Datura teszt

Mindig is nagy becsben tartottam a PS3-amat, mert igaz, hogy éves viszonylatban nagyon ritkán kapcsolom be, de a sorban megjelenő exkluzív címek olyan szinten minőségi anyagok, amiket kihagyni nagy bűn lenne. A Datura hangulatát tekintve nagyon egyedi eset, engem leginkább az ugyancsak fantasztikus és zseniálisan különleges Flowerre emlékeztetett. De míg az utóbbi cím az élet szépségeivel foglalkozik és maximálisan kikapcsolja elménket, addig jelenlegi címünk leginkább komor, zord és elgondolkodtató, mégis abbahagyhatatlan és teljesen egyedülálló a maga kategóriájában, már ha létezik ilyen.


Mégis, ha megpróbálnánk besorolni valahova akkor leginkább amolyan move-os játéknak kéne nevezni, de ezúttal nem idiótán hadonászni fogunk különböző sporttevékenységeket utánozva, külsőleg pedig fagyival a kezünkben Jedi-lovagnak tűnve. Nem! Jelen esetben a fotelunk kényelméből élvezhetjük az eseményeket, mozogni pedig csak minimálisan fogunk, legfeljebb csak előredőlnünk kell néha, hogy elérjünk valamit, ami messzebb van egy karnyújtásnál. A Datura tulajdonképpen egy belsőnézetes kalandjáték, minimális ügyességi, illetve logikai feladványokkal fűszerezve. Talán vannak még köztetek olyanok, akik emlékeznek a legendásan sikeres amigás Elvira két részére. Játékmenet szempontjából engem erre a játékra emlékeztetett, azzal a különbséggel, hogy ott még csak képeket rakott egymás után a játék, most pedig már valós időben történnek az események.


A cím különleges hangulatát már az első pillanattól fogva érezni fogjuk, mikor saját szívhangunkat hallva, egy orvosi ágyon térünk magunkhoz, mellettünk a nővérke szorgosan küzd az életünkért, miközben az első feladatunk az lesz, hogy leszedjük mellkasunkról a szívhangokért felelős kis tapaszokat. A ritmikus pityogás éles sípolásba megy át, olyan érzésünk lesz, mintha meghaltunk volna. Hirtelen egy csodaszép őszi erdő rengetegében találjuk magunkat és nem is igazán tudjuk, mit kell tennünk. Következő feladatunk az lesz, hogy odasétáljunk egy fehér fához, amin egy jegyzetfüzet és egy toll van, majd ezeket zsebre téve, a fát megérintve, emberünk heves rajzolásba kezd.


Ez lenne tulajdonképpen az egyik fő feladatunk, felfedezni mindent magunk körül, megtalálva az összes fehér fát, és feltérképezni környezetünket. A térképet magunk elé rakva olyan rajzokat is találhatunk, amikből egyértelműen következtetni lehet azokra a fontosabb helyekre, ahol valami feladat vár majd ránk. A továbbjutáshoz minden rejtélyt meg kell oldani, minden feladatot meg kell csinálni. Van például egy olyan helyszín, ahol egy régi, poros, ócska karneváli kocsit fogunk látni. Itt az lesz a dolgunk, hogy a balkéz felől található labdával eltaláljuk az összes fém dobozt, ezután pedig a jobbkéz felől található légpuskával kilőjük az összes kacsát. Ekkor a kocsi életre kell, látni lehet, hogy történt valami, benyitva az ajtón leülünk a padra megpihenni egy kicsit, ekkor elsötétül a kép, beugrik egy emlék, rabok vagyunk egy rendőrautóban, fantasztikusan pörgős zene szól, ki kell jutnunk, minden áron…


Nem tudom, hogy képes voltam-e érzékeltetni a Datura különleges hangulatát, mely egy elgondolkodtató utazás élet és halál között. Ha nem is annyira, mint mondjuk egy Lost utolsó része, de mindenképpen elgondolkodtat minket, használni kell az agyunkat és a fantáziánkat rendesen. Olyan, mint egy jó muzsika, vagy egy szép kép, amiről millió és millió gondolat jut az ember eszébe. Érzi azt, hogy valami értékes dolog történik éppen az életében. De persze, mint minden játéknak, ennek is megvannak a maga hibái, ebből az egyik eléggé súlyos, ugyanis a játékidő olyan pofátlanul rövid, hogy ilyennel még életemben nem találkoztam, maximum csak egy DLC esetében.


Legjobb esetben is csak olyan 1,5-2 óra lehet, persze, ha minden feladatot fehér ponttal akarunk teljesíteni akkor bizonyára megnő a játékidő, de mivel nincsen lehetőségünk újra próbálkozni, csak ha elölről kezdjük az egészet, ezért gondolom nem sokan fognak ezzel bajlódni. A másik hiba már kevésbé zavaró, sokkal inkább ügyesség kérdése, ugyanis az irányítás eléggé problémás volt számomra. Egyrészt emberünk nagyon lassan mozog, forog, és a kameranézet is túlságosan közel van hozzánk, ami miatt néha amolyan asztmás-fulladásos rohamot fogunk kapni. Plusz kell egy kis idő, míg megszokja az ember a move-os irányításra jellemző betegségeket, sajnos nagyjából pont annyi idő, míg a végére érünk, tehát igazán csak a második végigjátszásnál fogjuk kiélvezni az eseményeket, akkor viszont már oda lesz a misztikum és a varázslat.


A Datura egy rendkívül egyedi és különleges próbálkozás volt a Move-kontroller kihasználására, egy csodálatos utazás ez, amit nem szabad kihagyni. Ha valamivel hosszabb lenne a játékidő, akkor jóval magasabb pontszámot is kaphatott volna, de így csak egy erős jót kap tőlem. Nagyon élveztem minden egyes percét, kár hogy nem mondhatok minden egyes órát, ez a legnagyobb baj vele!