Egy
vallomással tartozom: a mai napig nyugtalanul alszom. Minden este megiszom egy-két sört, szigorúan csak azért, hogy gyorsan álomba szenderüljek egy pergős
nap után. Ám amikor felébredek az éjszaka közepén, a képzeletem otromba tréfát
űz velem. Az évtizedek során megtekintett töméntelen horrorfilm ilyenkor
megteszi a hatását, minden egyes sötét árnyékra és alakra potenciális
veszélyforrásként tekintek. Közel a harminchoz, ez lehet, hogy nevetséges, de
amikor a nyári szünidő alkalmával egy százéves öreg házban kell aludnod (ahol
korábban is voltak éjjelente rejtélyes kopogások), ott még a legbátrabb
férfiember is behúzza fülét-farkát, és a nyakába húzza a takaróját. Hiszitek
vagy sem, a norvég Krillbite Studio pont erre az érzésre gyúr rá, azzal
súlyosbítva a képtelen helyzetet, hogy mindezt egy pöttöm gyermek szemszögéből élhetjük
át. Az Among the Sleepre a rajongók is rácuppantak, össze is adtak rá potom 250
ezer dollárt a Kickstarteren. Sokan talán már elfelejtettétek, hogy pelenkás
korotokban mitől rettegtetek éjjelente, ideje gyorstalpalót venni!
Ha
a témára túlzottan is érzékeny vagy, ki tudja, még az is lehet, hogy remekül
elleszel az Among the Sleeppel, ha viszont az Outlasten, a Silent Hilleken, vagy
a Slenderen nevelkedtél, a produktum nem fog újat mutatni neked. Mert az Among
the Sleep közel sem tűnik olyan innovatívnak, dacára annak, hogy egy tehetségesnek
mondott indie csapat rakta össze. Az állítólag mélyen gyökerező félelmeink nem
nagyon akarnak a felszínre törni, bár én csak arra emlékszem ebből az
időszakból, hogy a kis rendőrautóm szirénáját toltam fel az orromba, amit csak
az ügyeleten tudtak kiszedni a gonosz doktor bácsik. Ha lehámozzuk az alkotás
héját, nem kapunk mást, mint egy belső nézetből játszható, túlzottan lineáris
és rövid felfedezős horrorjátékot, amely alkalmanként meglehetősen olcsó
trükkökkel zsibbasztja az agyunkat.
Ugyebár
az lenne a cél, hogy megtaláljuk az elveszett anyukánkat, ami bizony elég nehéz
feladat egy kétévestől, tekintve, hogy járni is alig tudunk, folyamatosan
inogunk jobbra-balra. Érthető, hogy négykézláb kúszva hatékonyabban mozgunk,
ezen felül a tárgyakkal is interakcióba léphetünk, eltolhatjuk őket, labdákat
dobálhatunk, fiókokat nyithatunk ki és felmászhatunk a bútorokra, ha a szükség
úgy diktálja. Vagy éppen azért, hogy elérjük a szobából kivezető ajtó
kilincsét. Ráadásul a nézőpont is talaj közeli, minden egyes berendezési tárgy
óriásként magasodik fölénk, a fizikai korlátainkat és a sérülékenységünket remekül
illusztrálták a fejlesztők. Egy ideig szórakoztatónak tűnik a felfedezés, az
Among the Sleep tempója viszont túlságosan is lassú. Gyakorlatilag a játék
feléig eljutunk, mire történik valami ijesztő. Persze a zene folyamatosan
feszültségben tart, de a valódi fenyegetésből csak jó sokára lesz valami, így
pedig hiába kolbászolunk a házban az éjszaka közepén. Ha a főszereplőnk inkább
megpróbált volna aludni, nem keveredett volna bajba.
Születésnapi
ajándékként kaptunk egy plüssmackót a szüleinktől, ő lesz a legfontosabb
társunk a kaland során. Főleg, miután megtudjuk, hogy az aranyos játékszer beszélni
is tud (vagy csak beképzeljük magunknak), folyamatosan kommentálja az
eseményeket, megpróbál minket a helyes úton terelgetni. Az undok flótás
ráadásul még járni is tud, viszont nem rest túlzásokba esni: hiába int csendre minket,
amikor a következő percekben nem történik semmi. Az Among the Sleep az
sulykolja belénk, hogy most mi féljünk, mert egy kisszolgáltatott gyermek
vagyunk, akit az anyja is magára hagyott, meg amúgy is, veszélyben vagy. Csupán
arról feledkeztek meg a fejlesztők, hogy az esetek többségében nincs mitől
tartani. Egy történetvezérelt alkotással van dolgunk, így eltévedni sem nagyon
fogunk, ettől függetlenül a rengeteg olyan dolog van a lakásban, amely egy
porbafingót meg tud ijeszteni, holott teljesen ártalmatlan holmiról van szó.
