Kétszer is kipróbáltam már. Az Oculus Rift először a kölni Gamescom egyik standjánál került a kezem ügyébe, egy Magnetic nevű logikai akciójáték kíséretben, majd tavaly a budapesti PlayIT-en is állítottak ki egyet, valami hullámvasutas élménydemóval. Ha jól emlékszem, akkor mindkét eszköz még a Development Kit 1-es sorozatból került ki, aminek nem csak a tudása, de a képernyőfelbontása is messze elmaradt a végleges változattól, a fejlesztések évei alatt egy dolog viszont nem változott. Az Oculus Rift mindig is felsőkategóriás hardcore játékoskiegészítőnek lett pozicionálva, és ennek megfelelően alakult az árazása is. Nem muszáj azonban egy közepes magyar fizetést elkölteni arra, hogy valaki virtuális valóságot varázsoljon az otthonába, vannak erre olcsóbb megoldások is.
Három eszközt szedtem össze a piacról, melyek megfizethető áron, amolyan belépőmodellként kínálnak VR-élményt. Az első egy kölcsönkapott Google Cardboard volt, melyet az Aliexpress-en vagy az eBay-en bárki megrendelhet akár 2 euróért is, ingyenes szállítással. A papírmasét a vásárló maga szerelheti össze, járnak hozzá lencsék, hajtogatni és ragasztani kell, de nem nagyobb munka az egész egy percnél, és a mobilodat belehelyezve már indulhat is a VR. A második eszköz egy VR Box 2.0 névre keresztelt szemüveg volt, ami az előző technológiáját használja, csak már egy egész komolynak mondható, műanyag házzal, és olyan 18-20 eurós árcédulával, ezt magamnak rendeltem. A sorban az utolsó pedig egy Samsung Gear VR lett, amit itthon 130 euróért, vagyis olyan 39 ezer forintért lehet megvásárolni, legalábbis az Árukereső aktuális ajánlatai szerint, és minden tekintetben fejlettebb is, mint az előzőek.
A Google Cardboard ötlete azért született meg, hogy a VR-élmény mindenkihez eljusson, és beindítsa ne csak a vásárlók, de a fejlesztők fantáziáját is. A kiegészítő rendkívül egyszerű. Egy házilag hajtogatható papírszemüvegről van szó, ami két darab lencséből, néhány kétoldalú ragasztócsíkból, egy tépőzárból, és egy mágnesből áll. A lapra szerelt kartonformát gyorsan és egyszerűen össze lehet állítani, és bármilyen mobillal használható, csak egy alkalmazást kell letölteni a Playből, és már mehetnek is a 360 fokos YouTube-videók, vagy a VR-játékok. A technológia pedig majdnem annyira zseniális, mint maga a kiegészítő. A mozgásérzékelésért a telefon felel, fejünk mozgatásával tudunk szétnézni a virtuális térben, maga a letöltött program pedig a képernyőn megjelenő VR-tartalmakat osztja ketté. A lencsék ezt a két képet törik meg úgy, hogy térbeli hatást érjenek el, míg a navigációért, mondjuk egy menüben való lépegetésért egy középen rögzített kurzor felel. A kurzort rá kell vinni a megfelelő menüpontra, majd jóváhagyólag rajta hagyni pár másodpercig, de lehet használni a szemüvegen lévő mágnest is, ami olyan jelet ad le a telefonnak, mintha a képernyőn koppintottunk volna.
A kiegészítő rendkívüli élményt nyújt. A VR ennyi pénzt tényleg megér még annak is, aki amúgy nem rajong a technológiáért, vagy nem biztos benne, hogy élvezni fogja ezt valaha is. A Cardboard alkalmazással tudunk nézegetni 360 fokos természetfotókat és más gyönyörű fényképeket, a program összekapcsolódik a Google Earth és a Google Streetview szolgáltatásokkal, de tart nekünk túravezetést, illetve megnyitja előttünk a Play áruház VR-részlegét is, játékokhoz, videógyűjteményekhez, és más tartalmakhoz. Videókat lehet nézni a YouTube-alkalmazással is, keressünk rá a VR vagy 360 kulcsszavakra, és egy csomó kisfilmet fogunk találni: van száguldozás a Nürnburgringen, hullámvasutazás Orlandóban, vadászgépes repülés Svájc havas hegycsúcsai között, F1 vezetés a Red Bull-lal, és még egy tonnányi tartalom, melyek mind elképesztő perceket fognak okozni. És ha már a lehetőségek kiaknázásáról beszélünk, ne feledkezzünk meg a szexről se. A VirtualRealPorn.com egy rakat felnőtt tartalmú videót vonultat fel, melyek a főszereplő szemszögéből adják át a kalandokat, vannak videók, amikben csak nézelődhetünk, de olyanok is, amik igazi térbeli hatást keltenek, egy 2 eurós Cardboarddal ezeket is meg lehet már nézni.
