Hatoful Boyfriend teszt

Nézd azokat a szexi csőröket, nézd azokat a karmos lábakat, a nap megcsillan azokon a hófehér tollakon! A galambok a béke és a szeretet szimbólumai, az már más kérdés, hogy több betegséget terjesztenek, mint a patkányok. De sebaj, hiszen a Hatoful Boyfriend szereplői intelligens madarak, pont olyan igényekkel és világszemlélettel rendelkeznek, mint az emberek. Néhányan egyből a lényegre térnek, piszkos szándékkal adják tudtukra, hogy legszívesebben felfednék kloákájukat és megtermékenyítenének, mások érzelgősebb típusok, kiknek fontos a gyertyafény és a romantika, csak hosszú távú kapcsolatot képzelnének el. Még szerencse, hogy ebbe a miliőbe mi is belekóstolhatunk, hiszen a Devolver Digital jóvoltából angol nyelven élvezhetjük ezt a tipikusan japán grafikus novellát – ha egyedi románcra vágysz, és elfogadod a képtelen történetet, a Hatoful Boyfriend ideális alternatíva lehet a számodra.


A japán kultúra ínyenceinek nem lesz ismeretlen az alkotás. Az eredeti 2011-ben jelent meg a szigetországban a neves mangaalkotó, Hato Moa közreműködésével. A felhúzott grafikával operáló, honosított remake-et a brit Mediatonic hozta el nekünk, finomítottak a játékmeneten, illetve Moa úr még plusz jeleneteket, választási lehetőségeket és befejezéseket is írt az új verzióhoz. Alapjában véve egy bizarr, szokatlan és nehezen emészthető játék a Hatoful Boyfriend, de pont ezért lesz roppant szórakoztató és kiemelkedő az egymást majmoló produktumokkal teletömött piacon. A randiszimulátorok nálunk sem ismeretlenek teljesen, de olyannal még tutira nem találkoztál a madárfétist helyezik előtérbe. Pedig, ha mindezt lenyeled, nagyon is életszerű szituációkba kerülünk: lesz itt nyomulás, könnyfakasztó érzelgősség, báj és nem kevés társadalomkritika is. Az már csak hab a tortán, hogy a játék a női játékosokat szólítja meg leginkább, elvégre a képernyő túloldalán hím egyedekkel kerülünk össze. Ennél elborultabb helyzetet kívánni sem lehet, atyáskodva irányítottam karakteremet a sziszifuszi szövegek tengerében, páncélos lovagként óvva az ártatlanságát (nem!).


A történet szerint egy posztapokaliptikus világban járunk, ahol a madarak lettek a domináns egyedek a földön. Korábban a szárnyasokat vádolták a madárinfluenza terjesztéséért, ám a kiirtásukra kifejlesztett vírus balul sült el: nem megölte, hanem intelligensé tette a tollas jószágokat. Bosszúból harcba szálltak az emberiséggel, ők győztek, a megmaradt homo sapiensek bujkálására kényszerültek, a vadonban, barlangokban kerestek menedéket. Női főszereplőnk, Hiyoko Tosaka viszont felvételt nyer a legrangosabb intézménybe, a St. PigeoNation akadémiára, ahová eddig ember még nem tette be a lábát. Így aztán osztálytársaink egytől-egyik galambok, velük ismerkedünk és barátkozunk, mígnem megtaláljuk azt a daliás példányt, aki szívesen leélnénk az életünket. Mondjuk, elképzelni sem tudjuk, hogy a frigy miként teljesülhet be a biológiai korlátok miatt, de ebbe most ne menjünk bele.


A Hatoful Boyfriendben nincsenek animációk, sem bejárható pályák. A játékmenet a szöveges kalandjátékokra, vagy a lapozgatós könyvekre emlékeztet. Egymást követő állóképeken zajlanak az események, a hím madarak portréjai alatt válaszlehetőségeket vonultat fel a program és a döntéseink függvényében alakul a történet. A kép alatt kapunk egy rövid leírást, kiválasztjuk a nekünk tetsző lehetőséget – minden egyes opció befolyásolja a statisztikánkat, amit a képernyő jobb felső sarkában követhetünk nyomon. A játékot csak úgy nyerhetjük meg, ha találunk egy olyan madarat, aki viszonozza a gyengéd érzelmeinket. A játékban tizennégy befejezést találunk, attól függően, hogy melyik madárral esünk szerelembe. Meglehetősen szövevényesen bontakozik a több ágon futó sztori, több kaland nem jelent semmit a szimpla flörtön túl, ám ha lehetőséget adunk a jövendőbelinknek, sokkal mélyebb lehetőségekkel szembesülünk. A karakterek kidolgozottságával nincs gond, az iskolában vannak igazi nagymenők, visszahúzódó művészlelkek és elképesztő ruhadarabokban pózoló, ki tudja milyen szexuális beállítottságú példányok is. Még több párbeszéd-lehetőség nyílik meg előttünk, ha a kapcsolatunk elmélyül az kiválasztott partnerrel – előfordulhat, hogy apróbb küldetéseket is teljesíthetünk a számunkra, például meg kell találunk az egyetlen és igazi pudingot.


