The Legend of Zelda: Link's Awakening teszt

Bár elég szubjektív téma, a Zelda-rajongók abban azért egyetértettek mindig is, hogy az 1993-ban Game Boyra megjelent Link's Awakening az egyik legjobb epizód a sorozatban. Akkoriban kisebb csodának számított egy ilyen volumenű kaland kézikonzolon, emellett sikerült egy olyan játékmenettel előállni, ami még így több mint 25 évvel a megjelenés után is megállja a helyét.

Nem csoda tehát, hogy a Nintendo úgy döntött, hogy újraalkotja Link Game Boy-kalandját, és modern grafikával, valamint játékmenetbeli finomításokkal Switchre is elhozza a címet. Ha jobban belegondolunk, igazából ez egy "win-win" szituáció a kiadónak és a játékosoknak is. A Nintendo úgy tudott előállni egy "új" Zelda-címmel idén, hogy nem a nulláról kellett építkezniük, a játékosok egy része pedig bizonyára sosem próbálta a Game Boy-változatot, míg a többiek szívesen nosztalgiáznak gyerekkoruk kedvencének modernizált kiadásával.

A történet szerint Link hajótörést szenved egy hatalmas viharban, és egy Koholint nevű szigeten tér magához. A hely távol esik Hyrule-tól, így csak említés szintjén találkozunk majd a sorozat megszokott karaktereivel. Ettől függetlenül azonban sok más nintendós ismerőssel összefuthatunk majd, többek között Yoshi és Kirby is feltűnik, de Mario egyes ellenfeleivel is meggyűlik majd a bajunk. A sztorit csodás kézzel rajzolt átvezetőkben mesélik el, de azért természetesen nem érdemes hatalmas drámára számítani. Van a játékban egy nagy és megkérdőjelezhető fordulat, ami mindig is megosztotta a játékosokat, de ettől függetlenül a cselekmény pont annyi hátteret ad a játékmenetnek, amennyire szükség van.

A Link's Awakening megtartotta a '93-as játék izometrikus nézetét, de a grafikus motort természetesen 3D-sre cserélték. A felújított változat egyszerre modern és látványos a maga módján, de közben teljes mértékben figyelembe vették az eredeti cím jellegzetességeit is. A modern effekteknek hála a karakterek és maga a világ is olyan, mintha műanyagból épülne fel, így picit az az érzésünk támad, mintha egy diorámát néznénk.

A színek erősek és harsányak, emlékeztetnek az eredeti játék '98-as, Game Boy Colorra megjelent változatára. Egyesek szerint picit túlzásba vitték a képernyő szélén a tilt-shift effektet, de megmondom őszintén, engem egyáltalán nem zavart. Grafikai szempontból  a lehető legjobb remake-et sikerült összehozni, látszik minden egyes kis objektumon, hogy a művészek az eredeti dizájnt szem előtt tartva alkották újra a világot.

A játékkal technikai szempontból egyetlen probléma akadt, mégpedig, hogy a teljesítmény elég ingadozó. Alapvetően a 60 fps-t célozták meg a fejlesztők, amit az esetek nagy részében sikerül is összehozni, vannak azonban pályarészek, ahol komoly lassulásokkal találkoztam. Nem mondanám, hogy tönkreteszi a játékélményt, de könnyen észreveszi a játékos, és bizony zavaró tud lenni. Remélhetőleg ezen még javítani fognak egy patch formájában.

Ahogy a bevezetőben is írtam, a '93-as változat a mai napig megállja a helyét játékmenet szempontjából, így ezen a téren a fejlesztőknek csak finomítani kellett a formulán, hogy a Call of Dutyn nevelkedett generációnak se feküdje meg a gyomrát Link régi-új kalandja. A művészeti oldalhoz hasonlóan itt is az volt a cél, hogy hűek maradjanak az eredeti ötletekhez, a feladatot pedig ezen a téren is sikerült teljesíteni.

A pálya felépítése az eredeti változathoz hasonlóan maradt négyzetrácsos, viszont a karakter irányítása sokkal szabadabb, ezáltal pedig kényelmesebb. Bár Link nem tud a twin-stick shooterekhez hasonlóan 360 fokosan forogni, az alap négy irány helyett immár átlósan is képes megindulni. Elsőre talán picit darabosnak tűnhet a karakter mozgása, de hamar bele lehet jönni, szerintem senkinek sem fog gondot okozni.