A Google bárkinek szabadon elérhetővé tette a szemüvegek műszaki paramétereit, ennek megfelelően pedig készültek olyanok is, melyek túlmutatnak az olcsó papír alapanyagokon. A webshopok tele vannak mindenféle névtelen modellekkel, az egyik legnépszerűbb darab a piacon pedig a VR Box 2.0 lett, melyből egyet rendeltem is magamnak. A kínai szemüveg meglepően jó minőségű műanyagból készült, a fekete-fehér ház kellően komoly megjelenést biztosít neki, míg a kényelmes viselésről állítható, gumis fejpánt, és légáteresztő párnázás gondoskodik. A cucc a minőségi kidolgozásának és a jobb lencséknek köszönhetően kategóriákkal jobb élményt nyújt, mint a papírból készült elődje, a telefont ráadásul itt oldalról lehet beletenni egy fiókos megoldással. Ennek köszönhetően nem kell félnünk se, hogy kiesik belőle, és minden, tényleg minden Android-telefonnal kompatibilis, aminek a kijelzője 4,5 és 6 inch között van, és a mérete se nagyobb 163x80 milliméternél. Természetesen lehet kisebb mobilt is beletenni, de annak a képét már nem fogja rendesen megtörni a lencse, az én Samsung Galaxy S5-ömnél is látni a kijelző széleit, de mindez nagyon nem von le az élményből, ennyi pénzért ne várjunk űrtechnikát.
A szemüveg önmagában 414 grammot nyom, ami azt figyelembe véve, hogy jó minőségű műanyagokból készült, egyáltalán nem sok, és még a lencsék is négy irányban állíthatóak benne. Előre-hátra mozgatással a dioptriát szabhatjuk testre, míg a jobbra-balra tologatással a két szemünk közötti távolság állítható be. A kínai minőség itt viszont megmutatja egy kicsit magát. Az egyik lencse nálam jobban mozog, mint a másik, nem állítódik el, de azért érezni rajta, hogy nincs minden rendben, illetve a rugós készülékleszorítótól is nagyon félek, hogy mikor fog eltörni ez az a pöcök, ami egy helyben tartja a telefont a nagyobb mocorgásoknál is. A VR Box 2.0 egyes leírások szerint 70, mások szerint 85-95 fokos betekintési szöget biztosít, az igazságot a fene se tudja, az viszont biztos, hogy míg a papírszemüveg a VR-alkalmazások kipróbálására volt alkalmas csak, ez hosszú távon biztosít az előzőnél jobb élményt.
Érdemes szétnézni viszont az elérhető modellek között, ennek ugyanis két nagy negatívuma is van. Legalábbis nekem. Az egyik az, hogy nem lett jól kialakítva az orr-része, engem fél óra viselés után elkezd nyomni már, a másik pedig, hogy nincsenek rajta gombok. A VR Box 2.0-hoz egy bluetoothos távirányító jár, amit a telefonnal kell összepárosítani, és gamepadként játékhoz is használható, a kis kiegészítő viszont rettentően gagyi lett. Sokszor haszontalan, kényelmetlen használni, és a kidolgozása is rettenetes, európai piacra ilyet küldeni nem lenne szabad. Jó hír viszont, hogy vannak több fajta VR Box-csomagok is, így 1-2 eurót még spórolhatsz is, ha kontroller nélkül veszel csak szemüveget, az irányítást pedig egy bejáratott Bluetooth-egérre, vagy air mouse-ra bízod. Vásárlás előtt érdemes teszteket és értékeléseket olvasni tehát, jó ha tudod viszont, hogy a fizikai kialakítást leszámítva egyik kínai, vagy más gyártású kiegészítő se különbözik a papírdobozos megoldástól. Ugyanazt a technológiát alapul véve futtatja ugyanazokat a programokat a telefon, csak az eszköz néz ki máshogy.