A legszebb az egészben, hogy a játékot nem lehet átverni: ha véletlenszerűen kattintgatunk ide-oda, nem építünk ki kapcsolatot, így egyhamar pár (és suli) nélkül találjuk magunkat. Hallgatnunk kell a szívünkre, a számunkra színpatikus egyedek bizalmáért meg kell dolgoznunk. Akár két vasat is tarthatunk a tűzbe, egyszerre két madárhoz lehetünk negédesek, ám azzal számolnunk kell, hogy a történet egy pontján el kell köteleznünk magunkat. Ha okosan haladunk előre, egy- másfél óra között véget ér a játék, ám hülyék lennénk itt abbahagyni, elvégre a Hatoful Boyfriend a többszöri újrajátszásra sarkall. A fejlesztőknek sikerült elérniük azt, hogy a történet kellően csavaros és érzelmektől túlfűtött legyen, függetlenül attól, hogy hányszor kezdtük újra. Ismerkedjünk meg más karakterekkel és ezáltal új jelenetekkel és befejezéssekkel gazdagodunk. Előfordulhat, hogy újbóli nekifutásra még hosszabb játékidőt kapunk, nem beszélve arról, hogy létezik egy „igazi befejezés is”, amit minimum csak a negyedik és ötödik nekifutásra érhetünk el. Hozzátennénk, nem mindegyik lezárás ugyanolyan minőségű, némelyik unalmas és összecsapott. A maximalisták még egy bónusz végződéssel is gazdagodhatnak, ha már összes lehetséges variáción átrágták magukat – bár akkor már ne is lépjenek ki az otthonukból, hiszen nagy valószínűséggel végleg áttértek a madarakra.


Az abszurd alaphelyzet dacára a játéknak igenis van létjogosultsága, mivel hemzseg a humoros szösszenetektől és a helyzetkomikumoktól. Mintha a nyolcvanas-kilencvenes évek tinisorozataiba (Kaliforniai álom, Szívtipró gimi, valaki?) csöppentünk volna, csak itt az idegesítő futballista srácot, vagy az okostojás lúzert galambokra cserélték, véresen komoly szövegkönyv mellett, és ami a legérdekesebb: összetettségében bőven hozza a randiszimulátoroktól elvárható szintet. Oké, nyilván nem fogunk szerelemre lobbanni a virtuális párjainkkal, de magamon is csodálkoztam, hogy annyi időt belefektettem abba, hogy megnyerjem a kiválasztottam bizalmát. Egy túlsúlyos, önmarcangoló és félénk lábasjószág volt a szentem, megtanítottam neki újra élvezni az életet, úgy turbékoltunk a végén, mintegy, hmm… gerlepár. A valódi fotókra és rajzokra építkező grafikától nem estünk hanyatt, a játékban nincsenek csili-vili effektek, az élmény feldolgozását a képzeletünkre bízták és persze a pornófilmekből kölcsönvett zenékre. A grafikus novelláknak is megvan a maga szépsége, függetlenül attól, hogy ezúttal a műfaj görbe tükre került a kezünk közé.


Pár hete éppen jóízűen kortyoltam a lefekvésre bekészített sörömet, amikor valami nagyot csattant az ablakomon. Kirohantam az erkélyre és meglepődve láttam, hogy az erős őszi szél egy barna galambot sodort hozzánk. Szegényke alaposan megszédült és megijedt, noszogatásom ellenére sem repült el, csak reggel, miután otthagyta a nyomait. Most már tudom, hogy ez egy jel volt arra, hogy ki kell próbálnom a Hatoful Boyfreindet. A WTF-faktor leküzdése után egy érdekes, szerteágazó és szavatos történettel gazdagodunk, olyan dialógusokkal, amik tiszta és őszinte nevetést csal ki belőlünk. Ne féljetek tőle, nem fog belétek csípni, viszont egy igazán szürreális romantikus lányregénnyel gazdagodsz, pluszban kiélheted a fel nem fedezett perverziódat is – már ha van ilyened.