Earthlock: Festival of Magic teszt

Az Earthlock: Festival of Magic fejlesztése 2011-ig nyúlik vissza, a norvég Snowcastle Games csapata Magnus Aspli képregényíróval közösen kezdett el dolgozni fantasy szerepjátékuk alapjain. A fejlesztők 2013-ban már pre-alfa státuszba tudták helyezni az akkor még csak Windows, OS X és Linux platformokra készülő címet, majd hamarosan megjelentek vele a Kickstarteren is. Az érdeklődés egyre nagyobb lett, teltek a hónapok, és lassan az évek, a játék egyre kerekebb formát kezdett ölteni, bejelentették a konzolos verziókat, most pedig itt van. Az Earthlock a szeptemberi iskolakezdésre elkészült végre, az Xbox One-tulajdonosok pedig már tölthetik is, ráadásul egy teljes hónapig ingyen.

A játék története egy Umbra nevű helyen játszódik. A hányattatott sorsú városban régóta béke honol, az istenek rémuralma véget ért, a háború elpusztította őket, egy ideje már az emlékeik se kísértenek. A múlt romjai közül azonban újabb sötét erők kezdenek a felszínre törni, azt suttogják, hogy visszatér a gonosz. Amon Barros, Gnart Tigermoth, Olia Alagbato és Ive Lavender nem az ijedősebb gyerekek közül való, régóta járják már a birodalmat körülvevő sivatagot, és harcolnak az azt uraló lényekkel, vadállatokkal, most azonban ők is kénytelenek rájönni, hogy a jóslat igaz volt. Komoly veszély közeleg. A helyzet pedig úgy hozza, hogy ők lesznek, akik ezúttal Umbra városát és a világot megmentik.

Az Earthlock: Festival of Magic a japán fantasy RPG-k stílusát idézi. Fel kell fedeznünk a minket körülvevő világot, utaznunk kell és beszélgetnünk, miközben a vadonban minden sarkon vár ránk valami fordulat. Sose lehet tudni, hogy következő lépésünkkel egy boltokkal és emberekkel teli békés városba, vagy egy gonoszok uralta, vérszomjas állatok és emberevő növények lepte vidékre tévedünk, a történet során meg fogjuk ismerni Umbra vidám és szomorú oldalát is. A szereplők közti párbeszédet szövegbuborékokban követhetjük, a városok között pedig gyalog közlekedhetünk, egy felső nézetes, térképszerű felületen. Utunk során bármikor ránk találhatnak az ellenségek, ha összeakadunk valakivel, akkor pedig körökre osztott csaták kezdődnek.

A két csapat feláll egymással szemben. A Final Fantasy stílusát követve mindenki csak akkor támadhat, amikor rá esik a lehetőség, egyébként türelmesen kell várnia csapatára, ellenségeire. Támadhatunk fegyverrel vagy mágiával, lehet azonnal lecsapni, és pihenni egy kört, így gyűjtve energiát a következő támadásra, tudunk védekezni, illetve gyógyítani is, magunkat, vagy társainkat is. A harcrendszer a stílus ismerőinek és az újaknak is egyszerűen megtanulható, a parancsok könnyen átláthatóak, és van lehetőség taktikára is. Figyelni kell barátainkra, segíteni és megmenteni őket, ha kell, és természetesen az se mindegy, hogy milyen sorrendben kezdjük gyilkolni a gonoszokat, vannak kisebb szörnyek és komoly főellenségek is. Érdemes a nagyokat letudni hamarabb.

A történet főhőse Amon. A fiatal kalandorfiú puskájával keményen tudja sorozni az ellenséget, különleges képessége pedig a lopás. A csatákban nem csak támadást választhat, de bármelyik körben odamehet az ellenséghez is, kizsebelni őket hasznos felszereléseket, kiegészítőket szerezve. Barátja, Gnart egy igazi támogató karakter, a fehér varacskosnyúl erőt tud adni csapattársainak és csata közben gyógyít minket folyamatosan, hasznos barát és fura kis szerzet, csak támadásban nem túl jó. Főszereplőink sorát Olia folytatja, a vörös hajú harcos lány egy igazi amazon, hatalmas kardszerű lándzsájával keményen lecsap bárkire, míg a szőke vadászpilóta Ive egy nyílpuskával csatlakozik hozzánk. A lista pedig még nem ért véget. A jól kiképzett kadét mellett aztán ott van Taika, a kutyaszerű öleb, illetve Pat, a harci robot is, aki nem csak támadófegyvereivel, de hatalmas pajzsával is jó szolgálatot tesz a csatákban.

