FIFA 17 vs. Pro Evolution Soccer 2017

Borzasztó közhelynek tűnik, de tényleg egy szebb világot élnénk, ha egybegyúrnák a FIFA-t és a Pro Evolution Soccert, és megszülethetne az Ultimate Focijáték. Ahogy azt nemsokára látni fogjuk, a két játék tökéletesen kiegészíti egymást, az egyiknek ott megy jobban, ahol a másik rosszabb, és ott küszködik, amire a másiknál egy rossz szavunk sem lehet. A Pro Evolution Soccer a legutóbbi motorcsere óta a legjobb videojátékos fociélményt nyújtja, és epizódról-epizódra élvezetesebb vele játszani, míg az EA Sports kreatívjai mesterei az új fícsöröknek, idén például olyan grandiózus újdonsággal gurítottak, amiről évekkel ezelőtt álmodni sem mertünk volna.

Kösz, Kojima!

Egy focijátéknál (is) vízválasztó a motorcsere, erre bőven találni példát. A Pro Evolution Soccer-sorozat a poklot is megjárta az előző generációban, a Konami egészen az utolsó évekig szenvedett, amikor Hideo Kojima és az ő mindenre jó FOX Engine-je befutott, és feltámasztotta a játékot. A motor képességeit számtalan alkalommal méltattuk már, kifogástalan animáció és pazar fizika a várja a játékosokat évről-évre, mindez pedig kora legjobb focijátékává emeli a Pro Evolution Soccert.

A PES játékmenete már-már japánosan precíz, és éppen ezért nehéz abbahagyni. A játék valós időben, stabil 60 fps mellett, pontosan szimulálja minden egyes passz, lövés és labdapattanás következményét, és mivel a rendszer maximálisan megbízható, ha valami nem úgy sül el, ahogy szeretnéd, annak bizony jó oka van. Talán ez a legjobb az egészben: ilyenkor elkezdesz agyalni, hogy mit ronthattál el, majd ha megtalálod a megoldást, próbálod megvalósítani, a játék pedig készséggel áll a rendelkezésedre. A végletekig testreszabhatod a taktikádat, igenis számít, hogy melyik játékos mire képes és milyen fizikai tulajdonságokkal bír, valamint a technikád fejlesztése is meghozza a gyümölcsét. Az irányítás teljes mértékben a te kezedben van, véletleneknek itt nincs helye.

A játékegyensúly jobb, mint bármikor, a támadójáték során helyzettől függően több taktika is kiválóan használható, és a védekezéssel sem szívat a játék. Ha képtelen vagy finom cselekkel operálni, és inkább darálsz, lelked rajta, a favágóstílus viszont nem csak ronda, meg is ütheted vele a bokádat. A rosszul időzített becsúszást kőkeményen megtorolja a program - talán túlságosan is -, csak úgy röpködnek majd a sárgák.

A mesterséges intelligencia remek formában van, legyen szó bármelyik oldalról. A csapattársaid a legritkább esetben hagynak cserben, általában jól helyezkednek, és azzal sem tudod megzavarni őket, hogy az egyik játékossal felborítod a felállást. Habár a Konami melldöngetve harangozta be, hogy a mesterséges intelligencia által irányított ellenfél okosabb lesz, mint bármikor és képes kiismerni a taktikádat, ez inkább marketinges blablának tűnt nekem. Ennek ellenére tény, az ellenfél tisztességesen védekezik, és a kapusok is sokat fejlődtek - ők több animációból gazdálkodhatnak, és ki is használják azokat becsülettel.

Bizonytalan labdakergetés

Arra, hogy mennyire nem triviális és milyen sokáig tart egy ilyen pöpecül működő rendszer felépítése, arra éppen az idei FIFA a példa. Az EA Sports is a motorcsere mellett döntött, és az új konzolgeneráció debütálása óta használt Ignite-ot a Frostbite váltotta. A végeredmény azonban némileg csalódást keltő: az első év láthatóan arról szólt a fejlesztők számára, hogy átköltözzenek az új motorra, és legalább azt az élményt visszaadják a Frostbite alatt, amivel korábban találkoztak a játékosok. Ennek megfelelően túl sok fejlődésre nem érdemes számítani, sőt megkockáztatom, ha valaki messziről figyeli az eseményeket, észre sem veszi a váltást.

