New Tales from the Borderlands teszt

A Borderlands zakkant univerzumában nem csak a Vault Huntereké a világ, néha pár szerencsétlen lúzer is elég ahhoz, hogy megváltoztassák a világ sorsát. Ez igaz volt a Telltale Games 2014-es játékában, és nincs másképp a Gearbox folytatásában sem, az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy a szóban forgó balfék főhősök mennyire válnak szerethetővé az elborult poénokkal teleszőtt kalandjaik során. Bármennyire is váratlan volt ez anno, Rhys és Fiona sztorija a Telltale-katalógus egyik legkiválóbb epizodikus kalandjátékává vált, ezt a szintet viszont sajnos közel sem ütötte meg a New Tales from the Borderlands. 

Az márpedig önmagában is egy kisebb csoda, hogy a New Tales from the Borderlands egyáltalán elkészülhetett. A Telltale Games 2018-as bezárásával sokáig úgy tűnt, hogy búcsút inthetünk egy esetleges második résznek, annak ellenére, hogy a Wolf Among Ushoz haszonlóan ez a franchise is folytatásért kiáltott. Bigby Wolf története végül az epizodikus kalandjátékokra specializált stúdió feltámadásával kapott második esélyt, a Borderlands meséi azonban teljes egészben visszaszálltak a Gearbox Software-hez. Az pedig sajnos érződik, hogy Randy Pitchford csapatának az eszement akciójelenetek fekszenek igazán, a kerek történetek megírását pedig érdemes valaki másra hagyni. 

Ez azonban egyáltalán nem szembetűnő, amikor elsőként belevágunk a New Tales from the Borderlands sztorijába, a játék ugyanis kifejezetten erősen indít. A helyszínünk Promethea, az Atlas Corporation anyabolygója, ahol a három nagyon is különböző, de hasonlóan szerencsétlen főhős éli a mindennapjait. A bagázs legösszeszedettebb tagja Dr. Anuradha Dhar, aki a fegyverekkel üzérkedő óriásvállalat űrállomásán tevékenykedik. Mivel a végletekig pacifista tudós egyetlen célja, hogy valamivel békésebbé varázsolja a vérben tocsogó világot, senki nem lepődhet meg azon, hogy a nagy fegyvergyártónál meg vannak számlálva a napjai. 

Anu fogadott testvére, Octavio mindeközben a bolygó felszíni mocskában, haszontalan utcagyerekként keresi a maga szerencséjét egy meglehetősen kellemes modorú és jól öltözött bérgyilkosrobot, L0U13 társaságában. A balfék triónk utolsó tagja Fran Miscowicz, aki a frissen szétbombázott üzletében árulja a csokis-koviubis fagyasztott joghurtot, miközben napi szinten meggyűlik a baja az idióta vendégekkel és a saját dühkezelési problémáival is. Érezhetitek, hogy a három irányítható főszereplőnk világnézete és a személyisége meredeken eltér egymástól, de ahogy azt a narratívára fókuszáló interaktív filmekben már megszokhattuk, a sors váratlan fordulatai hamar közös útra és egy közös cél felé terelik őket. 

Bekövetkezik ugyanis az, ami a Borderlands univerzumában annyira megszokott, mint a szeméttelepeken dühöngő pszichopaták vagy a pottyantós vécében felejtett gépfegyverek: Promethea világát (újra) eléri a nagyvállalati háború. A Tediore Corporation hatalmas inváziót indít a rivális fegyvergyártó ellen, az ambíciótól és bosszúvágytól fűtött főszereplőink pedig hamar a kereszttűz kellős közepén találják magukat. 

Az öt, egyenként körülbelül másfél órás epizódra bontott sztori tehát nagy lendülettel indít, de amennyire erős az első egy-két epizód, annyira megfárad a történet a végső hajrában. Komolyabb spoilereket nem szeretnék ellőni, így csak annyit árulok el, hogy a cselekmény utolsó egyharmada feltűnően vontatottá és érdektelenné válik, a lezárás pedig amellett, hogy szörnyen kiszámítható, egy akkora ostoba maszlag, hogy az még a kreténségéről ismert Borderlands világának is túl sok. 

Ettől függetlenül azonban a poénok és a karakterek elvihették volna a hátukon a döcögős történetet, de ezen a téren is hagy némi kívánnivalót maga után a New Tales from the Borderlands. A Telltale 2014-es eredetijében sziporkáztak a főhősök és a mellékkarakterek is, itt azonban sikerült három olyan főszereplőt kiválogatni, akiktől egytől egyig képes lettem volna a falra mászni. Anu naiv jóhiszeműsége és neurotikus szorongása lehetett volna akár szerethető is, de szimplán olyan idegesítő lett, mint Octavio harsány ostobasága. A trió közül talán az elfojtott dühét és a határtalan libidóját is sikertelenül rejtegető Fran tűnik ki, de őt sem lehetne túlzottan sokrétű karakternek nevezni. 

