Kevesebb mint egy hónappal a megjelenése előtt leplezték le a Switch egyik leghírhedtebb nyitócímének, vagyis pisztolypárbajjal és tehénfejéssel hódító 1-2-Switch-nek a folytatását, a részletes játéklistára és az első trailerre pedig egészen a premier hetéig kellett várnunk. A picit váratlan rajt valószínűleg szoros kapcsolatban áll az 1-2-Switch megosztó értékelésével. A 2017-es cím gyakorlatilag egy minijáték gyűjtemény volt, mely amolyan Switch-es nyitócímként remekül mutatta be, hogy mire is képesek a Joy-Conok, miközben a teljesárú címkéjével és a sec-perc alatt kiismerhető és megunható tartalmával rengeteg ellenlábast gyűjtött maga köré.
Míg az 1-2-Switch specifikusan két játékos versengésére fókuszált, addig az Everybody 1-2-Switch! már egy sokkalta közösségibb kaland lesz, ahol két fő helyett akár 100-an is belevághatunk a buliba egyetlen Switch (és 100 mobil) segítségével. Nyolc játékosig van Joy-Con támogatás, ilyenkor az első részhez hasonlóan a Switch saját vezérlőivel kell össze-vissza hadonásznunk a siker érdekében. A trailerekben a legtöbbet felbukkanó ilyen minijáték a Balloons volt, mely során lufikat kell pumpálnunk minél nagyobbra, vigyázva arra, hogy nehogy túlpumpáljuk őket, és kipukkadjanak. Emellett van itt még például Samurai Sword Fight, ahol képzeletbeli kardokkal kell vezényszóra suhintanunk egyet a jó tempóban és a jó irányba, illetve a Hip Bump, ami nemes egyszerűséggel annyi, hogy háttal kell állnunk az ellenfelünknek, és csípőből mozogva kell kilöknünk a virtuális pálya területéről.
A legnagyobb újítás az okostelefonos irányítás, ami egyébként váratlanul fluidan működik. Nincs szükségünk külön applikációra, regisztrációra, engedélyekre, vagy bármi egyébre, egészen egyszerűen csak bescanneljük a Switch képernyőjén látható QR kódot, és a telefonos böngészőből máris ott leszünk a Switch játékos listáján. Miután mindenki választott magának nevet – és egyébként egy pillanat alatt fényképet is fellőhetünk a nevünk mellé a poén kedvéért – máris kezdődhet a játék. Négy címet kizárólag mobilokkal, nyolcat pedig telefonokkal és Joy-Conokkal is játszhatunk.
A nyugdíjas tempót kedvelőknek van Bingo… ahol egész egyszerűen bingót játszhatunk, és a Switch magától sorsolja a számokat. Van Quiz Show, ahol rettenetesen egyszerű kérdéseket kell a másodperc tört rész alatt reflexből megválaszolnunk, de később megnyithatjuk a Quiz azon alternatíváját, ahol a játékosok tölthetik fel a saját kérdéseiket, úgyhogy a kérdések kiismerése garantáltan nem fogja limitálni a játékélményt. A mobillal és Joy-Connal is játszható minijátékok közt van például ugrókötél, a Squid Game-ből ismert zöld lámpa, piros lámpa helyi megfelelője, valamint a Squats, ahol megfelelő ütemben kell gugolásokat végezni.
Az Everybody 1-2-Switch! legnagyobb erőssége, hogy technikailag teljesen jól működik. A Joy-Conok képességeit – ugyan mostanra már nincs meg az a nagy újdonság-feelingjük – jól kihasználja, az apró mozdulatok és időkülönbségek érzékelése telefonokról is jól működik, és a játék grafikai oldalával sincsenek komoly bajok. Igaz, utóbbi kapcsán a kelleténél talán picit többször támaszkodnak állóképekre. Van viszont három olyan nagy gyengesége az alkotásnak, mely az egész élményt úgy ahogy van, gyakorlatilag tönkre vágja.