Hopp, a sarokban látunk egy sötét alakot, közelebb menve rájövünk, hogy csupán
egy kabátról van szó, csak az árnyékok űztek velünk tréfát. A sötétben semmi
sem az, aminek látszik, a felnőtt agy nyilván máshogy működik, mint egy
gyereké, sokkal inkább veszedelmesebb a nyomasztó atmoszféra.
Akkor
válik forróvá a lábunk alatt talaj, amikor végre megjelennek a szörnyek, bár
akkor sem feltétlenül fog borsódzni a hátunk. Egy apróság hiába venné fel velük
a harcot, nem fog menni, ehelyett inkább menekülnie kell, amit nem nehéz
kivitelezni, lévén a lények mesterséges intelligenciája csapnivaló. Látványos
az, amikor a vörösen izzó szemekkel kutatnak utánunk, és a sikoltozásuk nyomán
elhomályosul a képernyő. Ha nagy pánik és rohangálás közepette sarokba
szorítanak és elkapnak, vége a játéknak – persze nem valami brutális kivégzési
jelenettel zárul a móka, mégis csak egy gyerekről van szó, a kutyamindenit!
Nem minden kudarc a mi hibánk, előfordult, hogy azért lett vége az egésznek,
mert egyszerűen nem reagált a parancsainkra a játék, beragadt a script, stb. Máskor
viszont a magunk javára fordíthatjuk az M.I. gyengeségeit, olyan helyzetet
teremtve, ahol már esélye sem lesz üldözni a rémségeknek.
A
mászkálás és tárgytologatás mellett egészen egyszerű fejtörőket is
abszolválhatunk, melyek közel sem érnek fel az Amnesia vagy a Gone Home feladványaihoz.
A Krillbite meg sem próbál komolyabb kihívással szembesíteni, amely azért is
furcsa, mert a puzzle-ök nehézségét is a gyermekek intelligenciájához lőtték
be, pedig a játék komor témája miatt elsősorban a felnőtteknek javallott. Az
már csak hab a tortán, hogy az eredeti szöveget valami elképesztő hanyagsággal
ültették át angolra, rengeteg a nyelvtani hiba, amik még azt a néhány kiélezett
helyzetet is képesek lerombolni. Maga a történet nem lenne rossz, nem nehéz
észrevenni a játékban szereplő rémségek és a rémálomszerű körítés a való világ
problémáinak kivetülései. Így pedig hamar kiismerhetővé válik az egész, a
mondanivaló pedig elcsépelté válik. Az emberek – különösképpen a szülők –
menthetetlenek, sokan egyszerűen nem készek a gyerekvállalásra. Minden nap
találkozunk hasonlóval – főleg most, a nyári időszakban. Anya és apa békésen
andalog este kilenckor az utcán, nyalja a fagyit, sodródik a többi emberrel. A
kétéves gyerekük meg torkaszakadtából ordít, nyilvánvaló, hogy már régen az
ágyban lenne a helye, ám ezt a síkhülye szülei egyszerűen nem érik fel ésszel.
Nehéz
a növésben lévők élete – és ezt most a Krillbite csapatára értjük. Hiába van
egy életképes ötleted, amikor a megvalósításon vakvágányra fut az egész
koncepció. Kétségtelen, hogy az Among the Sleepnek vannak jó pillanatai, a
kísérteties hanghatásoktól és a zenéktől például elakadt a lélegzetünk, a szó
legszorosabb értelmében. A látványvilág elfogadható, de annál egy fikarcnyival
sem több, ami végül is érthető egy kis független csapat esetében. Sajnos a
mechanikából hiányzik az delejes mélység, a történet elcsépelt, valódi
feszültséget pedig csak nyomokban tartalmaz, pluszban a játékidő sem a
leghosszabb: 2-3 óra alatt végigszaladhatunk (dülöngélhetünk) rajta. Ennek
tudatában a húsz eurós árat magasnak találjuk, ám később, jelentős engedménnyel
bűntudat nélkül beruházhatsz a gyerekkori fantazmagóriák birodalmába.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.