Sonic Frontiers teszt

Mario után talán Sonic az egyik legismertebb arc a játékvilágból, így kifejezetten meglepő, mennyire gyenge és közepes játékokkal állt elő a Sega az utóbbi években. Bár akadtak szórakoztató és ígéretes próbálkozások az elmúlt évtizedben is, inkább a 2D-s, retrósabb címek találtak utat a rajongók szívéhez. Sonic háromdimenziós kalandjaival már jó ideje szenved a Sega, pedig a filmek sikere okán elképesztően jót tenne a brandnek, ha egy épkézláb játékkal is megtámogatná a kiadó. Így jutunk el hát a Sonic Frontiershez, melyben a fejlesztők nem titkolt szándéka volt, hogy új alapokra helyezzék a karakter 3D-s kalandjait.

Az a nagyon ritka helyzet állt elő, hogy az előzetes játékmenet-videókból sem igazán sikerült kihámozni milyen játék is lesz az új Sonic. A Breath of the Wild-szerű hangulat, a hatalmas pályák és véletlenszerűen szétszórt platformdarabkák fura egyveleget alkottak, ami alapján nehéz volt belőni, mire is lehet majd számítani a kész produktumban. A fejlesztők sok új ötlettel álltak elő, melyek nagy része szerencsére működik is, de az is egyértelműen látszik, hogy a Sonic-játékok típushibáit ezúttal sem sikerült levetkőzni

A Frontierst úgy lehet a legegyszerűbben körülírni, ha azt mondom, olyan, mintha összeházasították volna Super Mario Odyssey koncepcióját valamelyik ubisoftos open world játékkal. Itt is egy több helyszínen átívelő kalandot kapunk majd, a bejárható szigetek azonban sokkal nagyobbak, mint a más platformerekből ismerős hubok. Szerencsére nem estek túlzásba a fejlesztők, és nem kell perceket áldoznunk arra az életünkből, hogy egyik pontból a másikba eljussunk, de ahhoz pont elég nagy a térkép, hogy kényelmesen futkározzunk Sonickal. A térképet a francia kiadó címeihez hasonlóan különféle aktiválási pontokkal fedhetjük fel, ahol általában valamilyen minikihívást kell teljesítenünk. Ezek lehetnek olyan egyszerű feladatok, minthogy megadott sorrendben haladjunk végig bizonyos pontokon, vagy másszunk meg időre egy közeli tornyot. Nagyon tetszett, hogy a kisebb mellékes feladatokat pár pillanat alatt letudhatjuk, így hiába akad köztük egy-két önismétlő darab, sohasem fogjuk úgy érezni, hogy időhúzásként kerültek fel a térképre.

A fejlesztők nagyon hamar szabad kezet adnak a játékosnak az első sziget felfedezéséhez, de érdemes inkább egy ideig a fő küldetésszálnál maradni, ugyanis az szépen végigvezet a játék alapvető funkcióin. Erre pedig szükség is lesz, mivel a Sonic-játékok hagyományainak megfelelően az irányítást ezúttal is szokni kell. Bár a készítők erősen próbálkoztak azzal, hogy intuitívvá tegyék a kék sündisznó mozgását, valahogy még most sem az igazi. A ravasszal való sprintelés például nagyon kényelmes, de a karakter irányítása pontatlan. A falon futásnál szinte minden második alkalommal leestem, pedig hasonlóan működik, mint más játékokban. Hiába választhatunk a játék elején két mód közül is, és hiába kapunk a menüben egy tucat állítható csúszkát, még így sem könnyű eltalálni a tökéletes beállítást. Folyamatosan úgy érzi a játékos, hogy bármikor kicsúszhat az irányítás a kezei közül, és ez bizony nem egyszer meg is fog történni.

Hogy ez végül miért nem válik frusztrálóvá, arról a kellemesre belőtt nehézség gondoskodik. Normál fokozaton könnyen sikerélményekben lehet részünk még a bénázásaink ellenére is, ráadásul a játék szinte minden kis gyűjthető cuccért vagy teljesített kihívásért apró jutalmakat osztogat. Ilyen módon tudjuk például feljebb tornázni Sonic olyan tulajdonságait, mint az életerő, a gyorsaság vagy a stamina, a leölt ellenfelek után pedig képességpontokkal tudunk új harci mozdulatokat kioldani.

Ahhoz, hogy a történetet továbblendítsük, úgynevezett Vault Keyekre lesz szükségünk, melyeket legegyszerűbben a Cyberspace-pályákon tudunk megszerezni. Ezek a helyszínek a jól ismert Sonic-formulát követik, azaz egy kötött pályán kell minél gyorsabban, minél több gyűrűt összeszedve végigszaladnunk. Vannak közte háromdimenziós és oldalnézetes darabok is, de általában elmondható róluk, hogy pár perc alatt teljesíteni lehet őket. Szerencsére a nehézséget itt is sikerült egészen barátságosra belőni, így két-három próbálkozás alatt ki lehet belőlük szedni az összes kulcsot.