A versenybe beszállt a világ egyik legnagyobb készülékgyártója is. A Samsung Gear VR az összehasonlító teszt legjobb, és egyben legdrágább darabja, a 130 eurós árcéduláért cserébe pedig nem csak megbízható, minőségi kialakítást nyújt, de fontos technikai előnyöket is. A készüléket az Oculus VR-ral közösen fejlesztették ki, van beépített mozgásérzékelője, ami a telefon saját megoldásánál pontosabb és folyamatosabb irányítást biztosít, illetve a Cardboard alkalmazást se használja már. Helyette a telefon csatlakoztatása után az Oculus applikáció indul el automatikusan, élményeink pedig egy teljesen háromdimenziós térben kezdődnek. Innen indíthatóak el az Oculus minőségbiztosítását élvező VR-programok, és a Samsung saját alkalmazásai, de vannak 360 fokos fényképek és videók, és más, válogatott tartalmak is. A YouTube sajnos egyelőre nem elérhető, és az Earth meg a Street View se, mégse mondhatnám azt, hogy nincs miből válogatni, tudunk nézni Twitchet, és hagyományos, kétdimenziós videókat is. Ez utóbbiakat egyébként egy elképesztően jól kidolgozott, teljesen háromdimenziós moziteremben vetítik, a töltéskor lassan kialszanak a fények, majd indul a film, az ember teljesen úgy érzi, mintha egy igazi moziban ülne, imádtam.
A Samsung Gear VR nem nyom többet 318 grammnál, tehát könnyebb, mint az általam választott kínai konkurencia, a lencséje 96 fokban lát, és a telefon szélei se zavarják az embert. A saját mozgásérzékelőnek köszönhetően a válaszidő 20ms alá esett, így bárhogy mozgunk, mindig gyorsan és egyenletesen reagál, és magának az eszköznek a kialakítása is nagyon jó lett, kényelmes, nem nyom, nem nehéz. A lencsék minősége és a megjelenített kép fantasztikus, ezért cserébe viszont nem is kompatibilis minden telefonnal. Az eszközbe csak Galaxy Note 5, Galaxy S6, S6 Edge és S6 Edge+ rakható, így egy S6-ot is kérnem kellett a Samsungtól, hogy ki tudjam próbálni, de nagyon rendesek voltak, küldtek hozzá azt is. De jó hír még, hogy nem csak minőségi és technológiai szempontból a legjobb készülék a Gear VR, de fejlesztésekor figyeltek a kényelmes navigációra is. A készülék jobb oldalán megtalálható egy négyirányú touchpad, egy jóváhagyó, és egy fizikai vissza gomb is, amiket használhatunk a menükben való lépegetéshez, scrollozáshoz, illetve játékokhoz is. Ezen kívül van rajta hangerőszabályzó, fényérzékelő - ami kikapcsolja a képernyőt, ha levesszük a szemüveget - továbbá egy fókuszpont-korrigáló is, plusz 3 és mínusz 3 dioptria között.
A három tesztalany engem meggyőzött, a VR jó dolog, egészen más így megnézni egy egyszerű videót is, mint hagyományos módon. Mobilos hardver lévén komoly játékok nincsenek rájuk, arra várjuk meg a számítógépes szemüvegeket, de ahhoz, hogy megismerjük az egészet, és elmerüljünk a virtuális valóságban, már ezek is tökéletesek. Egészen különleges élmény például WC-n használni a szemüveget, egy állatokkal teli, virágos rét közepén üldögélve, vagy egy városi parkban, emberekkel körülvéve - az biztos, hogy ilyen élményem a valóságban még sosem volt, és nem is lesz. De jó móka pornót nézni is, csak arra kell figyelni, hogy ne kapjanak rajta - azért szokatlan még a látvány, ha pucéran, VR szemüveggel a fejeden vagy otthon -, és ha már az élményeknél tartunk, a Gear VR-en volt egy Assassin’s Creed: Jack the Ripper demó is. A 3D-s videó a játék trailereként szolgálva mutatott be másfél percet az Oculus Rift igazi tudásából, a bemutató egy szobában kezdődött, ahol épp egy verekedésnek lehettünk a szemtanúi, lassított felvételben, az egyik majdnem eltalált minket egy kihúzott asztalfiókkal, aztán ránk borult egy csomó üveg a szekrényről. A kamera közben megállíthatatlanul ment végig a szobán - mi bármerre nézelődhettünk közben ,- az ablakon kiúszva láthattunk egy gyilkossági helyszínelést, majd egy másik ablakon belépve feltűnt megint a játék főgonosza. Egy kést dobott felénk, ami pont a szemünk előtt repült el, aztán beleütött egy tükörbe, ami száz darabra tört, nagyon jó volt. Ha ilyen lesz minden játék, akkor én imádni fogom, amúgy félek tőle, hogy egy kicsit olyan ez az egész VR dolog, mint a Kinect, vagy a 4K mánia. Itt vannak, jópofák, de nagyon senki se használja őket. Hát majd elválik.
