A Card Shark az angliai székhelyű Nerial legújabb játéka. Nevük főleg a maga idejében kisebb sikernek örvendő Reignsről lehet ismerős, ami egy narratív, a döntéseinkre épülő független játék volt. Legújabb alkotásukkal ismét egy erős narratívával rendelkező élményt tettek le az asztalra, ám ezúttal kibővítették az alapvető játékmechanikát. Ez azt jelenti, hogy a józan ítélőképességünk helyett ezúttal a kártyamanipuláló képességünkre lesz szükségünk, hogy végigcsalva a 18. század fiktív Franciaországának játékasztalait egyre feljebb jussunk a társadalmi ranglétrán.
A játékmenet előtt mindenképpen ki szeretném emelni a program látványvilágát és zenei felhozatalát. A monoprinting technikával készült dizájn valami elképesztően mesés. Igazán kár, hogy pusztán az állóképeken nem jön át az életre kelt festmények varázsa. Amellett, hogy a tájak, utcák, városok, valamint a fogadók, szalonok és báltermek mind egyedi színkavalkáddal rendelkeznek, a benne mozgó szereplők élettel töltik ezeket meg. Az animációk lendületesek, és éppen csak annyira rajzfilmszerűek, hogy a statikus hátteret megtörjék, egyszer sem válnak gyerekessé.
Az atmoszféráért felelős dallamok pedig eléggé változatosak. Hogy mit hallunk, az függ attól, hogy kinek az asztalánál ülünk: egyszerű közember, nemes vagy ismert bűnöző egy kocsmában. Persze az adott szituáció is okozhat egy száznyolcvan fokos fordulatot zenei téren, így tényleg egy pillanatra sem hagyva, hogy kiessünk a hangulatból. Amik még ennél is jobban sikerültek, azok az apró neszek és zörejek. A pénzérmék csilingelése vagy durva koppanása az asztalon, a kártyák keverésének és osztásának susogó hangjai, de még a háttérzajok is kellemesek, egyszerre pihentetőek és vérpezsdítőek tudnak lenni.
A játékos egy névtelen - és néma - felszolgálót alakít a történet elején, akit hamar a szárnyai alá vesz Comte de Saint-Germain (a kiejtést ne kérdezzétek, a játék csak írott szövegben kommunikál), a profi csaló, hogy aztán együtt kopasszák meg a jóhiszemű asztaltársakat. Az első sikeres éjszaka után megismerkedünk egy csapat vándorral, akikhez Comte is tartozik. Innen pedig egy rejtés összeesküvés-elmélet nyomába eredünk, továbbra is Comte oldalán.
Maga a játék története főleg beszélgetésekből áll. Mesterünket fogjuk követni, aki egy olyan titok nyomában jár, ami alapvetően boríthatja fel Franciaország békéjét. Nekünk semmi beleszólásunk sem lesz a cselekménybe, csupán néha „vághatunk arcokat”, hogy reagáljunk a körülöttünk történő eseményekre, de ezek is legfeljebb egy-két mondatos változtatást eredményeznek a szövegkönyvben, vagyis ezek egyedül a monotonitás megtörésére jók.
A játék fő aspektusa azonban nem is a történet, hanem a csalások precíz kivitelezése. Lényegében huszonnyolc estét, azaz kihívást kell teljesítenünk, hogy elérjük a célunkat. Mindegyik éjszaka egy egyedi csalást jelent, szigorúan csak kártyás szerencsejátékokkal. Az alkotók közül kiemelték Nicolai Troshinskyt, aki valódi trükkök és kártyamanipulálásokat felhasználva teremtette meg a játékmechanikát. Repertoárunk lesznek a bűvészek világából ismert „sleight of hand” technikák, a trükkös keverések, az extra paklik mozgatása és az egyedi lapok „megbuherálása” is.
A program szól, hogy a legjobb élményért érdemes kontrollerért nyúlni, és ez tejes mértékben így is van. Mi a csalásokat időzített minijátékokként vezényeljük le. Ezen a téren semmi újdonságra sem kell számítani: a megfelelő gombot kell időben lenyomnunk, egy csúszkát kell a jó pillanatban megállítanunk, esetleg egy pont fölött kell megtartanunk a „lebegő” kezünket, mindezt pedig időre kell elvégeznünk. Eléggé standard dolgok. A kihívás abban van, hogy az alkotók valóban meginvitáltak minket ezekre a csalásokra. Minden alkalmat egy alapos próba előz meg, amit végtelenszer újrajátszhatunk. Majd az éles bevetésen valóban figyelnünk kell a részletekre, memorizálnunk kell a lapokat, társunknak a megfelelő jeleket kell leadnunk, a kijelölt ütemben kell cselekednünk, stb.
Ha az élménynek sikerül beszippantania a játékost, akkor egy valódi adrenalinlöket lehet minden egyes kihívás. A könnyű irányításnak köszönhetően tényleg olyan érzése van az embernek, hogy folyamatosan egy egyre tapasztaltabb „con-artist” válik belőle. A mechanikák folyamatosan bonyolódnak, egymásra épülnek, a végén pedig már olyan összefüggő trükköket tudunk levezényelni, hogy az Ocean’s-filmek bármelyik rajongója megnyalná a tíz ujját utána.
Az egyetlen hibája a játéknak ezen a téren, hogy a már megtanult trükkelemeket úgy kezeli, mintha tökéletesen az agyunkba véstük volna, így az új lépések bevezetésénél azokat már nem ismétli át lépésről lépésre, hanem elvárja, hogy egyben letudjuk. Ez csak azért baj, mert a Card Sharkot nem igazán maratoni végigjátszásra tervezték. Általában két-három csalás után elfárad az ember, hiszen annyira kell összpontosítani, így könnyen elfeledkezhet az apró részletekről. Jobb lett volna, ha legalább lehetőséget biztosítottak volna arra, hogy lépésről lépésre újra belehessen gyakorolni mindent. Persze nem leszünk teljesen a mély vízbe hajítva, hiszen egyfelől a kézreálló irányítás segít, plusz mindig megnyithatjuk a szöveges leírást az adott kártyatrükkhöz.
Ráadásul az élményt nem csak a rejtett tehetségek élvezhetik: a program elképesztően részletesen személyre szabható nehézséggel rendelkezik. Adva van alapból három szint, ami a lebukásig való időnket bővíti vagy szűkíti. Ezenkívül kérhetünk egy tipprendszert, sőt, ha nem bíznánk magunkban, hogy meg tudjuk jegyezni a szükséges lapokat, akár egy külön kijelzőt is, ami konkrétan megmutatja, mikor melyik lapot kell választanunk. Így végül is nincs akadálya annak, hogy bárkiből mestermanipulátor váljék. Ha érdekel ez a világ, és mindig is szerettél volna a trükkmester székében ülni, nem csak a néző szempontjából élvezni a csalásokat, akkor bátran tegyél vele egy próbát. Csak vigyázz, nehogy kedvet kapj élőben is kipróbálni!
A Card Shark PC-re és Nintendo Switchre jelent meg. Mi PC-n teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.