#54: Kratos csak egy extra karakter a játékban akit csak azért tettek bele, hogy minél többen vegyék a játékot. Amúgy a csávónak köze nincs a Mortal Kombathoz.
Még jó, hogy a Boxos verzióban nincs semmilyen extra karakter. Csak lerontották volna vele az egész játékot. Ha benne lenne mondjuk Marcus Fenix, csak az járna a fejemben, hogy mégis mi lett volna, ha helyette bele tettek volna még1 igazi Mortalos karaktert. Mondjuk én plusszban Rain-t szívesen látnám a játékban.
54.
54.
szogyenyi
és akkor mivan, ha kratos kikap? :o Kicsit fura lenne látni, hogy ölik meg a háború istenét :\
52.
52.
Jigsawwasright
Amikor betettem a gépbe... Bazzeg ez nagyon durva járék. Komolyan ilyen jó verekedős gammával még nem volt dolgom. Brutális, gördülékeny, összetett, és a sztorija is nagyon fasza.
51.
51.
wildláma
#25: figyelj, ha az MK vs DC után egy ilyet össze tudtak hozni, akkor biztos hogy ez után is valami jó sztorival állnak elő ... vagy a siker borát lehúzva bódultan csak egy alsó kategóriás MK lesz a kövi is? nem tudható.
mondjuk gondolom lesz pár újabb karakter is, De ilyet hogy sub-zero pl őt vissza kell hozniuk ... ő gyakorlatilag egy main karakter ... igaz én scorpiont jobban csipázom, klasszisokkal jobban

SPOILER
Mondjuk amikor ő a soros a sztoriban (asszem 3. chapter), és sub-zvel harcol, a videó mekkora jó már:
"Sub-Z.: To hell with your clan!
Scorp.: No ... TO HELL WITH YOU!"
és lerántja Netherrealmbe :D
50.
50.
vmiki88
Nem voltam/vagyok nagy Mortal Kombat fan, az öcsém akarta megvenni és rohadtul nem bántuk meg! Ez eddig a legjobb verekedős játék, amivel eddig játszottam.
És a történet mód meglepően jól sikerült, az eleje tisztára olyan, mint az első MK filmmé.
49.
49.
Shadowsomi
A Kombókkal én se voltam jóban eleinte, nagyon kevésnek tűntek, de ahogy nyomtam a játékot rájöttem szép lassan az összekapcsolásukra, és hát olyanokat lehet nyomni hogy pfuh... Óriási lett, minden részletét imádom a játéknak, kivétel némely karakter hangját... Pártól a sikítófrász tört rám, mikor majom hangon gügyögött miközben valakinek épp a fejéből csöpögtetett vért a pályára... Ami új, és jó benne, az a tag team, és az x-ray. Egyébként teljes mértékig visszahozták a régi MK-k hangulatát, szóval köszönjük a játékot, és ezt a remek tesztet!
48.
48.
Yagami Light
Ja és amúgy külön díjazom, hogy itt harc közben láthatóan sérülnek a karakterek(amit eddig még más verekedős játékban nem láttam), ráadásul a vérnek saját fizikája is van.
47.
47.
Yagami Light
Az eddigi legjobb verekedős játék amivel játszottam. Legalább is eddig így verekedős játék még nem kötött le ennyire mint ez. Egyedül tényleg csak a grafikába lehet belekötni, de azt is csak a Story módban az átvezető videóknál. Látszik, hogy a pályák közelebbről már elnagyoltak, de ez a rendes játékban oldalnézetről fel sem tűnik, sőt mi több gyönyörűnek mondható. A karakterek grafikájával sincsen baj. A fejlesztők beálltak egy konkrét grafikai szintre(ami igaz, hogy nem kiemelkedő de attól még szépnek mondható) de azt egyenletesen hozzák. A karaktereken egyáltalán nincsenek elmosódások vagy pixeles részek és ez így nagyon OK.
Játék közben olyan nosztalgia érzet is rám jön mint ha csak a retro részeivel (MK 1, 2, 3), persze csak ez még sokkal jobb azoknál. Beugrottak azok a régi szép idők emlékei mikor még gyerekként Nintendóztunk a haverokkal anno.
Ez a játék számomra több mint korrekt.
46.
46.
keiji maeda
#45: én se teljes respect van :) aki még nem hallgatta meg az tegye meg :) http://www.youtube.com/watch?v=m9uR3YLK0kA&feature=fvst
ez nálam ott van az uncharted 2 game of the year zene mellet :D game of the year game of the year :) bár kiváncsi lennék rock verzióra is :)
45.
45.
M.invisible
#41: Oké "Son"! Nem cseszegetésből írtam;) Amúgy meg nálam is ez a király!
43.
43.
sherex
király a játék nagyon rég játszottam ilyen jó verekedős game-mel de az zavart hogy hullámzott a játék nehézsége meg még az hogy egy csomószor ketten jönnek ellenem de én egyszer sem mentem úgy hogy ketten voltunk a graf a videóknál téll nem egy fantasztikus de amikor átvált a game-be akkor meg valami csodálatos
42.
42.
Quent1n
A király visszatért! Jó kis teszt lett grat hozzá, maximálisan egyet lehet érteni vele. Must have game! :)