Hasonlóan finomítottak a különféle tárgyak használatán, melyek közül a leghasznosabbakat külön gombra tették. Az eredeti változatban a Game Boy kevés gombja miatt állandóan cserélgetni kellett őket, ezúttal többek között a pajzs már állandóan elérhető egy külön gombon. A játék világa az eredeti megjelenés idejében hatalmasnak számított, ma már azonban nem fogunk elképedni rajta még a Switchen sem. Ettől függetlenül azért jól jön majd a térkép, melyen szintén sikerült alakítani picit - könnyen kibogarászhatóak rajta a legelrejtettebb zugok is, valamint a jelölések is sokat segítenek a tájékozódásban.

A Link's Awakening egy hamisítatlan Zelda-játék, azaz adott egy nyitott világ, melynek részeit csak bizonyos tárgyak vagy képességek megszerzése után tudjuk bejárni. Ebben az epizódban nyolc hangszert kell összegyűjtenünk az egyre nehezedő puzzle-feladványokkal és bossokkal megpakolt dungeonökben, hogy megküzdhessünk a játék főellenségével.

A játéktér nagy része a történet elején még elérhetetlen, az új területekhez pedig csak egy-egy képesség kioldásával tudunk hozzáférni. Az ugrás vagy a nehezebb tereptárgyak megemelésének lehetősége mind-mind csak szépen lassan nyílik, így a játék a sztori végéig tartogat újdonságokat. A frissen megszerzett képességek birtokában azonban nem csak az új, hanem a régi területek is tartogatnak meglepetéseket, hiszen egyes mellékküldetések vagy rejtett helyek csak ezután válnak elérhetővé.

A labirintusszerűen felépített nyílt világ már alapból izgalmas kalandokat ígér, a játék legizgalmasabb részei azonban egyértelműen a dungeonök. Itt sokszor szobáról szobára haladva kell megoldani a képélességeinkhez fűződő feladványokat, valamint itt találkozhatunk a különféle bossokkal is. Sajnos a nagyobb ellenségekkel való harcokat picit könnyűnek éreztem: volt, hogy azzal bonyolítottam meg a saját helyzetemet, hogy azt hittem, valamilyen fifikás megoldással kell kiiktatni bosst, közben pedig csak simán és egyszerűen csapkodni kellett volna.

A játék legnagyobb erőssége, hogy kiváló ütemben adagolja az újdonságokat. Mindig épp akkor kapunk meg egy új tárgyat, amikor már elmúlik az előzőnél az újdonság varázsa, ennek köszönhetően pedig nehéz felállni a Link's Awakening mellől. Tartalom volt rendesen már alapjátékban is, a remake azonban még ezen felül is tartogat meglepetéseket. Először is a modern változat tartalmazza a fentebb említett Game Boy Colorhoz készült, úgynevezett color dungeont, emellett pedig a már teljesített dungeonöket az idővel versenyezve is teljesíthetjük.

A játékba ezen felül került még egy Dungon Maker is, mely sajnos nem csak, hogy nem versenyezhet a Mario Makerrel, de még csak nem is szórakoztató. A probléma az, hogy a már látott elemeket használhatjuk fel újra, azaz hiába változtatunk az elrendezésen, a legtöbb puzzle alapja ugyanaz marad. Ez így picit csalódás, és elég felesleges funkciónak találtam így, enélkül is meglettünk volna.

Azt is a negatívumok közé sorolnám, hogy kissé visszafogottnak találtam a játékon belüli beállítási lehetőségeket. Az irányításon semmit sem lehet átvariálni, de a párbeszédek megjelenési gyorsaságán is szívesen állítottam volna. A modern játékok nagy részében tonnányi kényelmi funkcióval találkozhatunk, itt azonban ezeknek nyoma sem volt, picit puritánnak éreztem.

A Link's Awakening megmutatja, hogy továbbra sincs szükség csillogó-villogó grafikára, filmeket megszégyenítő történetre vagy battle royale-módra ahhoz, hogy jól szórakozzunk egy játékkal. Sokan, akik mellőzik a Nintendo konzoljait nem értik, hogy miként lehetnek sikeresek ezek a ránézésre "gagyi" vagy "gyerekes" játékok, holott egyszerű a megoldás: kifejezetten a játékmenetre koncentrálva, a szórakozást szem előtt tartva készülnek ezek a címek. Sokat változott a játékipar az elmúlt 26 évben, de úgy tűnik, ezeket a szempontokat előtérbe helyezve még mindig lehet jó játékokat alkotni.

A The Legend of Zelda: Link's Awakening kizárólag Nintendo Switchre jelent meg.

Kapcsolódó cikk

• Nintendo Post E3 Tour beszámoló