Shadowrun Chronicles: Boston Lockdown teszt

A Shadowrun mágiával és fantasyvel fűszerezett cyberpunk univerzuma némi botladozás után 2013-ban tért vissza igazán a videojátékok világába, a kickstarteres, nagy sikernek örvendő Shadowrun Returns révén. A körökre osztott taktikai szerepjáték csak egyszemélyes játékmódot tartalmazott, nem volt lehetőségünk összehívni a bandát, és bevetnünk magunkat az árnyak közé. Ezt a hibát próbálja orvosolni a Cliffhanger Productions szintén közösség-finanszírozott címe, a Shadowrun Chronicles, ahol maximum négyfős csapatban nyomulhatunk, ugyancsak körökre osztottan. A Shadowrun Online eredeti névből ugyan sokan asszociáltak arra, hogy ez egy MMO lesz, de mint később kiderült, sohasem annak készült. A Chronicles cím viszont azoknak okozhat meglepetést, akik egyszemélyes offline, vagy LAN játékra számítottak, mivel csak állandó internetkapcsolattal játszható.

A Returnsszel való hasonlóságokból nincs olyan sok: a körökre osztott játékmeneten és a közös univerzumon, a Hatodik Világon kívül egy teljesen más játékot kapunk. A rövid tutorial után Boston egyik negyedében találjuk magukat, ez lesz a bázisunk. A központban szerezhetünk némi infót a világról a nem játékos karakterektől, fejleszthetjük felszerelésünket, továbbá itt vehetünk fel új küldetéseket, oszthatjuk el a begyűjtött karmánkat (kb. tapasztalati pontok), illetve testre szabhatjuk avatárunkat. A játékban a misszióra vitt csapatunkon kívül ez az egyetlen hely, ahol láthatjuk a többi játékos karakterét. Mivel a Chronicles rendszere aprólékos és sok lehetőséget biztosít arra, hogy mindenki kialakítsa a maga egyedi árnyvadászát, garantáltan érdekes figurákkal fogunk találkozni.

Ennek a központi területnek több példánya fut a szervereken, elosztva a játékosokat, csökkentve a szerverek terheltségét. Azon kívül, hogy megcsodálhatjuk a többi játékos karakterét (és álldogálhatunk egymás avatárjaiban, amikor ugyanattól a fixertől veszünk fel küldetést) kevés haszna van a többiek jelenlétének – a co-opra összeálló csapatok nagy része a chaten és Steam-profilokon keresztül szerveződik, mivel nem jutunk információhoz arról, ki hol tart a történetben. A központot egyébként csak egy-egy meló erejéig hagyhatjuk el, így a Chronicles nem tartalmaz klasszikus értelemben bejárható, összefüggő területeket. A Boston Lockdown küldetései szigorú sorrendben követik egymást, kimenetelükre nem lehetünk befolyással (azon kívül, hogy mindenkit elteszünk láb alól, általában ez a megoldás). A karakterekkel való beszélgetéseink során nincs válaszadási lehetőségünk, gyakorlatilag csak továbbkattinthatjuk az előre megírt, néha bénácska, néha feelinges dialógusokat. Ezeknek a jeleneteknek egy nagy része viszont szinkronizált, ami jó húzás, mindig örvendetes, ha egy multiplayer játékban megszólal az általunk irányított szereplő.

A Chroniclesben nincs klasszikus értelemben vett kasztrendszer, ahogy az alapanyag Shadowrun asztali szerepjátékban sem, bár attól némileg egyszerűbb és megengedőbb fejlődési rendszert kapunk – karma pontjainkat tetszőlegesen dobálhatjuk szét 11 képzettség-kategória között. A harci képzettségek (lőfegyverek, közelharc, dekkelés, drónvezérlés, mágia és idézés), és harci módosítók mellett pedig vehetünk fel skilleket, amelyekkel főként loothoz, ruhákhoz, illetve alternatív útvonalakhoz juthatunk hozzá, ilyen például a zárnyitás vagy a hackelés. Tanult képességeinket jól kombózhatjuk más játékosokkal, érdemes gondolkodnunk és megbeszélnünk a következő lépéseket.