A sztori pedig elég jól ki lett találva, kíváncsi vagyok, hogy folytatják.
41.
41.
keiji maeda
#36: beleástam magam képzeld van ssfIV em is tekken em is :) deh a mortal a legjobb
39.
39.
biohazard rex
amm multival szemben van 1-2 tévedés pl. a king of the hill mód az szimplán a nyertes marad mód és tudtommal soha nincs vége, és nem 10-en hanem csak 8 lehet (boxon), a roomokat meg megsem említetted amiben 100-an összegyülhetnek és chatelhetnek, kihívhatják a másikat.
38.
38.
343i
#14: Szerintem meg csak porhintés volt, ahogy az már sokszor lenni szokott. A pc-sek is örüljenek valaminek (valaminek ami nem is fog jönni, addig se kiabáljanak), mivel hivatalos bejelentés nem történt, így nem is tud rá hivatkozni senki. Ha akarták volna, a két nagykonzol mellett kijön pc-re is, de nem jött. Ennyi...
37.
37.
Ca$h
#35: Kérlek szólj, ha esetleg találsz még valahol egy elfekvőben lévő aktiválatlan nyers példányt! :)))))))
36.
36.
M.invisible
#34: Ezzel nem értek egyet! Ha kicsit is beleástad magadat SSFIV-be, akkor tudhatnád, hogy vannak igencsak kemény kombózási lehetőségek. Csak csináld végig egy karakterrel a chalange mode-ot, aztán meglátod! A double jump cancel-től kezdve az egyébb indítási taktikákon keresztül. Az viszont tény, hogy más, mint MK. A Tekken-től meg nem is beszélve, bár azt eleve nem venném egy kalap alá, a 2,5D bunyókkal!
35.
35.
thernielle
#21: '88-as kijevi import, nem hiszem, hogy lenne még raktáron ebből a modellből, bár ha szemfüles vagy, megcsíphetsz egy jó replikát ;)

Az elavult karakter modellekre reagálva: a grafika néhol tényleg egy kicsit alulteljesít, főleg az átvezető részeknél, amikről Ca$h is beszélt, de ami egy icipicit tényleg zavaró, azok a hullaszerű gumiarcok. Mindegy, verekedős cuccról van szó, nem fogok tőle agonizálva járdapadkát harapdálni, de egy kis mimika jól esett volna a story-módba, na :) Vagy legalább élettel telibb szemgolyók, mindenki érti miről beszélek, igaz? És nem Scorpionra vagy Raidenre gondoltam.
34.
34.
keiji maeda
a kombórendszert azért nem hasonlítanám a street fighteréhez mert a street fighterbe aztán mondhatom nagy kombók vannak egy előre ütés egy hátraütés egy előrerugás egy lábsöprés , a többi meg hadoken meg soryuken , ha kombókról van szó akkor inkább tekken ott már azért vannak 10 hitses kombók deh egyik játék se közelítí meg ezt a mortalt , szerintem a kombók teljesen rendben vannak , MORTAL KOMBAAAAAAAT amugy jó lett a teszt :) http://www.youtube.com/watch?v=m9uR3YLK0kA
33.
33.
M.invisible
Ez tényleg egy MK2-MK3 felspécizve! Gondolom észre vettétek, hogy az első kivégzések legtöbbje az MK2-beli kivégzések összevonása. Egyet értek a tesztel, tényleg csak grafikai hibákat tudok említeni. Pl story mode átvezetői valahogy nem jöttek össze, nem tudom miért nem CG-k, de legalább így az egész folyamatos. Meg a kivégzések-nél lehet felfedezni sokszor kisebb felbontású pixelhalmazt. Amit még észrevettem chalange mode-ban van ahol pl darabokra robban valamelyik karakter, az árnyéka viszont ott marad. De ezek apró, és kevésbbé bosszantó dolgok. Amúgy meg zseniális!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...