Ahhoz képest, hogy a II. világháborúban játszódó alkotásokból Dunát lehet rekeszteni, I. világháborús játékokból nem mondható, hogy túlságosan el lennénk eresztve. A veteránoknak ott volt az ősi The Entente RTS, mely legfeljebb szép emlékként említhető 2023-ban, és persze azért akadnak azóta is radaralatti próbálkozások, ám igazán mainstreammé csak a Battlefield I vált, illetve valamennyire az M2H s a BlackMill Games fejlesztette Verdun, majd a Tannenberg és Isonzo. Míg a DICE alkotása lényegében egy világháborús skinekkel felvértezett Battlefield volt, addig az utóbbi három játék már némileg realisztikusabban és autentikusabban mutatta be az I. világháború brutalitását, kimértségét, lassú tempóját és megállíthatatlan pusztítását. Ha viszont valaki RTS formában szerette volna mindezt átélni, annak egészen mostanáig várnia kellett.
A The Great War: Western Front ugyanis tökéletesen kitölti az űrt, és korhű részleteivel, a korszak hangulatát hibátlanul megidéző atmoszférájával és egyedi taktikai lehetőségeivel egy olyan alkotás, mely valószínűleg a téma iránt érdeklődők szívébe kikövezett úton fog bemasírozni. A játék látványos, lebilincselő, magával ragadó, viszont ugyanakkor sok ponton nyers, kidolgozatlan, elnagyolt és kiforratlan. De még mielőtt alaposabban belesüppednénk a problémák mocsaras senkiföldjébe, előbb lássuk, mitől is van esélye labdába rúgnia a Petroglyph Games RTS-ének!
A fejlesztők szoros együttműködésben dolgoztak a brit Birodalmi Hadtörténeti Múzeum munkatársaival, melynek hála a játékban gyakorlatilag egy kisebb történelmi kurzuson vehetünk részt. A jópofa átvezetők, hadtörténeti összefoglalók, világháborús érdekességek, korabeli felvételek, és a korhűséget teljes mértékben kielégítő egységek teszik maximális szinten autentikussá a játékot. Az pedig külön pluszpont, hogy rengeteg nemzet egységeivel futhatunk össze a lövészárkokban, így például a szokásos angol-francia felállás mellett többek közt találkozhatunk kanadai, belga és még indiai gyalogosokkal is.
A sokféle egység viszont nem teszi kellemetlenül bonyolulttá a játék elsajátítását; egy kategórián belül minden egység azonos erősségű, ám nemzetiségtől függően rendelkeznek egy speciális képességgel: az angolok például hatékonyabbak tüzérségileg támogatott rohamokban, az indiaiak pedig közelharci bónuszokat szerezhetnek. A taktikai szempontból sokszínű és kellően komplex megvalósítást és a könnyen elsajátítható játékmenetet a fejlesztők a játék szíve-lelkének számító kampányban is remekül ötvözték.
Az is jókora plusz, hogy mindkét féllel belevághatunk a hadjáratba, melyben a teljes háború nyugati frontját vihetjük végig, nagyjából a történelemnek megfelelő alapfelállással és helyszínekkel. Ó, és ha már helyszínek! A The Great War: Western Front ezen a ponton csillogtatja meg leginkább a tudását. Nem azért, mert olyan jól néznének ki a helyszínek – bár kétségtelenül van egy sajátságos esztétikája –, és nem is azért, mert olyan változatosak lennének. A nagy dobás az, hogy a háborús területek nem felejtenek.
Hogy ez mit is jelent? A hadjáratunk során egy térképen kell Európát szektorról-szektorra elfoglalnunk, a konkrét összecsapásokat személyesen is levezényelhetjük valós időben, a háború egészét viszont a táblás módban tudjuk koordinálni körökre-osztott felállásban. És mint ahogyan az egy I. világháborús játéktól elvárható, a frontvonal nem fog egyetlen csapásra több száz kilométert vándorolni. Egyszer mi támadunk, aztán a következő körben az ellenség lehet, hogy pont elfojtja a momentumunkat, és visszaszorít minket az előző lövészárkunkba. Éppen ezért a legtöbb területen többször is csatát fogunk vívni.
Ez alapból akár hátrány is lehetne, lévén egyhangúvá teszi a játékot, ám ez esetben pont az ellenkezője! A kezdetben zöldellő rétekkel, házikókkal és erdőkkel tarkított területeket bombázzuk, tankkal tiporjuk, árkokat ásunk beléjük, mustárgázzal szórjuk tele őket, felgyújtjuk, gránátozzuk és persze a nehéztüzérséggel még a sz*rt is szétlőjük rajtuk. A pusztítás pedig az adott csata végeztével nem vész el, hanem a következő összecsapáskor is megmarad, így a legbékésebb tájakat is kietlen sártengerré változtathatjuk, aminek hála folyamatosan változnak a stratégiai lehetőségeink.