Mi is akkor a Shadowrun Chronicles, ha nem szerepjáték és nem is MMO? Az anyag nem más, mint taktikázást igénylő, körökre osztott harcok történetre felfűzött laza egymásutánja, annak viszont nem is rossz. A főküldetések és mellékküldetések között leginkább a nehézség és a jutalmul kapott karma adja különbséget, de mindkettőt be lehet bukni, ha a szerencse úgy hozza, vagy túl vakmerőek vagyunk. Co-op cimborámmal jó pár missziót csak hajszál híján tudtunk befejezni, mert valamelyikünk a végére saját vértócsájában fetrengett. A küldetések során gyakran fognak csatlakozni hozzánk NPC-k, rájuk általában vigyáznunk kell. Amennyiben nem akarunk más játékosokkal játszani, a központban bármikor bérelhetünk általunk irányítható, előre generált csatlósokat, de ők sosem lesznek olyan erősek, mint egy azonos szintű játékos. A missziók közbeni harcrendszer leginkább az X-COM – Enemy Unknownra hasonlít: fedezékről-fedezékre haladhatunk, és alapvetően egy mozgás és egy akció lépésünk lehet. A játékból viszont fájóan hiányzik taktikai lehetőségeink közül az „overwatch” funkció, így ahelyett, hogy be tudnánk védeni egy területet, maximum passzolni tudjuk a körünket. A támadásoknak viszont, úgy érezni, van erejük, kellően ütősek, az animációk jópofák és lazák. A harc résztvevői néha kommentálják az őket vagy épp a többieket ért csapásokat, akár csak a régi Falloutokban.

Mivel Shadowrun Returnshöz képest immár teljes 3D-ben csodálhatjuk meg a Hatodik Világot, ez azt is jelenti, hogy egy-egy kritikus támadás esetén akciókamerát is kapunk – sajnos azonban ez sem működik tökéletesen, legtöbbször semmit sem látni. A Boston Lockdown élénk színekkel operál, grafikája némileg meseszerű, a karakterek ábrázolása néhol pedig elnagyolt, de jól eltalált, tökéletesen átjön rajta az univerzum fantasy-cyberpunk hangulata. A hangok és zenék nem kifejezetten változatosak, de nem is zavaróak vagy idegesítőek. Ami viszont zavaró és idegesítő tud lenni, az a felhasználói felület, amelynek megvalósítása igencsak aránytalan és amatőr. A chatdoboz borzasztó, sok helyet foglal még összecsukva is, a karakterek portréi harc közben belecsúsznak a küldetés infóba, a fegyverekhez kapcsolódó skillek közötti váltáskor pedig gyakran fogjuk utolsó akciónkat egy nem kívánt újratárazásra használni…

A Shadowrun Chronicles tehát egyáltalán nem egy „mély” játék. A sztori, amit az egymást követő harcok indoklására kapunk, egyébként meglehetősen érdekes, ellenben sajnos vajmi kevés beleszólásunk van, nincsenek elágazó dialógusok, illetve le kell mondanunk a profi, nagybetűs narratíváról is. A mellékküldetések helyszínei néha ismétlődnek, nincs még nagyon történet utáni end game tartalom, nincs PVP lehetőség sem, bár ez utóbbit nem tartom akkora problémának. Továbbá a megjelenés hetét sem övezte kirobbanó siker. Napokig akár 30-60 másodperces lag is előfordult, ami egy amúgy sem pörgős körökre osztott címnél egyenlő a játszhatatlannal, és persze mindenki kattintgatott összevissza, ami tovább terhelte a szervereket. A fejlesztők azonnal felismerték a hibát, és követve őket különböző felületeken jól látható volt, hogy rengeteget dolgoztak ennek a kijavításával. Szerencsére sikerült elhárítaniuk lagot, és azóta nincs panasz.

Annak ellenére, hogy a játék alapvetően multiplayer, és a téma is adott, igen messze van az asztali Shadowrun (vagy bármilyen más tényleges szerepjáték) élménytől, így aki hardcore RPG-t, vagy AAA-kategóriás tálalást keres, annak nem érdemes foglalkoznia ezzel a címmel. A Chronicles nem akar többnek látszani, mint ami: egy könnyed, küldetésalapú, nem túl bonyolult taktikai lövöldének. A körökre osztott harc kedvelőinek, a Shadowrun-, illetve cyberpunk-rajongóknak ajánlott lehet tenniük egy kört a Boston Lockdownnal. Minden hibája ellenére ez a rétegjáték nagyon-nagyon szórakoztató, látszik, hogy szívvel-lélekkel készült, és árad belőle a HANGULAT. Potenciál is maradt még benne, most, hogy a fejlesztők végre tartalmat tudnak gyártani lag-irtás helyett. Érdemes tehát az erre fogékonyaknak összejönni, belőni egy VoIP klienst és árnyvadászni.