Submerged: Hidden Depths teszt

Nemrég volt lehetőségem tesztelni a FAR: Changing Tides című játékot, minek során kiemeltem, hogy egy, az elődjéhez hasonlító játékról van szó, egy elárasztott vidéken. Jelen tesztem alanya pedig a Submerged: Hidden Depths, ami egy, az elődjéhez hasonlító játék, egy elárasztott világon. Ez a véletlen időzítés főleg annak köszönhető, hogy az Uppercut Games játékát 2020-as megjelenésekor csak a Google Stadia játékosai élvezhették, de szerencsére egy szűk másfél évvel később a játék elérhetővé vált a szélesebb közönség számára is. Ezt az élményt kár is lett volna visszatartani. (Attól még remélem, hogy a következő tesztem alanya egy sivatagban fog játszódni...)

A Submerged: Hidden Depths a csapat 2015-ös játékának, a Submerged-nek szinte közvetlen folytatása, de nem kell aggódni, egyáltalán nem szükséges ismerni az első részt. Elég annyit tudni, amennyit itt is elárulnak: a főszereplő testvárpárból, Miku és Taku közül a nővér összeköttetésbe került a mindent elborító óceán fenekéről származó növényzettel, így képes kapcsolatot teremteni vele. A sorozat egy posztapokaliptikus világban játszódik, ahol az emberek törzsi szintre estek vissza, és a szárazföld egyet jelent civilizációnk romjaival, a felhőkarcolók, tornyok, óriási emlékművek tetejével. Ebben a környezetben nem is feltétlenül egy komplex történetet szerettek volna velünk megosztani az alkotók, hanem egy békés, megnyugtató élményt átadni, egy egyszerre felemelő és szívszorító hangulatot teremteni. Ennek első lépéseként pedig vizuális téren alkottak valami nagyszerűt.

Az Unreal Engine 4-gyel meghajtott játék dizájnja ismerős lesz azoknak, akik gyakran vesznek elő 3D-s indie programokat, a stilizált viaszfigurákra emlékeztető karakterek és modellek egyre gyakrabban köszönnek vissza. Én személy szerint ezt nem bánom - a mai napig el tud varázsolni -, annak ellenére sem, hogy az ilyenkor jellemző beakadó mozgás, picit körülményes helyezkedés most is jelen van. Hiszen kárpótolva leszünk a gyönyörű környezetdizájnnal, fény-árnyék hatásokkal, a meseszép, változatos zenével, és a visszafogott, de megható történettel. Korunk beton és acélszerkezeteit belepte az üde növényzet, a törzsek elhagyott otthonai között tengernyi színes virág vesz minket körbe, a dinamikusan változó napszakok, időjárás és mágikus elemek fényei ragyogó hangulatot teremtenek. A játék atmoszférája elképesztő erővel járja át az embert. Ritka egy élmény volt pont naplementekor behajózni a templom rózsaablakai közé, vagy a düledező, rozsdás felhőkarcolók között manőverezni csónakunkkal egy nyári vihar napfényes szürkeségében.

Fő feladatunk a rejtélyes Fekete Növény megtisztítása lesz. Ehhez kilenc romot fogunk felfedezni, közben temérdek gyűjtögetni valóért kell nyitva tartani a szemünket és fülünket. A játékmenet alapvetően egy „collect-a-thon”, de szerencsére sokkal értelmesebb célokat kapunk annál, mint hogy gyűjtsünk össze száz kavicsot, mert csak. A kilenc nagy épület megmászása során mágikus állatokat, a város történelmét bemutató naplójegyzeteket, az otthonunkat díszítő virágokat és új csónakot, ruhát, valamint hajviseletet feloldó tengeri kagylókat szedhetünk össze. Naplórészleteket a kisebb romokban is találhatunk, illetve a vízből is emelhetünk ki „relikviákat” vagy a csónakunk motorját erősítő alkatrészeket. A gördülékeny, könnyed játékmenet megtartásáért ezek mind egyedi dallamot és fényjátékot bocsátanak ki, de ez nem jelenti azt sem, hogy gyerekjáték lenne mindent összeszedni.

Már csak azért sem, mert a megtisztítandó épületek fokozatosan vállnak egyre nagyobbá, összetettebbé. A kezdeti szinte lineáris utakat hamar váltja az elsőre beláthatatlannak tűnő folyosók, platformok, létrák és szerkezetek kuszasága. Ezeket a helyszíneket szabad sorrendben járhatjuk be, de megsúgom, érdemes órajárás szerint haladni, és délen, nagyjából a „6” tájékán kezdeni. Eltévedni attól még egyiken se fogunk, a rövid kitérők kizárólag a gyűjteni valókat rejtik. Az épületek meg az eltérő „témáknak” hála végig izgalmasak maradnak. Van, hogy még a vízen, szűk járatok között kell manővereznünk - itt a bosszankodást elkerülendő, iránymutatást is kapunk -, esetleg a csónakkal hidakat mozgatunk, gátakat nyitunk. Van ahol kötélpályákon kell oda-vissza siklanunk, néhol kapcsolókkal új utakat nyitnunk magunknak, egy ponton pedig vertikális irányban kell tudnunk tájékozódni.

Mikus és Taku mozgása - mert bizonyos helyeken a fivért is irányíthatjuk - engem egy az egyben a Prince of Persia-széria Hercegére emlékeztetett. Hasadékokba, párkányokra kapaszkodnak, kiszögellések mentén kúsznak, rudakon és köteleken lendülnek át, kúszónövényeket másznak meg. Még a hirtelen váltózó, egész pályaszeleteket megmutató, rejtett szakaszokkal ingerlő kameramozgást is megkapjuk. Már csak a falon futás hiányzik! Ez viszont hiába nyújt kényelmes és látványos játékmenetet, sajnos emiatt válik monotonná a felfedezés. Jómagam minden második építmény megmászása után kicsit ráuntam az egészre, nem ártott volna ha maga a mozgás is több interakciót igényel a részünkről. Mert hiába kötötte le a figyelmemet és állított meg néha az ötletes pályadizájn, miután ráéreztem egy szakaszra, nem volt más feladatom, mint az analóg stick egyhangú tologatása.

Hosszútávon viszont bőven akad motivációnk. A „tisztitások” után mindig kapunk egy rövid videót, amiben megismerjük a testvérpár múltját, láthatjuk ahogy együtt nevetnek, és hogy vigyáznak, aggódnak egymásért. Mindezt szavak nélkül éljük át, egyedül a naplókban van leírás, illetve Miku gondolataihoz kapunk feliratot - ők hallhatóan az angol egy megváltozott alakját beszélik. A játék egy látványos csavarja pedig a történet teljes megismerésére képes sarkalni bárkit. Így akár egy szűk öt óra alatt, csak a fő feladatra koncentrálva, akár az utolsó virágszálat is összegyűjtve fejezzük be a Submerge: Hidden Depthset. A kaland végeztével egy végtelenül szerethető, megható, és egyúttal pihentető élménnyel leszünk gazdagabbak.

A Submerged: Hidden Depths már elérhető PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re. Mi PlayStation 5-ön teszteltük.