Az első ilyen nagyobb probléma a koncepciót érinti: a legtöbb minijáték gyakorlatilag nem több, mint egy értelmetlen plusz lépcsőfok az amúgy offline is játszható játékokhoz. Most tekintsünk el az olyan triviális dolgoktól, mint hogy a bingózás automatizálása alapból is fura (és amúgy is van rá egy rakat ingyenes megoldás), vagy hogy érdekel-e bárkit is az ezredmásodperces pontosságra lebontott guggolási vagy ugrálási tempója, de az olyanok mellett, mint a Joy-Con Hide-and-Seek egyszerűen nem lehet elmenni szó nélkül. A minijáték lényege, hogy az egyik csapat eldugja egy Joy-Cont valahova, majd a másik csapat a saját Joy-Conjának gombjaival képes rezegetetni az eldugott kontrollert, és az a csapat nyer, amelyik kevesebb idő alatt találja meg és rázza meg az eldugott Joy-Cont. Körülményes, fárasztó, a körítés miatt gyerekeknek nem optimális, nagyobbaknak pedig az állandó időhúzás miatt garantáltan illúzió romboló.
Az időhúzással pedig el is érkeztünk a játék második gyengeségéhez, a minijátékok kontextusát megteremtő körítéshez. Az egész játék olyan, mintha tiktokosokat kértek volna fel arra, hogy készítsenek egy játékshowt egy kereskedelmi tévés csatornának. A pár másodperc alatt lezajló menetekre hosszú perceket kell várnunk, közben irritáló karakterek és átléphetetlen sablonvideók armadáján kell átverekednünk magunkat, ami olyannyira a televíziózás sötét korszakát idézi, hogy a végén már azon se lepődtem volna meg, ha két játék közt kapok még egy reklámblokkot is. Ott van a digitális lófejjel kiegészített élőszereplős házigazdánk folyamatos műsorvezetői sipítozásai és monológ-darálásai, a játékszabályok állandó ismertetése, és végül szerveződjetek csapatokba, készüljetek az összecsapásra és hasonló utasítások utáni hosszú másodpercekig tartó üresjáratok. Már első alkalommal is a cringe-határon mozog a hangulat, úgy-ahogy még talán elmegy poénnak, a második menettől viszont garantált, hogy a utálni fogjuk a show minden egyes elemét, így a minden kör előtt bekiabálós Everybody 1-2-Switch szlogent is.
A játék harmadik negatívuma pedig, hogy olyan, mint egy GoPro kamera: megnézi róla az ember a reklámvideókat, amiben síelnek, szörföznek, ejtőernyőznek, így ő is megveszi a kamerát, és utána szomorúan konstatálja, hogy az életében alig akad ilyen izgalmas pillanat, amit érdemes lenen sportkamerávalfelvenni. Az Everybody 1-2-Switch! is remekül néz ki a videókon, hatalmas poén ahogy 100 ember egyszerre ugrókötelezik, de egyszerűen a fizetett steamerek összecsődítésén kívül nem tudok elképzelni olyan szituációt, amiben ez a buli reprodukálható lenne.
A lófejes, showműsoros körítés nem olyan közönségbarát és időtlen, mint mondjuk a Mario Party karakterei, így a legkisebbek kapásból ki is esnek a szórásból. Középiskolás korúakból sok sikert hozzá, hogy leültess 100-at egy Switch elé, az egyetemisták a Kahoot miatt alapból PTSD-vel tekintenek bármiféle locap co-op kvízre, az idősebbek pedig meglátják a lófejes házigazdát és a hajukat tépve fognak rantolni a mai fiatalságról.
Ha pedig a 100 fős banzáj helyett inkább csak 3-4 barátunkkal vágnánk bele a muriba, akkor is számomra elképzelhetetlen, hogy az első óra után is valóban élményt nyújt a játék, főleg azzal a rengeteg átléphetetlen átvezetővel és teljesen felesleges narratív elemmel. A Color Shoot minijátéknál például csak annyi a feladat, hogy megjelenik a képernyőn egy szín, és ahhoz hasonlót kell a környezetünkben lefényképezni. Ehhez pedig olyan háttérsztorit és átvezetőt rittyentettek, hogy egy magazin szerkesztőségében dolgozol, és a lapszámba mindig az aktuálisan divatos színű képeket keresik. De mindezt mégis minek? Kit érdekel? Mire jó? Aki pedig azon gondolkodna, hogy majd streamelve online játszik vadidegenekkel, annak sok sikert kívánunk a hálózati késésből fakadó problémák és a „van egy sejtésünk, hogy mit ábrázoló” fényképek közti lavírozáshoz!
Az Everybody 1-2-Switch! kizárólag Nintendo Switchen érhető el.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.