A Konami kiadó és játékfejlesztő cég most egyre több játékot készít és ad ki (főleg ki ad.). Nemrégiben adta ki a Meal Gear Solid 3-at, ami azt hiszem eléggé bejön az embereknek, úgyhogy elégedett lehet a Konami eddigi munkájával (néhány gammát leszámítva). A tininidzsa harci teknősökkel már próbálkozott a Konami de akkor sem ért el sikereket. Valamiért nem akar neki bejönni ez a téma és nem is nagyon fog, ha így folytatják. Ezen újabb próbálkozásuk sem járt nagy sikerrel lássuk csak miért:
A rajzfilmet szerintem minden 4-6 éves korú fiú és (esetleg) lány nézte. Mindenki ismerte a csatornában elő harci teknőcöket, akik mindig segítettek, ha baj volt. Azt hiszem a játéknak is ez lett, volna a célja, csak kár hogy semmi ilyesmire még utalás sem volt, nincs olyan a játékban, amikor kinyírsz egy csomó embert és utána bejátszás keretében, mondjuk kiment a hős teknőcöd egy gyereket,(pl. egy égő házból) vagy ilyesmi szóval szerintem sejtitek, mire gondolok.
Ehhez képest a játéknak egyáltalán nincs sztorija. A teknősöket már ismerjük a rajzfilm sorozatból. Minden pálya egy ring, ahol meg kell küzdenünk ellenfeleinkkel. Ha győztünk, mehetünk tovább. Ahogy haladunk egyre többen illetve egyre erősebbek lesznek ellenfeleink. Összesen 20 karakter fajtával küzdhetünk. A pályák mindig ugyan úgy néznek ki kis változtatásokkal, úgyhogy ez egy idő után baromi unalmassá teszi a gammát. Van osztott képernyős multi player módja, ahol egyszerre nyomulhatunk karaktereinek, különösebb izgalmat ez sem fog kelteni.
A grafika… nos hát azt hiszem ez a mélypontja a játéknak. Ezzel a grafikával még 5 évvel ezelőtt is leszólták volna nem, hogy most… 2005-öt írunk!!! Hogy lehet egy játékot ilyen külcsínnel kiadni szóval szerintem ez így nagyon gáz… Az egész nézet elég rosszul van megcsinálva sokszor azt se látja, mit csinál az ember, csak nyomkodja a gombokat, és azt veszi észre, hogy már a századik pályánál jár, és tökre unja a játékot. Az előbb is említettem hogy a pályák mind ugyan olyanok enyhe változtatásokkal. Az ellenséges karakterek se sokat változnak mindig csak ugyanazok a muksók esetleg egy bunkósbottal vagy egyéb fegyverrel megtoldva. Ja és ami a kedvencem: a lőfegyverek olyan golyókat lőnek amilyet vagy 9 éve láttam utoljára… ez azért nagy szám nem?(kis lángcsóvák, amiket ki lehet kerülni) Szóval a grafika iszonyat elavult. Van még egy dolog, amit fontos lenne kiemelnem: sokan azt mondják, hogy a grafika azért néz ki, így mert hogy rajzfilmesre akarta megcsinálni a Konami. Most ezt vagy nagyon eltúlozták vagy nagyon bénák a Konami grafikusai. Szóval ez egy függő kérdés döntse el mindenki magának szerinte, mért ilyen a játék.
Na hát a másik fekete leves az irányítás. Semmit se lehet megtalálni, a harc gombok rosszul vannak elrendezve, és iszonyatosan el vannak dugva úgy, hogy 10 percig kellett keresgélnem őket. És semmit nem írnak (az irányításról) le, mert ugyan van egy külön controlls progi ami nem ér semmit, mert a játékban semmit nem változtat meg… Mellesleg ez nagyon élvezhetetlenné teszi a gammát. Aki nem szereti keresgélni a gombokat az, felejtse el ezt a játékot, mert nem fog tetszeni az illetőnek.
Vannak olyan játékok, ahol mind a grafika illetve egyéb más dolgok felejthetőek, de a zene megfogja a játékost. Nos… ez nem az a játék. A hangok is nagyon régi játékokra emlékeztetnek, mint például a Hercules (kb. azon a szinten, van). Szóval itt se várjatok sok újítást…
A karakterek legtöbbje a rajzfilm sorozatból van kiszedve, úgyhogy mind ismerős arcok lesznek. A négy teknős: Leo, Don, Mike és Raph. Mindegyik más fegyverrel van felszerelve és különböző kombókat tudnak.
Ahogy haladunk a játék során úgy szabadulnak fel az újabb és újabb karakterek. Mint már említettem, összesen 20 karakterrel verekedhetünk. Na már most arra ne is gondoljunk, hogy mindegyiket különböző kombókkal láttak el. Persze egy kicsit csinosították a kombókat, valamicskét alakítottak is rajtuk de egyáltalán nem lett valami nagy szám.
A pálya elemeit széttörhetjük új fegyverhez juttatva karakterünket. Tapasztalataim szerint nem érdemes széttörni a dobozokat, mert minden karakter a saját fegyvereivel a legjobb, és ha széttörjük a dobozt az ellen veszi fel a cuccot, és csak mi szívunk, úgyhogy nem sokszor alkalmaztam a dobozok széttörése módszert. (ráadásul, ahogy az a doboz szétesik hát sokszor tényleg olyan a játék, mintha 95ben készült volna…).
Ha már írtam a jó karakterekről mért ne írnék a rosszakról is. A játékba készítettek egy karaktert, ami fekete ruhába van beöltöztetve, és nagyon gonoszan néz. Nos ennek a karakternek a különböző fajtáival találkozhatunk kicsit átalakítva és megerősítve. Persze néhány pályán találkozhatunk más alakokkal is, de nem nagyon lesz változatosság. Az arcok mindig ugyan olyanok ismét csak 95ös játék feeling.
Említettem hogy a pályák mindig ugyan úgy néznek ki, kis változtatásokkal. Na már most ezt értsük úgy, hogy gyakorlatilag minden pálya tök ugyan az, csak más karakterekkel találkozunk. Ismét csak azt tudom mondani, hogy 2005-ben illene változatos pályákat készíteni, mert nem lesz oda a gamer társadalom.
Befejezésként kicsit összefoglalnám a játékot: A játéktól semmi újdonságot nem kapunk. A grafika mérhetetlenül elavult, az irányítás kifejezetten rossz, hangok nulla. Gyakorlatilag a játék hajtó motorja (érts mindezek összessége) összegezve egy nagy nulla. Ilyen összhang mellett minimum valami nagyon nagy feeling kellene vagy valami lebilincselő és izgalmas sztori, bár az sem hiszem, hogy segíthetne.
Akik nagyon szerették a tininidzsa harci teknősöket, és még nem nőtték túl a 10 éves kort (bár kétlem, hogy vannak még ilyen embergyerek) az próbálja ki a játékot. Nem hiszem, hogy bárkit is meg fog ragadni, de esetleg egy kis délutáni szórakozásra nem rossz (bár fanatizmus kell hozzá). Őszintén nekem nagyon nem jött be a játék. Unalmas volt és semmi újat nem nyújtott. A pályák egyhangúak és üresek voltak. A karakterekről is csak ezt tudom elmondani. Egy szóval: 2005-ben ez nagyon kevés.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.