LEGO Marvel Super Heroes teszt

Majdnem biztosra veszem, hogy valahol mélyen minden hardcore gamerben megfordult már, hogy a LEGO-sorozatot el kellene pusztítani, rituálisan bezúzni az összes boltokba került lemezt, azután nagy levegőt venni, és új életet kezdeni. Mert hát a LEGO-sorozat jóformán az összes főbűnt elköveti, ami miatt a sikersorozatok folytatásait utálni szoktuk: minden évben jön vagy két rész belőlük, és azok mindig csak a körítésen frissítenek, méghozzá valamilyen licenc alapján, hogy többet lehessen eladni belőlük. Aztán ezeket a kommenteket mégis elfelejtjük, megenyhülünk, mert azon kapjuk magunkat, hogy nemcsak a kistesó vagy a gyerek szórakozik rajtuk baromi jól, de mi is, ráadásul nem két napig, hanem heteken át.

Nincs ez másképp most sem. A LEGO Marvel Super Heroes inkább a felütést tekintve változott, a játékmenete a régi, amivel együtt a sorozat kezdeti epizódjai óta megfigyelhető negatívumok is visszaköszönnek benne. A LEGO-formula hagyományainak megfelelően minden pályán több karakter szerepel, mindegyikük más képességekkel rendelkezik, amiket a fejtörőknél és a komolyabb ellenfeleknél használnunk is kell - ha egyedül játszunk, válthatunk a szereplők között, kooperatív módban pedig értelemszerűen a barátunkra hárul minden olyan feladat megoldása, amihez mi nem értünk. A játék végtelenül egyszerű akció-platformer, kimért, néhányak számára talán túlzottan is monoton tempóban váltják egymást az ugrálós és bunyós jelenetek, ami viszont állandó, az a pusztítás: minden tereptárgyat szét kell vernünk, a terep minden sarkát át kell kutatnunk, hogy minden gyűjthető vackot összekaparjunk.

A LEGO-játékoknál tehát alapvető fontosságú a karakterfelhozatal, és az új rész egyértelműen a legteljesebb darab ebből a szempontból. Összesen 150 szereplővel találkozhatsz, őket mind megnyithatod, játszhatsz velük. Persze legyinthetnél, hogy Iron Man úgyis hat különböző ruhát használ, de nem: a játék nem számolja külön a skineket, Vasemberből egy van, és pont. Most már el tudod képzelni, mennyire durva a névsor: a játékban szerepel Spider-Man, Thor, Captain America, Hulk, a Fantastic Four, sőt az X-Men csapata is, a gonoszok oldalán pedig feltűnik Doctor Doom, Magneto, Green Goblin és Venom is mások mellett. Nem fogok felsorolni mindenkit, legyen elég annyi, hogy a játékban minden többé-kevésbé fontos Marvel-hős és gonosz bekerült, ráadásul a poénfaktort erősítendő vendégszereplők is vannak, köztük maga Stan Lee.

Nyilván nem kapott az összes karakter egyedi képességeket, a játék - bár nem számoltam meg - körülbelül tíz-tizenöt speckót tart számon, és ezeket osztja le az egyes szereplőkre. Spider-Man például, miután a pókösztöne jelzett neki, képes a falon mászni, és a hálójával távoli kallantyúkat is meg tud rántani, Wolverine karmai viszont csak a falramászást engedik meg, egyébként ásni tud velük. Mr. Fantastic karja úgy ki tud nyúlni, ahogy Pókember hálót lő, emellett mindenféle hasznos tárggyá át tud alakulni, és hackelésben is erősebb, mint a többiek. És így tovább: valaki a tűzzel játszik, valaki a jéggel, egyes karaktereknek mágneses, másoknak telekinetikus erejük van, valaki tud repülni és távolra is lő, valaki a közelharcban erősebb. Ilyenek például a Hulkhoz hasonló masszívabb szereplők, akik brutális erővel tarolnak végig a pályán, viszont pont emiatt finom mozdulatokat igénylő feladatok ellátására képtelenek. Nagyon tetszett, hogy bár a harcrendszer végtelenül egyszerű, az animációk viszonylag látványosak, a fontosabb hősöknél pedig a különböző jellegzetességekre is odafigyeltek a készítők: Hulk híres Loki-cséplő mozdulata például a játékban is előcsalható, Black Widow olimpikon tornászokat megszégyenítő hajlékonysággal bunyózik, Thor pedig a kalapácsát pörgetve repül.