Hogy végül tényleg ne unatkozzunk a szigeteken rohangálva, több felvonásos bossharcokat is teljesíthetünk. Ezeket az ultraerős ellenfeleket nem lesz nehéz kiszúrni, hiszen több emelet magasan tornyosulva várnak minket a pálya egyik szegletében. Ezek a robotok a Sonic Frontiers legnagyobb kihívást jelentő összecsapásai, és épp ezért talán a legfrusztrálóbb részei is a játéknak. Hiába ötletes, ahogy a Shadow of the Colossushoz hasonlóan a fejükre mászva kell kiiktatni az ellenségeket, sajnos ezekben a pillanatokban ütközik ki a legjobban, mennyire pontatlan és nehézkes az irányítás. A jól működő egygombos harcrendszer és a rendkívül barátságos, reflexet nem igénylő parry ellenére is akadnak majd idegeskedésre okot adó pillanatok. Amikor a hirtelen kameraváltásnak vagy pontatlan mozgásnak köszönhetően vétünk egy fontos ugrást hatodszorra is, nem biztos, hogy nem fogunk a kilépés gombjához nyúlni.

Ennek ellenére a játék open world koncepciója kiválóan működik. A kellemes kihívásnak, az innen-onnan elcsent ötleteknek és a felfedezést ösztönző játékmenetnek köszönhetően kifejezetten szórakoztató egyveleget alkot a kék sündisznó nyitott pályás kalandja. Könnyű elveszni ezeken a kellemes méretűre belőtt szigeteken, hiszen ha ráununk valamire, számos feladat és kihívás vár a játékosra. Nem bírsz el az egyik boss-szal? Gyűjts pár képességpontot, majd később visszatérsz hozzá erősebben! Egy kis ugra-bugrára vágysz? Mászd meg a közeli tornyot, vagy indítsd el az egyik Cyberspace-pályát! Nyugalmat keresel? Próbáld ki a horgászos minijátékot, vagy aktiváld a térképkihívásokat! Mindenre van válasza a játéknak, és minden egyes tevékenységért jutalom is jár, így nem lehet rosszul dönteni. Egyetlen hibája, hogy hosszabb távon önismétlővé válhat a koncepció, kisebb adagokban adagolva azonban biztos vagyok benne, hogy jó pár platformerrajongót magával ragadhat.

A bevezetőben említett Breath of the Wild-szerű hangulat a teljes játékot játszva érezhető, ehhez pedig a zene és a letisztult grafikai megoldások is asszisztálnak. A játéknak van egyfajta melankolikus miliője, melyre a történet is rátesz egy lapáttal. Összetett cselekményt természetesen nem érdemes várni egy Sonic-játéktól, de azért meglepő volt látni, hogy akadtak szomorú vagy éppen sötét pillanatok is. Sajnos a befejezés és azon belül is az utolsó boss feltűnően összecsapottra sikerült, és ezzel igazából el is érkeztünk a Sonic Frontiers legnagyobb problémájához: a játék utolsó harmada rém gyenge és önismétlő, és nagyon érezhető, hogy a fejlesztőknek sietni kellett a történet lezárásával, így csak a korábbi játékelemek ismétlődnek az újak beemelése helyett. 

Hasonlóan összecsapott a technikai megvalósítás is, hiszen hiába a letisztult dizájn, a pályák szörnyen üresnek és ingerszegénynek tűnnek. A hatalmas bejárható szigeteken alig akad valamiféle látványosság, ezen pedig az sem segít, hogy egyes tereptárgyak a szemünk előtt bukkannak fel. A játék technikailag egyébként rendben lenne új generációs konzolokon, és a 60 fps-es mód is nagyon jól működik, de az ellenfelekkel véletlenszerűen teleszórt füves puszták, vagy a pár fával és tóval megbolondított tájkép hihetetlenül gyengén mutat szinte bármelyik elmúlt öt évben megjelent open world játék mellett.

A Sonic Frontiers talán az utóbbi évtized legjobb háromdimenziós Sonic-játéka, de ezt részben köszönheti a felhozatal gyenge minőségének is. Azt azonban kár lenne elvitatni, hogy fejlesztők valóban próbálkoztak a széria megreformálásával, és ez részben sikerült is nekik. Az open world-jegyekkel megbolondított a játékmenet elég meglepetést és felfedeznivalót tartogat ahhoz, hogy a játékost kitartson a kaland végéig. Sajnos azonban az is látszik a játékon, hogy időhiány miatt elmaradt az utolsó nagy polírozás: az üresen kongó pályák vagy éppen az összecsapott befejezés mind arra utalnak, hogy sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből a koncepcióból, ha több időt kapnak a készítők. Az új Sonic-kaland egyértelműen az év egyik kellemes meglepetése és egyben legmegosztóbb játéka, melyet már csak emiatt is érdemes lehet meglesni.

A Sonic Frontiers PC-re, Nintendo Switchre, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re jelent meg. Mi Xbox Series X-en teszteltük.