Ez valahol érthető persze, a következő években bőven adódik majd lehetőség a továbblépésre. A probléma inkább az, hogy a “legalább” is neccesen van meg, a technikai bakik mellett az egyensúllyal is csúnyán mellényúlt az EA. A FIFA mindig is más vonalat képviselt játékmenet terén, mint a PES, pörgősebb és lájtosabb, ha úgy tetszik, árkádosabb. Ez önmagában egyáltalán nem rossz dolog, sőt, valószínűleg nem véletlenül cuppantak rá tízmilliók, ezúttal viszont annyi minden mellément a játékban, hogy kifejezetten megnyugtató érzés volt visszatérni a PES-hez egy-egy kör FIFA után.

A további FIFA 17 screenshotokért katt a képre!

Az idei FIFA pontatlansága őrületbe kerget, egymást érik az olyan helyzetek, ahol konkrétan a játék miatt szívok. Az input lag miatt könnyű elveszíteni a labdát, hiába nyomod le megfelelő reakcióidő mellett a kritikus passzhoz vagy lövéshez szükséges gombot, lehet már késő lesz, mert az a pillanatnyi késés számított volna a laszti sikeres továbbadásához. A mesterséges intelligencia fájóan ostoba tud lenni, a csapattársak borzasztó nehézkesen alkalmazkodnak hozzád, érthetetlenül lassan húzódnak vissza és indulnak meg, és a passzok célzását segítő mechanikával is lehet valami gebasz, mert bosszantóan sok labda gurul egészen más irányba, mint szeretnéd.

Az idei FIFA-val játszva végig az az érzésem volt, hogy kissé lejt a pálya a mesterséges intelligencia irányába. A fenti problémák nála nyilvánvalóan nem állnak fent, ráadásul a szerelés kifejezetten nehéz lett, a becsúszással már-már felesleges küszködni, így marad a bizonytalan labdakergetés. Mondanom sem kell, mindez eléggé megnehezíti a védekezést, a gép olyan félelmetes kontrákat tud tolni, hogy csak úgy pislogok. Az EA Sports egyébként a cikk írása közben kiadott egy frissítést, amely éppen ezeket a problémákat célozza - remélhetőleg meg is oldja azokat.

Főszerepben: Vadász Sanyi

A FIFA 17 ugyanis olyan szintre fejlődött körítés és tartalom szintjén, hogy azt csak megsüvegelni lehet, és nagy kár, hogy épp a játékmeneten csúszik el az új rész. Az idei játék legjobban várt újítása a sztorimód behozása volt, és nem véletlenül, ma még igazi ritkaságnak számít, ha valaki történettel próbálkozik egy sportjátékban, évekkel ezelőtt pedig álmodni sem mertünk volna erről, mondván úgy sem sülhet ki abból semmi jó. A 2K Sports persze már bebizonyította az NBA-vel, hogy ez nem igaz, most pedig az EA is kipróbálta magát a műfajban.

A Journey névre keresztelt játékmódon bőven lehetne fogást találni, azonban kiindulási alapnak egyáltalán nem rossz, és nagyon szeretem benne, hogy segít megérteni a profi focisták helyzetét, betekintést nyújt a kulisszák mögé, és hamar egyértelművé teszi, hogy ezeknek a srácoknak nem csak arról kell dönteniük, hogy milyen sportkocsival menjenek edzésre. A főszereplőnk egy fiktív focista, Alex Hunter, akinek már a nagyapja és az apja is profi játékos volt, úgyhogy nem lesz egyszerű megfelelnie a közvéleménynek, a mi nyakunkba szakad a feladat, hogy a Premier League sztárjátékosává neveljük.

A sztori az összes futballközhelyet elsüti, de abszolút jól áll neki: adott a gyerekkori barát, akivel meglepő módon ugyanahhoz a csapathoz igazolunk, és akit úgy megszédít a hírnév, hogy szóba sem áll velünk. Később leigazolnak egy nálunk tapasztaltabb támadójátékost, majd kölcsönadnak egy másodosztálybeli csapatnak és hát apukával sem ápoljuk a legjobb kapcsolatot. Közben egy sor döntést kell meghoznunk, kezdve azzal, hogy melyik profi klub ajánlatát fogadjuk el: megyünk a Manchester Unitedhez, bezsebeljük a mesés fizetést és végig kispadozunk, vagy bevállaljuk a Swansea-t, és azonnal alapemberré válunk?

Ez utóbbi egyébként attól függ, mennyire tudjuk meggyőzni az edzőt, és nyilván a csapaton és a többi játékoson is múlik, hogy mennyire lesz egyszerű dolgod. Az edzéseken és a meccseken kell bizonyítanod. Az edzéseken a szokásos gyakorlattengerből kapunk kettőt, kapuralövésben, labdavezetésben, passzolásban és hasonló feladatokban kell helytállnunk a lehető legjobb értékelésért cserébe. Ugyanígy a meccseken is osztályozza az edző Alex teljesítményét (irányítsuk egyedül őt vagy akár a teljes csapatot), oda kell figyelni a passzokra, a lövésekre, ügyesen kell szerelni, és persze lehetőleg gólt kell szerezni vagy gólpasszt kell adni, hogy a mester a keblére öleljen bennünket.