Karaktereink eltérő tulajdonságokkal és képességekkel rendelkeznek, a történet során felváltva ismerjük meg őket, illetve mindegyiket lehet fejleszteni is. A harcokban szerzett tapasztalatpontokat szintlépéskor válthatjuk képességekre, melyek embereink támadóerejét, védekezését, mágikus erejét, pontosságát és sebességét növelik, nyers erejük mellett pedig fontosak a kapcsolataik és a náluk lévő tárgyak, itemek is. Előbbi esetén párba állíthatunk két hőst, akik közösen harcolva növelik egymás különleges képességeit, utóbbiak pedig a nehéz helyzeteket segítenek megúszni. Vehetünk varázsitalt, mely feléleszti a csatában elesett hősöket, vagy visszatölti az energiájukat, ezek nélkül elindulni se érdemes a vadonba, de vannak még a felhozatalban különböző kiegészítők, töltények és robbanószerek is. Ezeket a tárgyakat nem csak vásárolni, de készíteni is lehet. A játék első negyedénél megnyílik előttünk egy különleges helyszín, Plumpet Island, ami amolyan menedékként szolgál nekünk. Tudunk kertészkedni, a különféle növények terméseiből pedig italokat, töltényeket és más kiegészítőket csinálhatunk, de ugyanitt van bolt, és itt nyílik meg az első teleportkapu is, ami a hosszú gyaloglásoktól ment meg minket.

A játék látványa és a kivitelezés erős közepes. Az összkép nem rossz, a Unity Engine hozza a szokásos minimumot, a különböző helyszínek, városok és szobák szépen ki lettek dolgozva, a városok közötti közlekedésre használt felső nézetes térkép viszont szörnyen elnagyolt és ronda lett. Kalandozáskor ráadásul nincsenek velünk társaink, csak egy kiválasztott főhőst lehet irányítani, amikor viszont csatára kerül a sor, hirtelen ott terem mindenki, valami megmagyarázhatatlan módon. De csalódás egy kicsit a párbajozás is. Bár a harcrendszer a régi Final Fantasy-játékok hangulatával kellemes emlékeket ébreszt fel bennünk, hőseinknek nincs túl széles repertoárjuk, alig néhány támadásból lehet választani, amiből egy-kettő hatékony csak, a többi dísznek se jó. Ez mondjuk változik, ahogy haladunk előre a történetben, de később se túl szofisztikált a felhozatal, az ellenségek ráadásul ugyanolyanok, és a csatahelyszínek is csak statikus, előre megrajzolt hátterekből állnak.

Nem rinyálok már sokat, de még van még egy-két dolog, amivel nem voltam kibékülve. Ilyen például támadás. A körökre osztott csatákban minden parancshoz egy-egy hotkey tartozik, amit szörnyen nehéz megszokni, az ember agya arra van ráállva, hogy a kurzorral kiválasztja a neki tetsző lehetőséget, az A-val jóváhagyja, a B-vel meg visszalép. Na itt az A, B, X, Y gombok azonnal indítanak egy-egy támadást, úgyhogy sokszor volt, hogy nem is azt csináltam, amire eredetileg gondoltam. Nem egy eget rengető negatívum ez, de azért említésre méltó. És akkor a puzzle részekről még nem is beszéltem. Egy-egy nagyobb helyszín végigjátszása után a továbbjutást jelentő ajtókat ugyanis némi agymunkára serkentő tologatós, színezgetős minijátékkal lehet csak kinyitni, ami szörnyen bárgyú lett, tök egyértelmű mind, és mégis szörnyen melós. Nem is értem, hogy gondolták, hogy ezeket felnőtt emberek élvezni fogják.

Ami viszont szuper, hogy a játék tele van szeretnivaló dolgokkal. A helyszíneket elképesztően jól kitalálták, teljesen más, és kivétel nélkül magával ragadó mindegyik, a karaktereket az ember könnyen a barátjának fogadja, illetve nagyon jó a kis menedékünk is. A szigeten béke és harmónia van, a teleport egy nagy öreg békának a szobra, a mentorunk meg egy békajelmezbe öltözött kisfiú, és kifejezetten élvezhető a kertészkedés, meg a crafting is. A játékban mindig van valami kis apróság, amibe bele lehet szeretni, és magával ragadó a zene is. A zongoraszólók a betétdalban valami eszméletlen jól sikerültek, és klassz a csaták alatt hallható pörgősebb, modernebb muzsika is, be tudja rántani az ember a játék, azt be kell vallani.

Az Earthlock: Festival of Magic minden negatívumával és pozitívumával együtt összességében egy szerethető, jó kis játék lett. Ha nincs ingyen a Games with Gold programban, akkor valószínűleg sose próbálom ki, így viszont azt mondom, nem bántam meg a belefektetett órákat. Nem volt életem legmaradandóbb élménye, de jót kalandoztam.

Az Eartlock: Festival of Magic egyelőre csak Xbox One-ra jelent meg, a PC-s, PlayStation 4-es és Wii U-s változat csak később jön.