Ahogy az gyakran a Borderlands fő epizódjaiban is megesik, ismét a támogató, gyakran csak az egy-egy poén kedvéért bedobott mellékszereplők viszik a prímet. A korábban már emlegetett orvgyilkos robot, L0U13 ugyan nem egy Claptrap vagy Loader Bot, de a neki írt szövegek sokkal szellemesebbek voltak, mint bármelyik protagonista sorai, de még azok a támogató karakterek is érdekesebbnek tűntek a főszereplő gárdánál, akiket a fejlesztők az első fejezetben egyszerre a nyakunkba borítottak, majd gyakorlatilag a stáblistáig teljesen megfeledkeztek róluk. 

Azért kár ezért, mert alapvetően a színészi gárda remek teljesítményt nyújtott, ráadásul a játék facial mo-cap felvételei is meglepően kifejezők lettek. Az elmúlt pár évben rengeteget fejlődött az iparág az élethű arcmimika terén, ez pedig még egy ilyen cel-shaded grafikás játéknál is jól látszik. Habár a Borderlands jellegzetes látványstílusával manapság nehéz igazán újat mutatni, el kell ismerni, hogy a New Tales from the Borderlands helyenként egész remekül fest - még akkor is, ha máskor teljesen üresnek hat. 

Mára megszokhattuk, hogy a Telltale, a Dontnod, a Supermassive és a Quantic Dream játékaiban is gyakran csak illúzió a döntés, ezt pedig nem hazudtolta meg a Gearbox sem. Egy-egy kritikus pillanatban ugyan rajtunk áll, hogy hogyan alakul a főhőseink sorsa, de a dialógusok legtöbb útelágazása olyan kitérőkhöz vezet, amelyek hamar visszavezetnek a történet előre kikövezett fő vonalához. A néha egészen jól megírt, de gyakran leginkább csak fárasztó szövegelést itt is egyszerű quick-time-eventek bontják fel, de velük együtt is igen kevés az interakció a játékban. 

Egy maroknyi sétafikálós szekciót ugyan kapunk, melyek során felfedezhetünk egy-egy szobát, a Life is Strange-játékok számtalan érdekes interaktív elemére azonban nem érdemes számítanunk. Cserébe lootolhatunk pár dollárt a jellegzetes zöld fényekkel kivilágított ládikókból, az így megszerzett suskát pedig alternatív karakterskinekre cserélhetjük, bár ennek a vonzerejét nem feltétlenül látom egy ilyen típusú játékban. A felfedezéshez hasonlóan a hackelős minijátékok is nagyon puritánra és botegyszerűre sikeredtek - világos, hogy az efféle kalandjátékoknak sosem az interaktivitás az erősségük, ha azonban egy fejlesztő hozzáállása ennyire minimalista, akkor ahhoz illik egy kerek, érdekes történetet írni. 

Ehelyett egy olyan Vaultlanders című minijátékot dobott be a Gearbox, ami papíron remekül hangzik, a megvalósítása azonban több mint kiábrándító. Egy Mortal Kombat/Street Fighter jellegű verekedős minijátékot képzeljetek el, ahol a korábbi Borderlands-epizódok hőseit ereszthetjük egymásnak. Alapvetően remek ötletnek tartom, hogy a sztori során apró figurákat (a Vaultlanders harcosait) gyűjtögethetjük, ráadásul az ehhez kapcsolódó gagek is tökéletesen landolnak, de mivel maga a minijáték teljesen bugyuta és felszínes, ez az ötlet is mehet a kukába. 

Ahelyett, hogy egy egyszerűbb verekedős játékot kaptunk volna, a Gearbox jóformán egyetlen gomb spamelésével letudta a főmenüben saját menüpontot is érdemlő Vaultlanderst. Egyszerűen nem értem, hogy az ígéretes, jópofa ötletek hogyan futhattak ekkora vakvágányra. Amikor ez az egy mondat nem csak a minijátékokra, de a karakterekre, a történetre és a játék interaktivitására is igaz, akkor tudhatjátok, hogy a New Tales from the Borderlands jó eséllyel nem lesz senkinél az év játéka. 

A Gearbox jobban teszi, ha marad a jól bejáratott kaptafájánál. Amennyire váratlan volt anno, hogy a Telltale egy kiváló kalandjátékot kerekít a Borderlands beteg világából, éppen annyira váratlan, hogy a folytatás ennyire érdektelen tud lenni. A New Tales from the Borderlands megpróbál leckét adni a bizalomról, empátiáról, az érzelmeink elfogadásáról és a kapitalizmus bűneiről, aztán úgy pofára esik, hogy a játékosnak lesz szekunder szégyenérzete miatta. Azt talán túlzás lenne állítani, hogy Anu, Octavio és Fran kalandja botrányos vagy akár csak egyenesen rossz lenne. Inkább arról van szó, hogy az egész játék annyira középszerű, hogy pár hét múlva valószínűleg már senki nem fog rá emlékezni.

A New Tales from the Borderlands PC-n, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, PlayStation 4-en, PlayStation 5-ön és Nintendo Switchen jelent meg. Mi PlayStation 5-ön teszteltük a játékot.