Oké, de hogy kerül ennyi szuperhős egy rakásra? Nos, a játék története akkor veszi kezdetét, mikor Doctor Doom lekapcsolja Silver Surfert, a deszkájának “kozmikus kockákra” hullott darabkáit pedig Lokival és a többi gonosszal szövetkezve összegyűjti, hogy egy olyan fegyvert építsen, ami beláthatatlan pusztításra lehet képes. Nick Fury és a S.H.I.E.L.D. így hát összehívja hőseinket, mi pedig elindulunk velük egy 7-8 órás kalandra, amely során megfordulunk New York valamennyi pontján, a S.H.I.E.L.D. hajóján, Latveriában és még Asgardon is. A LEGO Marvel Super Heroes hangulata elképesztő, kiválóan keveredik benne a LEGO- és a Marvel-féle humor, és ha akcióra kerül sor, korosztálytól függetlenül garantált a belefeledkezés: a játék adaptációként is kiválóan megállja a helyét, néhány másik címet erőlködés nélkül küldhet el krumplit kapálni. A végjáték talán az egyik legjobb, amit LEGO-címben láttam, ha pedig mindehhez hozzácsapod a kooperatív mód által nyújtott felhőtlen perceket, nem nehéz elképzelni, mennyire szórakoztató az anyag. A zenei aláfestés telitalálat, és a szinkron is kifejezetten jó - Coulson ügynök szerepére még Clark Gregget is sikerült megnyerni.

Mint írtam, a történet 7-8 óra alatt átpörgethető, azonban ez csak a végigjátszás töredékét jelenti. Egyrészt ahogy az lenni szokott, az egyes pályákon nem tudsz mindent elsőre felfedezni, nem feltétlenül azért, mert valami elkerülheti a figyelmedet, hanem mert a játék nem is engedi, hogy felfedezd, mert hiányzik hozzá valamilyen karakter, akit csak a Free Play módban tudsz behozni. Az sem elhanyagolható a tartalom szempontjából, hogy New York városa szabadon bejárható, gyalog, repülve vagy járművekkel is felfedezheted, felmehetsz az épületek tetejére, a pénzügyi negyedtől a külvárosi ipari területekig mindent megnézhetsz magadnak, pont úgy, mint bármelyik sandbox játékban. Ha a küldetések között nem akarsz kóborolni, nem probléma, a kampány után visszatérhetsz, tucatnyi mellékküldetés, verseny és más kihívás vár rád. Gyűjtögetni persze itt is lesz mit, többek között sok karaktert is így oldhatsz fel a játékban. Lényeg a lényeg: a száz százalékos végigjátszás eltart majd egy darabig, ebben egészen biztos lehetsz.

Technikai fronton nem változott a játék, és ez sajnos inkább negatívum. A grafika a régi, amivel szerintem semmi probléma nincsen, bosszantó viszont, hogy a framerate sokszor még az egyszerű motor ellenére is leesik. Az irányítás továbbra sem az igazi. Idővel beletanulsz persze, megzabolázod a karaktereket, és oda fognak ugrani, ahova te szeretnéd, de azért a kameraállás igyekszik majd megnehezíteni a dolgod. Ráadásul a játék bugos, a helyzetfüggő cselekvéseket nagyon sokszor nem tudja értelmezni, és néha nem azokat a gombokat kell megnyomni, amire a játék felhívja a figyelmünket. Bár szerintem ez tudatos döntés a fejlesztők részéről, online kooperatív mód továbbra sincs, a dinamikus osztott képernyős játék pedig éppen a kamera szerencsétlenkedése miatt nem mindig az igazi. Ettől függetlenül érdemes többen játszani a játékot, a mesterséges intelligencia ugyanis hasznavehetetlen.

A LEGO Marvel Super Heroes kellemes meglepetés volt. Bár ahogy azt sejtettem, ez a rész sem mert túlzottan belenyúlni a megszokott LEGO-receptbe, ennek ellenére kétségtelen, hogy az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb, legtartalmasabb és legteljesebb LEGO-játékát tisztelhetjük a személyében. Ha szereted a képregényeket, akkor főleg ajánlom neked, mert nemcsak LEGO-címként, de adaptációként is kifejezetten jó lett!