Mielőtt elkezdődne egy valós időben lejátszható összecsapás, mi alakíthatjuk ki a szintén megmaradó lövészárkainkat, tüzérségi támaszpontjainkat, géppuskaállásainkat és a hasonló statikus építményeinket, aztán pedig jöhetnek a katonák, akikkel megtölthetjük az árkokat és bunkereket. Ha a háttérország bírja szuflával az utánpótlást, akkor hatalmas, több ezer fős gyalogsági támadásokat is összehozhatunk, akikkel nyilvánvaló módon mindig a saját bázisunk megvédése és az ellenség kiszorítása lesz a feladatunk. Az ellenség pedig mindent be fog vetni a tüzérségtől kezdve, a mérgező gázokon át, egészen a dupla-fedeles veterán bombázógépekig, úgyhogy mi is izzíthatjuk a vadászgépeinket, gázmaszkjainkat és tarackjainkat.
A táblás „világnézet” mód is egészen egyedi lett; ahelyett, hogy folyamatosan kattintgatnánk az egységek gyártására és próbálnánk szétszórni őket a frontvonalon, sokkal fontosabb, hogy a megfelelő utánpótlásról és a fejlesztésekről gondoskodjunk. Ahogy haladunk az időben úgy újabb és újabb opciókat tudunk megnyitni a skill tree-n, harcedzettebbé formálhatjuk katonáinkat, erőteljesebb fegyvereket nyithatunk meg, vagy akár olyan eszközöket szerezhetünk be, mint az erősebb gránátok és gázmaszkok. Mindebből talán érzékelhető, hogy diplomácia, városfejlesztés és építkezés helyett itt tényleg csak a nyers akcióra, hírszerzésre és a taktikára kell koncentrálnunk, melynek hála a játék tényleg képes folyamatosan lekötni a figyelmünket mindenféle sallang nélkül. Viszont sajnos akadnak komolyabb problémák.
Az egyik, és egyben a legnagyobb probléma az irányítás. Amellett, hogy az egységek eléggé lassan reagálnak egy-egy kattintásra, sokszor nem is teljesen képesek kitalálni, hogy mit is akarunk pontosan. Ha például öt-hat szakaszt arra utasítunk, hogy foglaljanak el egy lövészárkot, akkor mindig csak két szakasz tud egyszerre közelharcot vívni a sáncért, a többiek pedig a géppuskatűzben ácsorogva várakoznak, vagy csak simán továbbrohannak a biztos halálba. Sokszor volt az az érzésem, mintha a precíz egységmenedzselés helyett lényegében csak a támadás irányát tudom pontosan meghatározni.
Ezzel kapcsolatos a következő komolyabb negatívum is. A játékban a több mint száz katonából álló alakzatoknak az animációja és megjelenítése nem áll logikai kapcsolatban a játékbeli eseményekkel. A sok katona csak a látvány része, a játékmechanika egy tömbként kezeli az embereket, így ha az alakulat bal széle kap találatot, akkor a jobb oldalán is ritkulnak az emberek, és ahogyan az egy pontba tüzelő géppuskafészek a széles vonalban támadó katonáinkat egyetlen másodperc alatt megsemmisíti és az alakzat a textúráival együtt egy csettintésre eltűnik… az illúzióromboló. Szóval a harc szöges ellentéte annak, mint amivel egy Company of Heroes vagy Man of War játékban tapasztalhatunk, ahol a legutolsó katona is valós támadóértékkel bír, a Petroglyph alkotásában minden csak a háttérben dolgozó függvények díszlete.
Végül pedig a grafikáról is érdemes pár szót ejteni. Az összhatás ugyan kellemes lett, ám sok a vizuális bug és glitch, az erdők lombkoronája például borzalmasan fest, és a rombolhatóság ellenére a talaj geometriája is egy picit túl statikus lett. Komolyabb probléma a gépigény, ami egy i7 9700K-t és egy RTX 2060-at is képes alaposan megpörgetni, a segítségükre pedig egyedül az AMD FSR 2.0 tud sietni, ami viszont amellett, hogy RTS-ekben nem sokat nyom a latba, szokatlanul brutálisan elrontja és darabossá teszi a látványt, még a minőségi beállításokon is.
Összességében a hibái ellenére is egy teljes mértékben értékelhető játék lett a The Great War: Western Front. Autentikus hangulatával és korszakot hibátlanul megidéző játékmenetével biztos, hogy az I. világháború iránt érdeklődőket képes lesz hosszú órákra magába szippantani. Hibái és technológiai korlátai miatt viszont aligha lesz igazi mainstream alkotás, így aki az eléggé fapados multiplayer miatt vásárolná meg a játékot, annak lehet érdemes lenne másfelé keresgélnie. Ha viszont a korábban felsorolt problémákat nem bánjuk, akkor egy remek egyjátékos élményben lehet részünk.
A The Great War: Western Front kizárólag PC-n érhető el.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.