Ha ez megvan, a kezdő tizenegyben kapunk helyet, ami több játéklehetőséget, tempósabb fejlődést és persze több pénzt, illetve rajongót jelent. Alex sikerét az ára és a Twitter-követőinek száma határozza meg, utóbbi hozza a szponzorszerződéseket. Interjúkat is adhatunk, ha nem a nagyfejű újoncot játsszuk, és okosakat mondunk, az imponál a szurkolónak és az edzőnek is. Mint látható, kifejezetten részletesre sikerült a játék ezen része, és a megvalósítás is ötletes. A történetet lehetne még csiszolni persze, és a szigorú korlátok ellenére is monoton lett kissé a végeredmény, de azt gondolom, az EA dizájnerei most kitettek magukért.

A FIFA 17 rendkívül tartalmas játék, az a fajta, amivel küszködés nélkül el lehet lenni a következő epizód megjelenéséig. A sztorimód mellett megkapjuk a szokásos karrier- és menedzsermódokat, és ne feledkezzünk meg az Ultimate Teamről, illetve azok multiplayer megfelelőiről sem. Ezek egyenként is baromi élvezetesek, és sajnos ez az a pont, ahol a Konami csak loholni tud az EA Sports után.

Ennyi volt?

Minden pozitívuma ellenére meglehetősen nagy volt a hiányérzetem az idei Pro Evolution Soccer kapcsán. Oké, a Konami az ígéreteinek megfelelően megtartotta a sorozatot, azonban úgy tűnik, sem pénz, sem pedig fejlesztői kapacitás nem jutott arra, hogy szintet lépjen vele. A játékmenet polírozása remekül sült el, tartalom tekintetében azonban totál fantáziátlan a sorozat immár évek óta. A játékmódok szolgai módon másolják a FIFA-t, maximum a kivitelezést tekintve különböznek picit, egyszerűen nyoma sincs annak, hogy a Konami valami egyedivel próbálkozna.

A további Pro Evolution Soccer 2017 screenshotokért katt a képre!

Ráadásul innen már csak látványosabbá válhat a különbség. Az Ultimate Teamet még le tudta másolni a cég (bár azt is eléggé fapadosan), azt viszont kétlem, hogy a sztorimódot megpróbálnák koppintani. A licenchiány is bizonyító erejű ezen a téren, itt sajnos nagyobb a baj, mint bármikor, fejből fel tudnám sorolni, hogy hány európai csapatra fizetett be a Konami. Oké, sokszor mindössze a csapatnevek, a logók és a mezek hiányoznak, a játékosok nem, ráadásul most már konzolon is viszonylag egyszerűen szerkeszthetők a kamucsapatok, de attól ez még probléma. Eközben az EA épp most kezdte el a Premier League edzőit licencelni.

A prezentáció maradékát tekintve is inkább a FIFA-nak áll a zászló. Habár a Frostbite-ban rengeteg potenciál van ezen a téren, nem nevezném egyértelműen szebb játéknak, viszont harsányabb, színesebb és szagosabb, és a játékosok is kissé emberibbnek festenek. A PES viaszbábukkal operál inkább és valamivel szürkébb, a pazar animációknak hála azonban látványosabb és életszerűbb jelenetekkel találkozni. A menürendszert és a kommentátorok munkáját illetően is hasonló a helyzet: ezen a téren egy centit nem lépett előre a Konami, pedig lenne min farigcsálni. 

Jövőre ugyanitt

A FIFA és a Pro Evolution Soccer tehát egészen más területen domborít, az idei epizódoknál pedig látványosabb a különbség, mint valaha. Ha neked a nettó foci számít, és az a fontos, hogy a lehető legváltozatosabb meccseket játsszad, a Pro Evolution Soccert válaszd, ha viszont fontos a tartalom és a körítés, akkor marad a FIFA. Az összképet tekintve a Pro Evolution Soccer 2017-et jobb játéknak tartom, ugyanakkor azt érzem, a Konami hozzáállása mellett nem sokáig tart ki az előnye. Jövőre folytatjuk!

FIFA 17 értékelés: 7 pont - Pro Evolution Soccer 2017 értékelés: 8 pont

A FIFA 17 és a Pro Evolution Soccer 2017 PC-re, PS3-ra, PS4-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra kapható - mi PS4-en játszottunk mindkét játékkal.