Amikor kitaláltam, hogy megírom ezt a cikket, biztos voltam benne, hogy a három eszköz közül ki fogok hozni egyet győztesként. Azonban minél többet használom őket, és minél több tapasztalatot gyűjtök, annál inkább az a véleményem, hogy mindháromnak van létjogosultsága a piacon, mindegyik jó, és tényleg csak az a különbség köztük, hogy ki mennyire akar elmerülni a VR-ban, és erre mennyi pénzt szán. A Google Cardboard egy rendkívüli találmány, az olcsó papírdobozos megoldás megéri az árát, ahogy ajánlok megvásárlásra egy jobb kialakítású, műanyag darabot is, legyen az kínai, vagy bármilyen más gyártmány. Az első behúz téged a virtuális valóságba, megtapasztalhatod, kipróbálhatod vele, hogy miről szól az egész, a másik pedig ezt emeli egy magasabb szintre, kényelmi és minőségi újításokkal. A Samsung Gear VR meg a kategória csúcsa, kiteljesítve mindazt az élményt, amit egy mobiltelefonos környezetből még ki lehet hozni. Tényleg elképesztő az egész, a legjobb viszont természetesen nem más lesz még mindig, mint az Oculus Rift. A virtuális valóság egy erős PC-vel és egy jó játékkal lesz igazán élvezhető, mi hát a végső konklúzióm? Nem tudom. Vedd meg bármelyiket. De ha teheted, akkor inkább majd a Rift legyen az.
Kapcsolódó cikkek
> és minden, tényleg minden Android-telefonnal kompatibilis
Meg ne haragudj, de ellenőrizhetnéd az ilyen állításokat - én egy hónapja vettem egy zsír új Samsung J5-öst, a feleségem egy éve egy Samsung A4-est és egyikkel sem, mert nincs bennük giró meg mágnesérzékelő/iránytű, ezért cserébe fel sem hajlandó települni. Esz a méreg, hogy azt hittem, milyen jó üzlet volt modern, 5.5 inches telefont venni 160 euróért és mégiscsak márkás hát Samsung, pedig nézegettem a noname csingcsungot is. Azt hiszem, a Samsungnak csak az ilyen 400 eurós modelljei jók hozzá mint az S-sorozat.
Mondjuk veszek hozzá bluetooth gamepadot és azzal valamennyire el lehet irányítani egy videót vagy több játékot is. Meg ott a Trinus, ahhoz se kell.
De ez akkor is durva.
Feleakkora felbontás, kisebb látószög, felskálázott frame ráta... Ja, alig van köztük különbség.
Ráadásul a külföldi szaklapok szerint egy kategóriában van a nagyokkal.(OC,Vive,)és nem sokkal van elmaradva tőlük.Sőt, élménybeszámolókból sokak észre sem vették a különbséget.
Én erre a két eurós karton dobozra beruházok. Ki akarom próbálni ezt az új dolgot és ez nem is egy drága megoldás rá. :D
A cikkből nekem az jött le, hogy kizárólag személyes élményekről szólt, nem VR kütyű átfogó bemutató cikk. Azokról a VR cuccokról van benne szó, amit KIPRÓBÁLT. Ilyenformán pont kilógott volna ha olyanokat is beleír amikről nincsenek saját tapasztalatai.
Lassan kezd meggyőzni ez az egész VR dolog, a játékok is egyre ígéretesebbek rá ahogy kezdik elfogadni a határokat (futás helyett teleportálás, rail shooterek, stb). Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok mi sül ki belőle.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.